Zala György szobrászművész, a Hősök terén álló Millenniumi emlékmű számos szobrának alkotója 80 éve, 1937. július 31-én hunyt el Budapesten.
„A nemzeti kulturális sajátosságainkat mellőző politikai rendszerek sajnos nem becsülték a szobrászművész hosszú és gazdag életpályájának gyümölcseit – írja Borbás György a Zala György – a millennium szobrásza című kötetben. – Évtizedeken keresztül hallgatás övezte az aradi mártíremlékművet, nem lehetett szólni Andrássy Gyula – lebontott – lovas szobráról vagy Deák Ferenc és Erzsébet királyné emlékművéről. Legimpozánsabb alkotása, a Hősök terén megvalósult Millenniumi emlékmű is sokszor volt a méltatlan, lebecsülő kritika céltáblája. Pedig a művész egyszerre volt kiváló hazafi és európai jelentőségű szobrász. Újrafelfedezését szülőföldje kezdeményezte, 1986-ban a lendvai várban megnyitották emlékszobáját.”
Zala György, aki hetvenkilenc éves korában meghalt, egyike volt a ferencjózsefi korszak legjellegzetesebb és legünnepeltebb képzőművészeinek. Diadalmas művészpályát futott meg, megbízásokkal mindig el volt halmozva, sikert sikerre halmozott és voltak idők, amidőn majdnem olyan szuverén kizárólagossággal képviselte a magyar szobrászatot, mint Benczúr Gyula a festészetet.
Zala György 1858. április 16-án született Mayer György néven a Zala vármegyei Alsólendván. Nevét az 1880-as években – talán a korán elhagyott szülőföld előtt tisztelegve – változtatta Zalára.
Képzőművészeti tanulmányait a budapesti Mintarajziskolában kezdte, majd a bécsi és a müncheni akadémián folytatta, művészi érdeklődése mindinkább a francia és belga mesterek felé fordult. 1884-ben visszatért Budapestre, ahol a Műcsarnokban kiállította első jelentős alkotását, a Mária és Magdolna című márványszobrot, amellyel elismerést és számos megbízást szerzett, s hamarosan a korszak legtöbbet foglalkoztatott emlékműszobrásza lett.
1885-ben rábízták a Huszár Adolf szobrászművész halála miatt félbemaradt aradi Szabadság-szobor befejezését, ezt követően elkészítette a várbeli Honvédszobrot, majd a Budapest legszebb lovas szobrának tartott Andrássy Gyula-emlékművet, amelyet rendkívül ünnepélyes keretek között maga Ferenc József császár avatott fel 1906. december 2-án az Országház déli szárnyánál. A tanácsköztársaság alatt a szobrot elfedték, majd II. világháború után, 1945-ben, a Kossuth híd építése miatt lebontották, a szétszedés precizitásából úgy látszott, ideiglenes jelleggel. Az akkori hatalom azonban nem tervezte újraállítását, a szobor bronzanyagát feltehetően a Sztálin-szobor készítéséhez használták fel.
Zala György szobrászművész eredeti műve alapján Polgár Botond, Engler András és Meszlényi János szobrászművészek alkották újjá, az Andrássy Gyulát ábrázoló, bronzból készült lovas szobor főalakját, amelyet 2015. május 5-én állították vissza eredeti helyére. A szobor talapzatának oldalán két bronz dombormű is helyet kap majd.
„Két művész zsenije egyesül az aradi emlékben. De a Zala érdeme, hogy az eredeti tervből epén azt tudta kiválasztani és meghagyni, a mi az emlékműnek valóban javára vált, ellenben elhagyott s a maga tehetségével pótolt mindent, a mi Huszár tervében nagy arányokban kivivé zavaró hatásúnak bizonyult volna. Mi az aradi vértanuk szobrában a Huszár, mi a Zala alkotása, miben tért el ez utóbbi művész elődje tervétől és azt miért tévé, az mind fejtegetve volt már lapunkban. Ezúttal nem kívánunk visszatérni reá.” (Forrás: Vasárnapi Ujság 1890.)
1894-ben monumentális szobrászati feladattal, a budapesti Millenniumi emlékmű megtervezésével és kivitelezésével bízták meg. A hat szobrász bevonásával elvállalt feladattal 1929-re készült el. A kolonnád oszlopközeiben elhelyezett királyszobrok közül Nagy Lajos és Hunyadi Mátyás, illetve Mária Terézia és Ferenc József szobrai dicsérték az ő keze munkáját, az utóbbi kettőt a II. világháború után eltávolították. Eredetileg ő készítette a szobrok talapzatául szolgáló falrészeken frízszerűen körbefutó domborműveket is. Az oszlopok párkányának két belső szélén állnak a Háború (1906) és a Béke (1908) szekerei, a külső széleken a Tudás és Dicsőség (1906-08), valamint a Munka és Jólét (1906-08) allegorikus szoborcsoportjai. További fő alakjai a harminchat méter magas korinthoszi oszlop tetején álló Gábriel arkangyal (amelyet az 1900-as párizsi világkiállítás nagydíjával tüntettek ki), továbbá az oszlop tövében elhelyezett hét vezér szoborcsoport.
A királyszobrok és a domborművek egy része a II. világháborúban elpusztult, illetve a történelmi változások következtében kicserélték őket, de az emlékmű keltette benyomás nem sérült, ma is a budapesti városkép meghatározó alkotása.
Az általa készített emlékművek sorát gazdagítja a nagykőrösi Hősi emlékmű (1925), illetve a pesti Eskü (ma: Március 15.) téren 1932-ben felavatott Erzsébet királyné-szobor, amelyet az 1950-es évek elején a fölötte lévő kis kupolás épülettel együtt lebontottak, majd 1986-ban – a kupolás épület elhagyásával – az Erzsébet híd budai hídfőjénél újra felállítottak. Utolsó nagy budapesti megbízása az 1934-ben Orbán Antallal közösen elkészített Tisza István-emlékmű volt. 1945-ben az emlékmű főalakját, Tisza István szobrát ledöntötték, a kompozíció megmaradt darabjait három külön szoborként állították fel Budapesten, illetve Esztergomban.
Kitűnő portrékat is készített, megmintázta – többek között – Erzsébet királynét, Ferenc Józsefet, Jókai Mórt, Deák Ferencet, Andrássy Gyulát, Blaha Lujzát és Benczúr Gyulát. Gazdag portrésorozatának kiemelkedő darabja az idős Ligeti Antal festőművészt megörökítő mellszobor.
Síremlékei közül legjelentősebbek Csukássy Józsefé (1893) és Komócsy Józsefé (1893) a Kerepesi temetőben, Csernoch János hercegprímásé (1931) az esztergomi székesegyházban, valamint József nádor fehér márványból faragott, kétszeres életnagyságú térdelő alakja, amelyet eredetileg a budavári királyi palota Szent Zsigmond-kápolnájának altemplomában lévő nádori kriptába rendeltek meg tőle.
Alkotásaira a külső mozgalmasság, a belső túlfűtöttség, a szobrászat mesterségének pontos ismerete és magabiztos arányérzék jellemző. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, 1896-ban megkapta a Ferenc József Rend lovagkeresztjét, 1930-ban a Magyar Corvin-láncot, a Magyar Tudományos Akadémia ugyanebben az évben tiszteleti tagjává választotta. A Magyar Nemzeti Galéria harminc szobrát őrzi, több alkotása a magyar történelem politikai fordulatainak esett áldozatul.
