Szobrait addig alakította, míg körömvékonyak és cigarettás doboz nagyságúak nem lettek. Egy barátja írta erről, ha Giacometti szobrot készít rólad „a fejed a kés pengéjéhez lesz hasonlatos”. Alberto Giacometti svájci szobrász és grafikus, a 20. századi szobrászat egyik kiemelkedő mestere 50 éve, 1966. január 11-én halt meg.
1901. október 10-én született a svájci Borgonovóban, az ismert posztimpresszionista festő, Giovanni Giacometti legidősebb fiaként. Ábrázolótehetsége és sajátos látásmódja már gyerekkorában megmutatkozott. A középiskola után a genfi képzőművészeti iskolában tanult. 1920-ban elkísérte apját a Velencei Biennáléra, és Olaszországban maradt. Végiglátogatta a régi korok művészetét őrző helyeket, megismerkedett az etruszk művészettel is. 1922-ben Párizsba utazott, ahol előbb az orosz Archipenko, később a Rodin köréhez tartozó Bourdelle tanítványa lett, szobrai tüntetően realisztikusak, valósághűek voltak.
1925-ben öccsével, egyben legkedvesebb modelljével, Diegóval közös párizsi műtermet nyitottak, ekkortájt kubista jellegű alkotások (Kanálasszony, 1926-1927) kerültek ki a keze alól. Bemutatkozott első, mérsékelt érdeklődést kiváltott kiállításán is. 1927-ben önállósult, saját műtermet nyitott a Rue Hippolyte-Maindronon, amely élete végéig műterméül szolgált, mindössze az 1942 és 1945 közötti éveket töltötte Genfben, ahová a háború elől menekült.
Genfi művei elfértek hat gyufásdobozban
Az első elismeréseket sima, lapszerű szobraival vívta ki (Figyelő fej, 1927-1928). Ekkor már teljesen felhagyott a valóság ábrázolásával. Leegyszerűsített formákkal kísérletezett, kisméretű szobrokat készített. A harmincas évek elején erotikus motívumai már szürrealizmusba hajlottak, ide sorolható a Felfüggesztett golyó (1931), a sokkoló Elvágott torkú nő (1932), valamint a Palota hajnali négykor (1932) című kompozíció drótvázszerű plasztikája.
1936-1940 között az emberi fej megformázása, a tekintet kifejező erejének megragadása foglalkoztatta. Szobraiban megszállottan igyekezett visszaadni az egyedi valóságlátását tökéletesen kifejező alakokat. Addig alakította őket, míg körömvékonyak és cigarettás doboz nagyságúak nem lettek. Egy barátja írta erről, ha Giacometti szobrot készít rólad „a fejed a kés pengéjéhez lesz hasonlatos”.
A genfi évek alatt bútorkészítőként és lakberendezőként tartotta fenn magát, megismerkedett későbbi feleségével, Annette Armmal, és tovább folytatta a miniatürizálást. Genfi művei elfértek hat gyufásdobozban.
Párizsba visszatérve ábrázolásmódja inkább a tér valós dimenzióihoz igazodott, de alakjai megnyúltak, karóvékonyra, csontvázszerűre keskenyedtek. Ekkor készült rücskös felületű szobrai (Nagy figura, 1947, Három lépő férfi, 1949, A szekér, 1950) mára emblematikus alkotásaivá váltak.
Szobrászként 1948-ban – barátja, az egzisztencialista filozófus, Jean-Paul Sartre ajánlásával – megnyitott New York-i kiállításán aratott átütő sikert, festészetét csak az 1950-es évek végétől kezdték értékelni.
Az 1950-es évektől kizárólag modell után dolgozott, családját, barátait, ismerőseit örökítette meg, a Nagy Diego-fejet (1954) például az öccséről formázta. Ezzel egy időben, a Velencei Biennálén való részvétel reményében újabb egész alakos szobrok mintázásába kezdett. Velencei nők (1956) sorozatának alakjai korábbi figuráihoz képest testesebbek, robusztusabbak lettek.
Az 1950-es évek közepétől modelljeiről festménytanulmányokat készítve jutott el a kései, szuggesztív portrékig, melyeken a modell mind közvetlenebb megragadására törekedett. Így születtek meg az 1960-as években kései főművei, a feleségéről, Annette-ről, egy Caroline nevű modellről és Eli Lotar francia fotográfusról készült festményei és büsztjei.
Szobrai a világ legdrágább művei közé tartoznak
1962-ben a Velencei Biennálé nagydíjával, 1964-ben a Guggenheim-díjjal tüntették ki. Népszerűsége egyre nőtt, számos nagy kiállításon mutatkozott be. Időközben azonban egészsége megromlott, hatvannégy éves korában, 1966. január 11-én szívbetegségben halt meg a graubündeni Churban.
Szülőhazája az 1998-ban kiadott százfrankossal tiszteleg az emléke előtt, a bankjegy címoldalán a művész képmása, hátoldalán A sétáló férfi, I (1961) című szobrának képe látható. Halálának ötvenedik évfordulója alkalmából a londoni National Portrait Gallery (Nemzeti Arcképtár) Pure Presence címmel nyitotta meg első önálló Giacometti-kiállítását. 2004-ben a budapesti Szépművészeti Múzeumban volt kiállítása. Szobrai a világ legdrágább művei közé tartoznak. A mutató ember (1947) című életnagyságú alkotása 2015-ben rekordáron, 141 millió dollárért (38,6 milliárd forintért) cserélt gazdát.
