„Életem legnagyobb elismerése az volt, amikor egy kislány megkérdezte tőlem: Éva néni, hogy tetszett arra rájönni, hogy a gyerekek csak kicsik, de nem buták?” 90 éve született Janikovszky Éva Kossuth- és József Attila-díjas író.
„Mert mitől jó egy nap? Attól, hogy képesek vagyunk meglátni a jót. Hogy örülni tudunk. És attól, hogy holnap is lesz egy nap. Lehet, hogy még jobb, mint a mai.”
„Azt persze mindig tudtam, hogy érdekelnek. Mármint az emberek. Hát gyanakodhattam volna éppen, hogy ez nem normális” – írja Janikovszky Éva De szép ez az élet! című kötetében. Őszinte, romlatlan, nyílt és egyenes – ez jellemzi a kilencen éve született írónőt, aki noha a szocializmus írójának számított, minden sora érthető, átélhető ma is. 1926. április 23-án született Szegeden Janikovszky Éva Kossuth- és József Attila-díjas író. Kucses Éva néven született, 1944-től a szegedi egyetemen hallgatott filozófiát, néprajzot, magyar és német irodalmat, majd 1948-tól Budapesten, az ELTE Bölcsészettudományi karán szociológiát, filozófiát és pszichológiát tanult. Első munkahelye a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium volt, a tankönyvosztályon volt főelőadó.
1953-tól a Móra Könyvkiadó szerkesztője, 1964-1987 között főszerkesztője volt, 1987-ben nyugalomba vonult, de továbbra is a kiadóban dolgozott, annak igazgatósági tagja is volt. A politikai nyomások és üldözések közepette a minisztériumi nehéz évek alatt, majd a kiadóban is mindig az emberség, a kiállás jellemezte magatartását, kapcsolatait. Sok írótársa köszönhette neki a megmenekülést és a munkalehetőséget is.
1978 és 1995 között a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) megbízott elnöke, a nemzetközi Andersen-bizottság tagja. Elnökségi tagja volt az UNICEF Magyar Bizottságának, 1991-től elnöke volt a Staféta Alapítvány kuratóriumának (a hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulásának biztosításáért), 1996-tól pedig az Írószövetség Gyermekirodalmi szakosztályának is. Hosszú betegség és sok szenvedés után, 2003. július 14-én halt meg Budapesten.
Első könyve (Csip-Csup) 1957-ben jelent meg, akkor még Kispál Évaként szerepelt. A Janikovszky Éva név, amely aztán a magyar irodalom egyik nevezetessége lett, 1960-ban a Szalmaláng című regény borítóján szerepelt először. Janikovszky Éva azóta 32 könyvet írt, művei 35 idegen nyelven, 40 kiadásban jelentek meg. Írásait korhatár nélkül szeretik, hangja összetéveszthetetlen, ahogy a felnőttek és gyerekek világát, vitáikat, ütközéseiket és egymásra találásukat remek humorral és mélységes emberséggel ábrázolja. Több könyvéből rajzfilm készült, sugározták gyermekeknek szóló tévéjátékát, írt filmforgatókönyvet, dolgozott hetilapoknak, folyóiratoknak, gyakran szerepelt a televízióban, rádióban.
„Én egészen másmilyen felnőtt volnék, és annyi mindennek örülnék. Először is annak örülnék, hogy azt csinálhatom, amit akarok. Ha én felnőtt volnék, akkor sosem ülnék a széken, hanem mindig térdelnék, fehér kesztyűs kezem végighúznám minden vaskerítésen, a fogmosó pohárban csíráztatnám a datolyamagot, megennék egy-egy nagy tábla csokit minden ebéd előtt, és valószínűleg kézzel fognám a legyeket. Persze csak akkor, ha addig megtanulnék legyet fogni.” (Janikovszky Éva: Ha én felnőtt volnék)
Janikovszky Éva szövegei elválaszthatatlanok az időközben szintén elhunyt Réber László rajzaitól, ők ketten tökéletes alkotópárost alkottak. Ő kevés szóval ír, Réber egyetlen vonallal rajzol, mindketten – egymással tökéletes harmóniában – írva vagy rajzolva ironizálnak mindennapi dolgainkon. Réber nyakiglábjai Janikovszky módon szólalnak meg, Janikovszky hétköznapi emberkéi Réberül néznek ki.
„Én tudom, hogy ha kérdeznek tőlem valamit, akkor szépen felelnem kell, mert ha nem felelek, akkor rám szólnak, hogy felelj szépen, ha kérdeznek! Amíg kicsi voltam, könnyű volt szépen felelni, mert vagy azt kérdezték tőlem, hogy hogy hívnak? vagy azt , hogy hány éves vagy? Jó Micikének, a kistestvéremnek, mert ő még most is kicsi, és tőle most is csak azt kérdezik, hogy hogy hívják, és hány éves, és erre még ő is tud szépen felelni. Én azt is tudom, hogy ha nem tőlem kérdeznek valamit, akkor nem nekem kell szépen felelnem, mert ha mégis én felelek, akkor rám szólnak, hogy téged senki sem kérdezett! Amíg kicsi voltam, az se volt baj, ha arra feleltem, amit mástól kérdeztek. Sose szóltak rám, hogy téged senki sem kérdezett, hanem örültek, hogy mondtam valamit. Jó Micikének, a kistestvéremnek, mert ő még most is kicsi, és örülnek, ha mond valamit…” (Janikovszky Éva: Felelj szépen, ha kérdeznek!)
Janikovszky legismertebb művei: Csip-csup, Szalmaláng, Aranyeső (1962), Te is tudod? (1963), Ha én felnőtt volnék (1965), Akár hiszed, akár nem (1966), Bertalan és Barnabás (1969), Felelj szépen, ha kérdeznek (1968), Velem mindig történik valami (1972), Kire ütött ez a gyerek? (1974), Már óvodás vagyok (1975), A lemez két oldala (1978), Örülj, hogy fiú , Örülj, hogy lány (1983), A Hét Bőr (1985), Felnőtteknek írtam (1997), Mosolyogni tessék (1998), Ájlávjú (2000), De szép az élet (2001), Ráadás (2002).
Az írónő számos kitüntetés (József Attila-díj, a Gyermekekért díj, a francia, a német „az év legjobb ifjúsági könyve”) birtokosa, a Mosolyrend Lovagja, a Greve-díj és a Budapestrét-díj tulajdonosa volt. 1996-ban megkapta a Magyar Köztársaság tiszti keresztjét, 2001-ben a Móra Ferencről elnevezett új irodalmi díjat. Több évtizedes írói munkásságáért 2003-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, sajnos már csak nagybetegen,vehette át a rangos elismerést.
„Amikor apukám azt mondja, hogy gyere csak ide, kisfiam, beszélni akarok veled, akkor már biztos, hogy baj van. Mert ha nincs baj, akkor nem mondja, hogy beszélni akar velem, hanem mindjárt beszél.” (Janikovszky Éva: Velem mindig történik valami)
A pályatárs Szabó Magda, aki róla mintázta az Abigél Horn Micijét, így búcsúzott tőle: „…gyerek, felnőtt megrendülten néz utánad, az olvasók, az öregek, az elfáradtak, akik életerejét írásaidban visszaperelted, gyerekek, akik ábrázolásod révén emberközelbe kerülhettek végre a szüleikkel.” Ő maga egyszer azt mondta: „Életem legnagyobb elismerése az volt, amikor egy kislány megkérdezte tőlem: Éva néni, hogy tetszett arra rájönni, hogy a gyerekek csak kicsik, de nem buták?”
„Régen rossz, ha egy könyvcím magyarázatra szorul. Mivel a címet én találtam ki, ez a feladat kétségkívül rám vár. Nos, kedves olvasó, a cím úgy született, hogy néhány felnőtteknek szóló könyvem elnyerte az Önök tetszését. Tapsot ugyan nem hallottam, de remélem nem tévedtem. Így aztán az Önök biztatására kerekedett ki rövid írásaimból ez az új kötet. Nagyon örülök, ha tetszik, amit írok. A Ráadás azé, aki kérte, aki várja. Fogadja szeretettel.” Ezekkel az ajánló sorokkal indította útjára Ráadás című utolsó kötetét Janikovszky Éva.
