Szerb Antal szavaival szólva életműve „a nagyburzsoázia múzeuma”, „olvasása közben az embert olykor tiszteletteljes fásultság fogja el”. 150 éve született John Galsworthy Nobel-díjas író, akinek legismertebb műve A Forsyte Saga.
John Galsworthy a dél-angliai Surrey-ben született 1867. augusztus 14-én. Családja, amely XVI. századi devonshire-i gazdálkodókra vezette vissza eredetét, a XIX. századra jelentős vagyonra tett szert. Apja, John Galsworthy ügyvéd – és számtalan társaság elnöke -, anyja, Blanche Bartleet, jómódú gyáros leánya volt. Ilyen családi háttérrel az ifjabb Johnnak megadatott, hogy a legjobb iskolákat végezhesse el: Harrow-ban, majd az oxfordi New College-ban tanult. Itt elsősorban mint remek krikett- és futballjátékos tett szert némi hírnévre, az irodalomhoz annyi köze volt csak, hogy tanulmányt készült írni a melegvérű lovakról. Olvasni viszont sokat olvasott, kedvenc szerzői Thackeray és Dickens voltak.
Iskolái elvégzése után 1890-ben ügyvéd lett, s mivel a tengerjoggal kívánt foglalkozni, világ körüli hajóútra indult. Itt találkozott az akkor hajóstisztként szolgáló Joseph Conraddal, akivel élete végéig barátságot tartott fenn, olyannyira, hogy még anyagilag is segítette. Galsworthyt, aki a joghoz nem érzett igazi elhivatottságot, a találkozás arra ösztönözte, hogy az irodalom területén találja meg önmagát. Első írásai, melyeket saját költségén és John Sinjohn álnéven jelentetett meg, még erősen Kipling, Maupassant és Turgenyev hatását mutatták.
„Az élet olyan, mint amikor egy csomó majom üres dióhéjakért tülekedik.” (John Galsworthy: A Forsyte Saga)
1904-ben azonban megjelent A szigeti képmutatók című regénye, immár a saját nevén, mely hamarosan közönségsikert aratott. Galsworthy ezzel végleg az irodalom mellett kötelezte el magát, s mivel anyagi gondjai nem voltak, élete hátralévő részében minden idejét az írásnak szentelte: 20 regény, 27 színmű, 3 verseskötet, 173 novella, 5 esszékötet és számtalan levél jelzik e páratlan szorgalmat.
John Galsworthy regényeiben kritizálja az angol középosztály erkölcseit, drámában azonban „bizonyos impasszibilitást igyekszik megőrizni.” Noha rokonszenvvel tekintett alakjaira, rávilágít elszigetelt, sznob és birtokvágyó életmódjukra. Galsworthy-t tekintik az Edward-kor egyik első írójának. Visszatérő motívum műveiben a házasságában boldogtalan asszony témája.
1904-ben meghalt az apja, s így lehetővé vált számára, hogy feleségül vegye unokatestvére elvált feleségét, Ada Person Coopert, akivel akkor már tíz éve szerelmi viszonyt folytatott. Ada lett aztán a Galsworthy regényeiben megjelenő nőalakok ihletője, sokak szerint Irene Forsyte sorsa és figurája Ada életének leghívebb rajza, noha az asszony előző házassága nem volt olyan szerencsétlen, mint Irene-é.
1906 fordulópont volt Galsworthy életében: színpadra állították Az ezüst kazetta című társadalmi drámáját és megjelent A tulajdonos című regénye, mely főművének, A Forsyte Sagának indító darabja lett. A sorozat további részei az Öt történet című kötetben láttak napvilágot, majd 1922-ben kapta a ciklus A Forsyte Saga címet. A mű a Forsyte család négy nemzedékének történetét öleli fel a XIX. század végétől az I. világháború utáni évekig: egy nagypolgári család tagjainak családi, közéleti, szerelmi, üzleti kalandjairól kapunk rendkívül szemléletes képet, egy életforma jelenkori mondavilága elevenedik meg az olvasó előtt. A ciklus folytatása 1929-ben jelent meg Modern komédia címmel, mely a Forsyte család legújabb nemzedékének I. világháború utáni életét mutatta be.
„A pénz volt világító szövétneke, a látás eszköze, amely nélkül vakon tapogatózott, amely nélkül a teremtett világ jelenségei homályban maradtak, s most, hogy arcába vágták ezt a mondatot: „Remélem, hogy soha nem is fogom megismerni a pénz értékét!”, elszomorodott és nekikeseredett. Tudta, hogy ostobaság, amit hallott, különben megijedt volna. Mi lesz a világból?” (John Galsworthy: A Forsyte Saga)
A műből az 1960-as években a BBC 22 részes tv-sorozatot készített, melyet 1971-ben a Magyar Televízió is levetített, máig feledhetetlen sikerrel.
A Saga mellett és közben Galsworthynek más regényei és tanulmányai is megjelentek, egyúttal a kor legdivatosabb drámaírói közé került. Még G.B Shaw is úgy jellemezte: „Én utánam alighanem Mr. Galsworthy a legjobb élő angol drámaíró.” (Egyébként Shaw-val jó barátságban voltak, noha Shaw az írót félénk nyárspolgárnak tartotta, mivel nem volt hajlandó biciklizni.)
A társadalmi igazságtalanságokra amúgy igen fogékony Galsworthy darabjaiban is mindig valamilyen ellentmondásos erkölcsi vagy társadalmi problémát vizsgált: A Tűz és víz (1909) a munkásság sztrájkharcának jogosságát hirdeti, az Igazság (1910) az angliai börtönviszonyok már-már naturalista ábrázolása, mely az akkor belügyminiszter Winston Churchillt a büntetés-végrehajtási reformok bevezetésére késztette. Az Úriemberek (1922) a polgári képmutatást leplezte le. A menekülő asszony (1926) című darabjából film is készült 1948-ban Rex Harrisonnal a főszerepben.
Az I. világháború kitörésekor Galsworthy már 47 éves volt, s ezért, valamint rövidlátása miatt nem sorozták be, így humanitárius tevékenységet folytatott: Franciaországban egy kórházban hadirokkantakat ápolt, s angliai családi házát is felajánlotta a brit hadseregnek, szeretetotthont rendeztek be benne a sebesülteknek és rokkantaknak.
A háború után visszatérve Angliába folytatta írói és közéleti munkáját, 1921-ben tevékenyen segítette Catherine Dawson Scottot a Nemzetközi PEN Klub létrehozásában, s első elnöke is lett a szervezetnek. 1932-ben megkapta a legrangosabb elismerést, az irodalmi Nobel-díjat „az ábrázolás nemes előkelőségéért, amely A Forsyte Sagában éri el csúcspontját”. 1932. május 20-án, a hivatalosan hazánkba is ellátogatott Galsworthy, a Pen Club elnökeként, Könyvek, mint kövek című írását olvasta fel a Rádió stúdiójában.
A díj átvétele után nem sokkal megbetegedett, s 1933. január 31-én londoni otthonában agydaganat végzett vele.
Galsworthy az angol realista regényírás egyik legrangosabb képviselője volt, páratlan munkásságában pontos és hű krónikásként az angol polgárság legteljesebb ábrázolására törekedett. Szerb Antal szavaival szólva életműve „a nagyburzsoázia múzeuma”, „olvasása közben az embert olykor tiszteletteljes fásultság fogja el”.
