80 éves Herbie Hancock, a jazz egyik legnagyobb élő alakja és virtuóz muzsikusa Miles Davis, Antonio Carlos Jobim mellett együtt játszott George Benson, Aretha Franklin, Diana Krall, Chick Corea, Al Jarreau, Pat Metheny vagy Dee Dee Bridgewater zenészekkel is.
Herbie Hancock Chicagóban született 1940. április 12-én Herbert Jeffrey Hancock néven. Mint oly sok pályatársa, ő is a komolyzenében érte el első sikereit. Csodagyereknek tartották. Hétéves korától zenélt, akkor még klasszikusokat játszott, s még akkor is csak kilencéves volt, amikor először közönség elé állt. Alig múlt 11 éves, amikor Mozart zongoraversenyével kápráztatta el a chicagói közönséget, a város hírneves szimfonikus zenekarával fellépve. Középiskolás korában hódította meg őt a dzsesszmuzsika. Ma már nyilvánvaló, hogy a műfaj egyik meghatározó – újító – személyisége, aki zeneszerzőként sem kevésbé sikeres.
A jazzre tizenéves korában „hangolódott rá”. Előbb különböző félamatőr együttesekkel zenélt, majd befutott zenészeket kezdett kísérni. A hatvanas évek elején tűnik föl először a neve a jazz világában: a trombitás Donald Byrd együttesében, majd a szaxofonos Pepper Adams, s a számos hangszeren virtuóz játékra képes Roland Kirk egy-egy lemezén. Alig huszonkét évesen már önálló albumot készített vele a Blue Note lemezkiadó, a Takin’ Off kilenc dalát a trombitás-kürtös Freddie Hubbarddal, a szaxofonista Dexter Gordonnal, a bőgős Butch Warrennel és a dobos Billy Higginssel játszotta lemezre. Huszonegy éves volt amikor a Takin’ off című első albumának első szerzeménye, a Watermelon Man (Dinnyeárus) megjelent. Ennek a dalnak kétszáznál több feldolgozása létezik, köztük Alexis Korneré és a Manfred Mann együttesé. Szülei megpróbáltak mérnököt faragni belőle, de ez csak rövid kitérő volt életében.
Igazi hírnévre azonban akkor tett szert, miután Miles Davisszel a hatvanas évek elején hozta össze a sors, és ettől kezdve vált egyre szélesebb körben ismertté. Hancock 1968-ban saját együttest alakított. A jazztörténet egyik géniuszának kvintettjében zongorázhatott és a zseniális trombitással turnézhatta körbe a világot. Abban az időben a funky felé fordult az érdeklődése, és egyre gyakrabban használta az elektromos hangszereket.
Az egyik legtöbbet emlegetett lemeze, a Head Hunters 1973-ban jelent meg. A közönség lelkesedett a lemezért, a szakmabéliek viszont fenntartásaikat hangoztatták, s nemcsak a lemezével, hanem általában Hancock új stílusával szemben.
Bármily gazdagnak is tartotta, nem elégítették őt ki a dzsessz-zongorázás hagyományos lehetőségei, vonzódott az új stílust is igénylő új technikához. Egyik leghíresebb lemeze, az akkori együttese nevét is jelentő V.S.O.P. kilenc dalához elektromos erősítésű zongorák, orgonák és szintetizátorok több típusán játszotta a zongoraszólamot, megteremtve a modern hangzásvilág iskoláját. Nem kevésbé neves és divatos zongorista-társával, Chick Coreával közösen is adott ki lemezt. Idáig 35 korongot jegyeznek a nevével, közöttük van a Headhunters (a jazztörténet legnagyobb példányszámban elkelt jazz-funk lemeze), az elektronikus Future Shock (Amerikában platinalemez lett). Partnere volt – mások mellett – a legendás gitáros: Santana, a filmzenéivel, hangszereléseivel és zenekarával egyaránt világhírű Quincy Jones, vagy a brazil dalok első számú mestere, énekese és zeneszerzője, Antonio Carlos Jobim is.
Hancock 1976-ban visszatért Miles Davishez. Ennek ellenére a jazz mellett továbbra is játszott populárisabb darabokat, ilyenek hallhatók a Hard Work című lemezén. Továbbra is játszott Freddie Hubbarddel, Chick Coreával és más jazz-muzsikusokkal, és jól megértették egymást. Hancock legjobb lemeze ezekben az években a The Herbie Hancock Trio, a V.S.O.P.: The Quintet valamint a Live in Japan.
A nyolcvanas években Hancock folytatta kalandozásait a pop világában: Rockit című szerzeménye listát is vezetett. A Round Midnight című filmben zenélt és szerepelt – Oscar-díjjal jutalmazták produkcióját.
A kilencvenes évek kétségtelenül legjobb Hancock-lemeze a Gershwin’s World volt 1998-ban, nem véletlenül kapott érte Grammy-díjat. Emlékezetes volt 1997-es budapesti fellépése. 2004-ben újra megjelent egy negyedszázaddal ezelőtti lemezének, a V.S.O.P.: Live Under The Skynak kiadatlan dalokkal bővített változata. A lemez közreműködői: Wayne Shorter, Ron Carter, Tony Williams és Freddie Hubbard. Hebie Hancock 2005 májusi koncertjén a Budapest Kongresszusi Központban a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával lépett fel.
Hancock nemcsak elsőrangú előadó, hanem vérbeli alkotó művész is. Olyan világslágerek zeneszerzője, mint a Chameleon, az I Thought It Was You, a You Bet Your Love vagy a Rockit. A kritikusok sem fukarkodnak az elismeréssel: kilenc Grammy-díja van, a legutóbbit éppen az idén kapta, Los Angelesben „A legjobb jazz hangszerszóló” kategóriában (Speak Like a Child) ítélték neki. Számos filmzenét is írt: többek között Michelangelo Antonioni Nagyításához, a Halálvágyhoz, vagy a jazzrajongóknak sokat mondó című Round Midnight című filmhez (ezért a zenéjéért Oscar-díjat kapott).
A kivételes képességű művész több évtizedes pályafutása során sok tucatnyi lemezt jelentetett meg, amelyek közül sok a legjobb tíz közé került a listákon. Eddig összesen tizenkettő Grammy-díjjal büszkélkedhet. Koncertjei és fesztivál-fellépései a jazz és általában a szórakoztató zene kiemelkedő eseményeinek számítanak.
