Jaj az országnak, melynek feje gyermek! – írta Shakespeare III. Richárdjában Vas István fordítása szerint. Szavai hangsúlyozottan igazak voltak V. Edwardra nézve, akit nagybátyja, III. Richárd megfosztott trónjától és meggyilkolt.
III. Richárd (1452-1485) úgy vonult be az angol történelembe, mint a gonosz nagybácsi, egy magából kivetkőzött szörnyeteg, minden rossz forrása. Valójában ez a hit nem fedte a valóságot, ám a rózsák háborúját követően 1845-ben hatalomra kerülő Tudor-ház tagjainak az volt az érdeke, hogy minden sátán szolgáját lássák Richárdban.
Tény, hogy trónbitorlóként III. Richárd rengeteg ellenséget szerzett magának. 1485-ben a bosworthi csatában két támogatója is átállt Tudor Henrik oldalára, Richárdnak ezzel befellegzett. Még megpróbált egy utolsó rohammal áttörni riválisához, hogy megölje, de nem járt sikerrel. Mert noha Henrikig eljutott, az őt védő katonák gyűrűbe fogták, lerángatták a lováról és megölték. Meztelen holttestét később egy ló hátára vetették és Leicesterbe vitték, ahol eltemették. A történelmi feljegyzések szerint III. Richárdot egy leicesteri ferences kolostor templomában helyezték örök nyugalomra. Később azonban a VIII. Henrik által elrendelt rendházbezárások miatt a monostort lerombolták és a maradványokat elszállították, így a következő évszázadokban a király sírhelyének pontos helye a feledés homályába merült.
Sírját évszázadok óta alatt sem találták meg, ám most úgy tűnik, valóban III. Richárd angol király földi maradványa az a csontváz, amelyet idén szeptemberben találtak brit régészek egy leicesteri autóparkoló alatt. Történelmi térképek elemzése révén a brit régészeknek sikerült megtalálniuk az egykori klastrom pontos helyét – amelyet már egy szociális ügyekkel foglalkozó iroda autóparkolója foglal el – és nem sokkal később feltárták a templom alapzatát, valamint két csontvázat, amelyek egyikéről immár biztosan állítják, hogy III. Richárd földi maradványa. Az ásatás körülményeiről jól értesült forrás szerint a szakemberek csak egy januári sajtótájékoztatón akarják megerősíteni, hogy a csontok valóban az uralkodó földi maradványai, habár a régóta várt DNS-vizsgálatok eredményei nem támasztják alá egyértelműen a személyazonosságot.
A forrás szerint azok a bizonyítékok, amelyeket nem ismertettek a leletek megtalálását követő sajtótájékoztatón, a genetikai bizonyosság hiányában is minden kétséget eloszlatnak a csontok tulajdonosának személyazonosságát illetően. A kutatók korábban azt mondták, hogy bár a koponyán lévő sérülés és a gerincen észlelet görbület megegyezik a királyról és a haláláról szóló történelmi feljegyzésekkel, de nem szolgálnak elégséges bizonyítékként.
