150 éve, 1871. augusztus 11-én született Pesten Heltai Jenő Kossuth-díjas író, költő, A néma levente és a Kató-dalok szerzője.
1871. augusztus 11-én született Pesten. Könnyed, szellemes írásai, a nagyvárosi lét jellegzetes alakjait, hangulatát megörökítő romantikus-ironikus versei hamar népszerűvé tették. 1892-től A Hét című lap munkatársa volt, s itt honosította meg a verses publicisztikát. Önéletrajzában így írt pályakezdéséről:
„Apám azt szerette volna, hogy ügyvéd legyek, de én kedv nélkül jártam az egyetemre. Az első, nem nagyon dicsőséges alapvizsga után abbahagytam a meg sem kezdett jogi tanulmányaimat és tagja lettem az akkor született Magyar Hírlap szerkesztőségének. Szemérmes, félénk és ügyetlen fiú voltam, eleinte semmi hasznomat nem látták és a harmadik héten ki akarták tenni a szűrömet. Ez annyira elkeserített, hogy rettenetes cselekedetre szántam el magam: fölcsaptam humoristának.”
Az 1890-es évek végén több budapesti lap tudósítójaként Párizsban élt, majd a Vígszínház művészeti titkáraként dolgozott.
A századfordulótól kezdve jelentek meg novelláskötetei (Lou, Scherzo, Írók, színészek és más csirkefogók, Színes kövek, A tündérlaki lányok), amelyeknek szereplői többnyire bohémek, gödröcskés állú, gömbölyű színésznők, kokottok, ártalmatlan kalandorok, reménytelenül szerelmes ifjak, komikus nyárspolgárok és vidám fiatalok. Ugyanezek az alakok tűnnek fel regényei, kisregényei lapjain is (Az utolsó bohém, Family Hotel, VII. Emmanuel és kora, Jaguár).
„Az igazi nagy író minden időkre érvényes dolgokat ír. És jönnek pillanatok, amikor írása nemcsak örökéletű, hanem égetően mai is, amikor az események, a gondolatok őt és kizárólag őt igazolják, amikor a kitalálta embernek a valóságban is előkerül egy példánya, amikor a csoda megvalósul, a lehetetlen mindennapossá válik. A Szentírás, Shakespeare. Az emberen túl való ember mintájára az irodalmon túl való írás.” (Heltai Jenő: Négy fal között)
1902-ben tartalékos tisztként szolgált, 1903-ban a Pesti Hírlap munkatársa lett. Érdeklődése egyre inkább a színpad és a kabaré felé fordult.
A szerelem, a megcsalás, a kalandok témáját körüljáró vígjátékait (Az asszony körül, Az édes teher, Naftalin, A masamód) több színház is műsorára tűzte, kabaréjeleneteivel és dalaival a könnyű műfaj mestere lett, az ő egyik kupléjának köszönhetjük a mozi szót a nehézkes mozgófényképszínház átalakításával. Nagy sikert aratott Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékához írt szövegeivel, a „Kék tó, tiszta tó” kezdetű dalt mindenki ismeri.
Egy ideig a Modern Színház Cabaret művészeti vezetője, majd a Vígszínház dramaturgja volt. Az I. világháborúban haditudósítóként hosszabb időt töltött Isztambulban, a háború után volt a Magyar Színpadi Szerzők Egyesületének elnöke, az Athenaeum Könyvkiadó igazgatója.
1927-ben műfordítói munkásságáért megkapta a francia Becsületrendet. 1929-ben a Belvárosi Színház, majd három év múlva a Magyar Színház élére került. A fasizmus erősödése aggodalommal töltötte el, a mesék világába menekült. Ekkor keletkezett máig legtöbbet játszott darabja, az 1936-ban bemutatott A néma levente.
A második világháború alatt bujkálnia kellett, rövid időre fogságba is esett. 1945-ben a Magyar PEN Klub elnökévé választották, 1949-ben ismét hosszabb időt töltött külföldön, elsősorban Londonban.
1955-ben mutatták be utolsó mesejátékát, a Szépek szépét. 1957-ben Kossuth-díjjal jutalmazták, de a kitüntetésnek nem sokáig örülhetett, ugyanezen év szeptember 3-án meghalt. Halála után jelentek meg töredékes visszaemlékezései Színes kövek címmel.
szerző így írt a keletkezés körülményeiről: „A német bevonulás napján határoztam el, hogy napról napra pontosan följegyzem, mi történik körülöttem és velem. 1944. március 19-én fogtam bele a naplóírásba. Körülbelül egy esztendeig, 1945 márciusáig írtam ezt a naplót. Följegyzéseimet, alig tizenkét keserves hónap keserű gyümölcsét aktatáskámban mindenféle viharokon keresztül rendületlenül magammal cipeltem.”
