„A harmóniát hang-, szín- és vonalbeli elemekre bonthatjuk, és ezek a harmóniák vidámságot, nyugalmat vagy szomorúságot tudnak kifejezni.” Százötvenöt éve, 1859. december 2-án született Georges Seurat francia festő, a pointillizmus úttörője.
„A művészetben mindennek tudatosnak kell lennie… A színek esztétikai harmóniájának a törvényeit éppúgy meg lehet tanulni, mint a zenei harmónia törvényeit…” (David Sutter)
A neoimpresszionistákhoz sorolják, de alkotásai sok tekintetben előkészítették az expresszionizmust, a fauvizmust és a kubizmust, emellett a konstruktivisták is elődjükként tisztelték. Halála után húsz évvel erős hatást gyakorolt Picassóra, Braque-ra és Juan Gris-re, de nem pointillizmusa révén, hanem a művészeti alkotómunka problémáinak tudatosítása terén.
1859. december 2-án született Georges Seurat, aki gyermekként apja champagne-i kertjében kezdett festegetni, majd a párizsi École des Beaux-Arts hallgatója lett. Az iskola hagyománytisztelő légkörét nehezen viselte, már ekkor tudományos kérdésnek fogta fel a festészetet. A főiskolán Ingres-tanítványoktól tanulta a hagyományokat, de leginkább Eugène Delacroix festészete foglalkoztatta. Hatottak rá az impresszionisták, Manet, Monet, de a festészetet tudományos kérdésként fogta fel. 1882-től Delacroix komplementer színtörvényének megfelelően szaggatott ecsetvonásokkal dolgozott, és az anyagok szemcsézettségének kihasználásával érzékeltette a tónusokat.
Először 1883-ban állította ki képeit a Salon termeiben, de miután Asnieres-i fürdőzés című képét visszautasították, alkotását a Független Művészek Csoportosulásának tárlatán mutatta be. Megismerte Puvis de Chavannes monumentális szimbolista festményeit, és találkozott az akkor százéves Michel-Eugene Chevreul vegyésszel, akinek színelmélete megalapozta későbbi munkásságát. Seurat ezután a három alapszín, a vörös, a kék és a sárga, valamint ezek kiegészítő színei által elérhető hatást, a fény és a színek közti összefüggést kutatta.
Képein keveretlen apró színfoltokat helyezett egymás mellé, amelyek megfelelő távolságból nézve az emberi szem recehártyáján egyesülnek. A palettán történő keverés helyett tehát az optikai keverés módszerét alkalmazta, amelyet a néző szeme végez el, festményein a színpöttyök egységgé olvadnak össze, és a kép villódzva ragyog. Megpróbálta a képek vonalbeli harmóniáját is tudományosan megszerkeszteni; művein fontos szerepet játszottak a vertikális és horizontális hangsúlyok és az aranymetszés, ezért a szerkezetes irányok előfutárának is tekinthető. „A harmóniát hang-, szín- és vonalbeli elemekre bonthatjuk – írta -, és ezek a harmóniák vidámságot, nyugalmat vagy szomorúságot tudnak kifejezni”.
Délután vasárnap és a modellekkel
A nyolcadik impresszionista kiállításon, 1886-ban nem vesz részt Monet, Renoir, Sisley és Cézanne, ott vannak viszont azok a fiatalok, akiket neoimpresszionistának, pointillistának vagy divizionistának neveznek: a két fiatal francia festő, Paul Signac és Georges Seurat. Seurat alapos előtanulmányok után ekkor mutatta be Vasárnap délután a Grand Jatte szigetén című képét, amely óriási érdeklődést, de botrányt is keltett, mivel nem kellő távolságból szemlélve akár zavart is okozhat a nézőben. Nagyon fontos, hogy a néző megfelelő távolságból szemlélje a képet, hiszen az emberi szem recehártyáján a keveretlen apró színfoltok csak így állnak össze, így adják ki a kompozíciót.
Ehhez a nagyméretű képhez is több vázlatot, 14 kis festményt, egy sorozat rajzot készített a helyszínen, több hónapon keresztül a Bois de Boulogne-ban, a szabadban. A végleges mű a műteremben készült el. Vizsgálva a képet, könnyen észrevehető, hogy valamennyi életkort megjelenítette az alakokon, akik különböző társadalmi csoportokhoz tartoznak, ezért sokan rokonítják e képet Courbet Műterem című, ugyancsak összegző igényű festményéhez.
A festők igen nagy érdeklődést mutattak a fény és a színek közti összefüggések iránt, Signac és Pissarro is ezt kutatta. Seurat művészetének újdonsága felkeltette Émile Verhaeren belga költő érdeklődését is, a műkritikus Félix Fénéon tanulmányt írt róla, Durand-Ruel műkereskedő pedig Párizsban és New Yorkban is bemutatta műveit.
1887-ben festette a Modellek, majd A kiállítás című képét, a következő évben a Húszak brüsszeli kiállításán hét képét mutatták be, 1889-ben a Salonban tájképeit állította ki. Georges Seurat és Paul Signac, akik elindították az új mozgalmat, nem tartották elfogadhatónak a neoimpresszionizmus megnevezést, inkább a divizionizmus terminust használták. (Ma a divizionizmus kifejezést az elméletre, a pointillizmust a technikára alkalmazzák.)
Seurat életének utolsó éveiben együtt élt Madeleine Knobloch-sal, akitől fia született, de kapcsolatát még barátai előtt is titkolta. Utolsó képét, a Cirkuszt befejezetlenül mutatta be a Függetlenek Salonján, a kiállítás rendezésekor megfázott, és 1891. március 29-én, fiatalon meghalt.
Hét nagy és mintegy 40 kisebb festményt, 500 vázlatot hagyott hátra, hatása azonban művei számát messze meghaladó a modern festészetben. Művein a mindennapok Párizsát, a sétáló midinetteket és gavallérokat, a cirkuszi artistákat, a pihenő munkásokat ábrázolta.
