„A szépség igazság, az igazság szépség” – írta, és ezzel nemcsak ars poeticát, hanem sorsot is választott magának. John Keats alig huszonöt évet élt, mégis az angol romantika egyik legfényesebb csillaga lett. Orvosnak készült, szerelmre lobbant, halálos betegséggel küzdött – és közben megírta a világirodalom legszebb ódáit.
5 érdekesség John Keats rövid, lángoló életéről
1. A romantika „második nemzedékének” zsenije
Keats az angol romantika második hullámához tartozott, olyan költők mellett, mint Lord Byron és Percy Bysshe Shelley. Bár mindössze négy évig publikált aktívan, ezalatt olyan életművet hozott létre, amely az angol líra csúcsai közé emelte.
William Hilton: John Keats költő posztumusz portréja, 1822, részlet (Fotó: Wikimedia/National Portrait Gallery)
Nem volt elvont rendszeralkotó alkat, mint némely kortársa, mégis mélyen filozofikus költő volt: a szépség metafizikai helyét kutatta. Számára a szépség nem pusztán esztétikai kategória, hanem az emberi lét egyik legmélyebb igazsága volt.
JOHN KEATS: A TENGER
Morog a puszta part alatt, amint
erős dagállyal tölt be húszezer
barlangot, melyet éjjel visszanyer
Hecate s árnyas hangjuk zeng megint.
Gyakorta meg szelid kedélye ring
s a csöpp kagyló is éppen ott hever,
ahol lehullott, mert hullám se ver
s lekötve most a menny viharja mind.
Ha szemgolyód a kínoktól sötét:
legelje hát a Tenger távolát;
ha füled durva zajjal megtelik
s unja az élet súlyos dallamát:
egy vén barlang mellett merengj, amig
meghallod majd a nimfák énekét.
(fordító: Vas István)
2. Sebészinasból költő
John Keats 1795. október 31-én született Londonban, elszegényedett családban. Korán árvaságra jutott, nagyanyja nevelte testvéreivel együtt. Tanulmányai után a londoni Guy’s Hospital falai között készült orvosi pályára, sebészinas lett – tehetsége és szorgalma alapján komoly jövő állt volna előtte.
Ám a boncterem helyett a könyvek világa vonzotta. Olvasta Edmund Spenser és a nagy Erzsébet-kori költők műveit, fordította az Aeneist, és egyre inkább a költészet felé fordult. Első jelentős verse, az On First Looking into Chapman’s Homer már jelezte kivételes képalkotó erejét.
3. Erős kritikák mentén
1816-ban megismerkedett Leigh Hunt szerkesztővel, aki The Examiner című lapjában közölte első verseit. Hunt progresszív irodalmi körében találkozott Shelley-vel is, akivel szoros barátságot kötött.
Első kötete 1817-ben jelent meg Poems címmel. Nem sokkal később írta meg az Endymion című elbeszélő költeményét, amelynek témáját Ovidius művei között találta. A mitologikus történetben a szerelem pusztító és transzcendens erőként jelenik meg – a kritika azonban kíméletlenül fogadta. A támadások mélyen érintették az érzékeny költőt.
4. Szerelem és halál árnyékában
1818-ban skóciai útja során megfázott – ekkor jelentkeztek a tuberkulózis első tünetei. Ugyanebben az évben haldokló öccsét ápolta, majd beleszeretett Fanny Brawne-ba. Szerelmük szenvedélyes, mégis tragikus volt: Keats anyagi bizonytalansága és súlyosbodó betegsége beárnyékolta kapcsolatukat.
Joseph Severn: John Keats költő portréja a Wentworth Place-en az Óda a csalogányhoz írása napján, 1834, részlet (Fotó: Wikimedia/National Portrait Gallery)
1819 az alkotói csúcspont éve. Ekkor született a Szent Ágnes-este, a Lamia, az Izabella, vagy a bazsalikomcserép, valamint híres ódái: Óda egy csalogányhoz, Óda egy görög vázához, Óda a melankóliáról.
JOHN KEAT: HA RÁDÖBBENEK, HOGY MEGHALHATOK
Ha rádöbbenek, hogy meghalhatok,
mielőtt agyam termését behordtam,
mielőtt, mint dús csűrök a magot,
megőrzöm magam tornyos könyvhalomban;
ha nézem a csillagos éjszaka
arcán a nagy mese jelképeit
s érzem, hogy őket lerajzolni a
varázskezű sors nem soká segít;
s ha azt érzem – te tűnő árny, te szép! –
hogy már nem látlak viszont, s hogy soha
nem önti belém tündér erejét
a gondtalan csók – akkor, akkor a
mindenség partján állok, eltünődve,
s hír s szerelem semmivé omlik össze.
(fordító: Szabó Lőrinc)
Ezek a versek az örökkévalóság és az elmúlás feszültségéről szólnak. A képzelet felszabadító erejében hitt – abban, hogy a művészet képes átlépni a halandóság határait.
5. „Aki a vízre írta a nevét”
1820-ra Keats tudta, hogy halálos beteg. Orvosai tanácsára Itáliába utazott: Nápolyon át Rómába. Ott halt meg 1821. február 23-án, mindössze huszonöt évesen. A római protestáns temetőben nyugszik, sírkövén saját kívánságára ez áll:
„Itt nyugszik, aki a vízre írta a nevét.”
Keserű önirónia volt ez egy olyan költőtől, akinek neve ma az angol líra legnagyobbjai között szerepel.
+1 érdekesség: levelei és magyar fordítói
Keats levelei az angol esszéirodalom gyöngyszemei: gondolkodó, önreflexív, érzékeny alkotó rajzolódik ki belőlük. Az „érzékeny befogadóképesség” – a híres negative capability – fogalmát is leveleiben fejtette ki.
Magyarul többek között Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Tóth Árpád, Radnóti Miklós és Szabó Lőrinc tolmácsolták verseit – nem véletlenül. Cs. Szabó László találóan nevezte őt „az angol irodalom Prométheuszának”, aki elrabolta Spenser, Shakespeare és Milton tüzét.
Keats rövid ideig élt – azonban a szépségről alkotott víziója máig élő, eleven, és újra meg újra megszólítja az olvasót.
