95 éve született Szegeden Janikovszky Éva, a gyermek- és ifjúsági irodalom kiváló képviselője, akinek életműve ugyanúgy szólt a felnőtteknek is.
Napjainkban a 3. generáció mondhatja el magáról ugyanazzal a lelkesedéssel: Már óvodás vagyok! Janikovszky Éva egyedi látásmódja, mellyel ugyanolyan jól át tudta adni az élet hétköznapi helyzeteinek gyerek és felnőtt nézőpontjait, szövegeit a mai olvasó számára is szerethetővé teszi.
Töretlen népszerűségét az is jól mutatja, hogy 2020 novemberében megjelent gyerekkori naplóját – melynek helyszíne az 1938 és 1944 közötti Szeged – egy hónapon belül után kellett nyomni.
„Mert mitől jó egy nap? Attól, hogy képesek vagyunk meglátni a jót. Hogy örülni tudunk. És attól, hogy holnap is lesz egy nap. Lehet, hogy még jobb, mint a mai.” (Janikovszky Éva: Ráadás)
Janikovszky Éva számára a gyermek és ifjúsági irodalom ügyének előremozdítása nemcsak munka, hanem hivatás volt. Aktív részt vállalt a Móra Kiadó privatizálásának megszervezésében, nyugdíjazása után is részt vett a kiadó életében és számos civil kezdeményezésben vállalt fontos szerepet.
Janikovszky Éva Kossuth- és József Attila-díjas író 1926. április 23-án Kucses Éva néven született Szegeden, 1944-től a szegedi egyetemen hallgatott filozófiát, néprajzot, magyar és német irodalmat, majd 1948-tól Budapesten, az ELTE Bölcsészettudományi karán szociológiát, filozófiát és pszichológiát tanult. Első munkahelye a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium volt, a tankönyvosztályon volt főelőadó. 1953-tól a Móra Könyvkiadó szerkesztője, 1964-1987 között főszerkesztője volt, 1987-ben nyugalomba vonult, de továbbra is a kiadóban dolgozott, annak igazgatósági tagja is volt. A politikai nyomások és üldözések közepette a minisztériumi nehéz évek alatt, majd a kiadóban is mindig az emberség, a kiállás jellemezte magatartását, kapcsolatait. Sok írótársa köszönhette neki a megmenekülést és a munkalehetőséget is.
„Én nem tudom pontosan, hogy mi az a jóérzés, de nekem mindig kapar a torkom, ha a válogatott meccsek előtt eljátsszák a Himnuszt, vagy győzünk a versenyen, és felhúzzák a zászlót. Még most is a polcomon tartom az öreg macimat, és mindig visszadobom a halat, amit kifogok a vízből.” (Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek?)
1978 és 1995 között a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) megbízott elnöke, a nemzetközi Andersen-bizottság tagja. Elnökségi tagja volt az UNICEF Magyar Bizottságának, 1991-től elnöke volt a Staféta Alapítvány kuratóriumának (a hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulásának biztosításáért), 1996-tól pedig az Írószövetség Gyermekirodalmi szakosztályának is. Hosszú betegség és sok szenvedés után, 2003. július 14-én halt meg Budapesten.
A pályatárs Szabó Magda, aki róla mintázta az Abigél Horn Micijét, így búcsúzott tőle: „…gyerek, felnőtt megrendülten néz utánad, az olvasók, az öregek, az elfáradtak, akik életerejét írásaidban visszaperelted, gyerekek, akik ábrázolásod révén emberközelbe kerülhettek végre a szüleikkel.” Ő maga egyszer azt mondta: „Életem legnagyobb elismerése az volt, amikor egy kislány megkérdezte tőlem: Éva néni, hogy tetszett arra rájönni, hogy a gyerekek csak kicsik, de nem buták?”
Első könyve (Csip-Csup) 1957-ben jelent meg, akkor még Kispál Évaként szerepelt. A Janikovszky Éva név, amely aztán a magyar irodalom egyik nevezetessége lett, 1960-ban a Szalmaláng című regény borítóján szerepelt először. Első világsikert aratott könyve, a Ha én felnőtt volnék 1965-ben jelent meg.
Nemcsak a magyar, de a világ számos országának olvasói is szívükbe zárták.
Janikovszky Éva több mint 30 könyvet írt, művei 35 idegen nyelven, 40 kiadásban jelentek meg, és a kiadási jogokat kezelő Móra a mai napig kap megkereséseket Argentínától Kínáig műveinek megjelentetésére. Írásait korhatár nélkül szeretik, hangja összetéveszthetetlen, ahogy a felnőttek és gyerekek világát, vitáikat, ütközéseiket és egymásra találásukat remek humorral és mélységes emberséggel ábrázolja. Több könyvéből rajzfilm készült, sugározták gyermekeknek szóló tévéjátékát, írt filmforgatókönyvet, dolgozott hetilapoknak, folyóiratoknak, gyakran szerepelt a televízióban, rádióban.
Janikovszky Éva szövegei elválaszthatatlanok az időközben szintén elhunyt Réber László rajzaitól, ők ketten tökéletes alkotópárost alkottak. Ő kevés szóval ír, Réber egyetlen vonallal rajzol, mindketten – egymással tökéletes harmóniában – írva vagy rajzolva ironizálnak mindennapi dolgainkon. Réber nyakiglábjai Janikovszky módon szólalnak meg, Janikovszky hétköznapi emberkéi ‘Réberül’ néznek ki.
Janikovszky legismertebb művei: Csip-csup, Szalmaláng, Aranyeső (1962), Te is tudod? (1963), Ha én felnőtt volnék (1965), Akár hiszed, akár nem (1966), Bertalan és Barnabás (1969), Felelj szépen, ha kérdeznek (1968), Velem mindig történik valami (1972), Kire ütött ez a gyerek? (1974), Már óvodás vagyok (1975), A lemez két oldala (1978), Örülj, hogy fiú , Örülj, hogy lány (1983), A Hét Bőr (1985), Felnőtteknek írtam (1997), Mosolyogni tessék (1998), Ájlávjú (2000), De szép az élet (2001), Ráadás (2002).
Az írónő számos kitüntetés (József Attila-díj, a Gyermekekért díj, a francia, a német „az év legjobb ifjúsági könyve”) birtokosa, a Mosolyrend Lovagja, a Greve-díj és a Budapestrét-díj tulajdonosa volt. 1996-ban megkapta a Magyar Köztársaság tiszti keresztjét, 2001-ben a Móra Ferencről elnevezett új irodalmi díjat. Több évtizedes írói munkásságáért 2003-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, sajnos már csak nagybetegen, vehette át a rangos elismerést.
Az író halálának 10. évfordulóján készült vándorkiállítást több mint 100 könyvtár látta vendégül határon innen és túl. A kiállításon az idegen nyelvű könyveken, grafikákon kívül megtalálhatók az író kevésbé ismert fotói, írógépe, díjai, gyerekkori naplóinak részletei, a nevét viselő alapítvány által adható irodalmi díj, a Bertalan és Barnabás című művéből készült bábelőadás kellékei és az Égigérő fű című filmmel kapcsolatban fellelhető képek és a Pesti Magyar Színház 2013-ban bemutatott színpadi verziójának színpadi makettje.
