„Aki túl hangosan és túl gyakran kukorékolja a saját nevét, azt a gyanút kelti, hogy szemétdombon áll” – vallotta a 300 éve elhunyt Gottfried Wilhelm Leibniz, a formális logika s a felvilágosult német filozófia alapítója, akiről Nagy Frigyes azt mondta: „önmagában egy akadémia”.
1646. július 1-jén született Lipcsében Gottfried Wilhelm Leibniz, német idealista filozófus, természettudós, matematikus. Hívő lutheránus családban született, hatévesen vesztette el apját, a lipcsei egyetem professzorát. Az atyai könyvtárban tanult, nyolcévesen már tudott latinul, 15 évesen jogra járt, Bacon, Galilei, Descartes és Hobbes eszméit egyeztette Arisztotelész tanaival. Az individuum alapelvéről írt munkája tagadja az általános fogalmak valós létét, azokat csak névnek tartva.
A kombináció művészetéről című írása a számítógép modelljét írta le: minden felismerés visszavezethető elemek – számok, szavak, hangok, színek – kombinációjára. Doktori címért folyamodott jogi tanulmányai végén, de kora miatt elutasították. Disszertációjával A zavarba ejtő esetekről Nürnbergben nyerte el a doktorátust. Schönborn érsek, mainzi választófejedelem udvarába Boyneburg báró vezette be, itt politikai és jogi kérdéseket elemzett, köztük a francia fenyegetést. A katolicizmus bemutatása című írásában a lelket egy pontban képzelte el, kidolgozva az elégséges alap elvét, mely nélkül semmi sem történhet. A ponttól az optikához, a térhez és mozgáshoz jutott, Új fizikai hipotézise szerint a mozgás egy szellem (isten) tevékenységétől függ.
Az érsek 1672-ben Párizsba küldte, itt Antoine Arneuld janzenista teológussal tárgyalt az egyház újraegyesítéséről. Nemsokára meghalt Boyneburg, majd Schönborn is, Leibniz pártfogó nélkül maradt. Anyagi alapjai fedezésére számológépet készített, ezt Londonban bemutatva, a Royal Society tagjává választotta. 1675-ben írta le a differenciál- és integrálszámítás alapjait. A kiterjedés és mozgás fogalmai szerinte a képzeletet is tartalmazzák, mindkettőt eszköznek vélte a változások magyarázatához és előrejelzéséhez, bár a világot jól szerkesztett álomnak tartotta. Ha a mozgás fogalma képzeleti elemektől függ, nemcsak helyváltoztatásnak, de erő okozatának is tekinthető. A mozgástörvények descartes-i, mechanikus felfogását bírálva eljutott a dinamikához, mozgási energiával váltva fel a mozgásmegmaradás elvét.
1676-ban János Frigyes hannoveri herceg könyvtárosa, majd udvari tanácsosa lett, oktatási reformot, akadémiák alapítását javasolta. Órát és hintót, hidraulikus sajtót és szélmalmot, tengeralattjárót és szivattyút tervezett – ezt a Harz-i bányákban használták. Ő a geológia egyik megalapítója, a Föld egykori olvadt halmazállapotáról munkált ki elméletet megfigyelései alapján. 1679-ben tökéletesítette a kettes számrendszert, kidolgozta az általános topológia alapjait, a fizikai és absztrakt elemek halmazait vizsgálva. 1682-ben alapította az Acta eruditorum tudományos folyóiratot. 1685-ban lett a Braunschweig-ház történésze, kimutatta a családnak az olasz Este-házból való eredetét, munkája révén lett Ernő Ágost választófejedelem. A dokumentumok után Bécsbe és Itáliába utazva, számos tudóssal találkozott.
Foglalkozott a Föld történetével, az égitestek mozgásával, a dolgok élettartamával, a népek és nyelvek eredetével és vándorlásával, tudománytörténettel, politikatudománnyal és etikával. Wolfenbüttel hercegségben 1691-ben lett könyvtáros. Új rendszer című műve a szubsztanciák viszonyát, s lélek és test harmóniáját kutatta – Isten e kettőt szerinte úgy illesztette össze, hogy azok egymásnak adnak értelmet. 1697-ben azt bizonygatta: a dolgok végső eredete maga Isten.
János Frigyest öccse, Ernő Ágost követte a trónon. Franciaországban erősödött a protestánsüldözés, XIV. Lajos bevonult Strasbourgba 1681-ben, a nantes-i ediktumot 1685-ben visszavonta. Leibniz röpiratot írt a francia király ellen, s a lenvászongyártás növelésére s a tengervíz sótalanítására tett javaslatot. A matematikában a kört és a köré írt négyzetet, a fizikában a szilárd testek ellenállását kutatta. Ekkor adta ki Elmélkedések a megismerésről, az igazságról és az ideákról című művét, ismeretelmélete az ideákat nem Istenben szemléli, de az isteni és emberi ideák közt analógiát lát, a két logika azonos. 1686-ban jelent meg Értekezése a metafizikáról, Descartes tévedéseiről írt cikke fejtette ki dinamikai elméletét. Az anyag nem szubsztancia nála, hanem monászok: anyagtalan, akarattal bíró szellemi erőegységek tevékenységének megnyilvánulása. A legmagasabb rendű monász: Isten.
Ernő Ágost halála után a lutheránusok és kálvinisták összebékítésén működött Berlinben. 1700-ban Zsófia Sarolta, később porosz királyné itt alapította meg a Német Tudományos Akadémiát, elnöke Leibniz lett. Bécsben, Párizsban és Londonban is az egyházak egyesítésén dolgozott, és sikerrel támasztotta alá a Hannoveri-ház angol trónigényét. Kora majd minden tudósával levelezett, tíz évig dolgozott nagy műve, a Teodicea istenbizonyítékain, kifejtve nézeteit az isteni igazságról s a „legjobb” törvényéről: e világ csak a lehető világok legjobbika lehet – logikátlan volna, ha nem ezt alkotta volna meg a legfőbb értelem. Ennek gyilkos kritikáját Voltaire írta meg a Candide-ban.
Leibniz 1716. november 14-én halt meg Hannoverben. Ő a formális logika s a felvilágosult német filozófia alapítója. Életében munkái kis része jelent meg, magyarul 1986-ban adták ki Válogatott filozófiai írásait.
