Herbert von Karajan a 20. század egyik legnagyobb alakja volt, aki egyszerre uralta és vonta bűvkörébe a zenét, a zenészeket és hallgatókat. Wagnert, Beethovent és Mozartot a legnagyobb átéléssel közvetítette, de Johann Strausst is felejthetetlenül vezényelte.
Nem könnyű ennek a valóban zseniális dirigensnek az emlékét felidézni. Ez a brilliáns és ambiciózus osztrák karmester a zeneművészet kedvéért elfogadta és kiszolgálta a nemzetiszocialista párt által vallott eszméket. Karajan később úgy vallott, hogy soha nem törekedett aktívan a párttagságra, és csak Aachenben csatlakozott a párthoz, hogy karmesterként működhessen. Házasságát a zsidó származású Anita Gütermannal is rendszerint annak bizonyítékaként tekintik, hogy nem volt vádolható nácizmussal. Azonban kutatók ma is folyamatosan megkérdőjelezik, hogy kényszerből lépett be, és nem karrierje gyorsítása érdekében.
Herbert von Karajan világhírű osztrák karmester 105 éve, 1908. április 5-én született Salzburgban. Görög származású, nemesi rangra emelt felső középosztálybeli családban látta meg a napvilágot. Négyévesen kezdett zongorázni, nyolcéves volt, amikor beíratták a salzburgi Mozarteumba és huszonegy évesen vehette át karmesteri diplomáját a bécsi Zeneakadémián.
1929-ben debütált dirigensként szülővárosában, s még abban az évben szerződtette az ulmi városi színház. Szépen ívelő karrierjének komoly lökést adott, hogy Hitler hatalomra jutása után belépett a nemzetiszocialista pártba, s Aachenben hamarosan ő lett a Harmadik Birodalom legfiatalabb főzeneigazgatója.
A háború és az utána következő évek
Karajan dirigált a Salzburgi Ünnepi Játékokon, miután példaképe, Arturo Toscanini az Anschluss miatt lemondta ottani fellépéseit. A Hitler ötvenedik születésnapja alkalmából tartott koncert után állami karmesterré nevezték ki. A nácik kegyeit azután vesztette el, hogy 1942-ben egy nem teljes mértékben árja iparmágnás lányát vette el. A háború után igazolták ugyan, de fellépései még évekkel később is tiltakozásokat váltottak ki.
Karajan karmesteri pályafutása a második világháború után teljesedett ki. 1948-ban került a Salzburgi Ünnepi Játékok szervezésének középpontjába, neve a mai napig elválaszthatatlanul kötődik hozzá. Még ebben az évben vezényelte első ízben a Bécsi Filharmonikusokat, és ebben az évben kezdett operát rendezni a milánói Scalában. 1955-től 1989-ig, több mint 30 éven keresztül állt a Berlini Filharmonikusok élén. 1956 és 1964 között, valamint 1977-82-ben volt főzeneigazgató a bécsi Staatsoperben, 1960. július 26.-án ő nyitotta meg az újonnan épített Großes Festspielhaust (Nagy Fesztiválpalota) és ezzel együtt egy új korszakot is Salzburg zenei életében: a hatalmas nézőtéren immár több mint kétezernél több vendég foglalhatott helyet. 1964-től rendszeresen vezényelt a Salzburgi Ünnepi Játékokon, ezen a színpadon nem a Mozart-repertoár darabjaié lett a főszerep, a gyönyörű, új színházban a 19. század legnépszerűbb operái csendültek fel. Karajan tehát még nemzetközibbé tette a fesztivált.
Emellett a milanói Scala vezető karnagya és a New York-i Filharmonikusok vendégkarmestere is volt. 1985-ben a világ első számú karmestereként vezényelt istentisztelet alatt a Vatikánban, két évre rá az újévi koncertet dirigálta Bécsben, s többször vendégszerepelt Budapesten is.
Karajan zenei interpretációjának pontosságáról és tárgyilagosságáról volt nevezetes, szuverén egyénisége, uralkodója volt a zene világának. Wagner műveiben érezte igazán elemében magát, de ugyanilyen átéléssel szólaltatta meg Beethovent és Mozartot, otthon volt az olasz opera világában is, s Johann Strausst is felejthetetlenül vezényelte. Könyörtelen művészi igényessége nem ismert határt sem önmagával, sem másokkal szemben, amivel számos konfliktust provokált. Bírálói nem művészetét, hanem karakterét kritizálták: diktátori ösztöne nem tűrt ellentmondást, csak a behódolást viselte el.
A Berlini Filharmonikusok vezetéséről – a sorozatos viták miatt – 1989 áprilisában mondott le. Nem sokkal később, 1989. július 16-án halt meg a Salzburg melletti Anifban. Zenei hagyatéka rendkívül gazdag. Több száz lemezt készített, melyek 12 millió példányban keltek el. A tökéletességet hajszolva megismételt egész sorozatokat: Beethoven szimfóniáit, Mozart és Wagner operáit. Nevén a folt, a náci párttagság mindig ott maradt, de páratlan művészete némileg feledtetni tudta azt.
Születése 90-ik évfordulóján utcát neveznek el róla Berlinben. 2003-ban a németországi Festspielhaus Baden-Baden Herbert von Karajan-díjat alapított, amelyet évente ítélnek oda a komolyzene reprezentánsainak.
