„Scripta manent, verba volant, nem azt jelenti, hogy az élőszó mulandó, hanem, hogy az írott szó maradandó és halott.” 30 éve halt meg Jorge Luis Borges, a mágikus realizmus irányzatának egyik legjelentősebb képviselője.
„Ezeknek a „fogyatékos íróknak”, akik tengernyien vannak, szánta Quain a Statements nyolc történetét. Mindegyik egy-egy jó cselekményt előlegez vagy ígér, de a szerző szándékosan valamennyit elrontja.” (Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű – Herbert Quain munkássága)
Harminc éve, 1986. június 14-én hunyt el Genfben Jorge Luis Borges argentin költő, író. Buenos Aires egyik rosszhírű városrészében, a Palermo negyedben született 1899. augusztus 24-én. Anyja, aki neves történelmi család, katonák és büszke szabadságharcosok leszármazottja volt, fordítóként dolgozott, apja, akinek felmenői között angolok is voltak, ügyvéd és pszichológiatanár volt. Otthon angolul és spanyolul beszéltek egymással, s így két gyermekük kétnyelvűként nőtt fel. Borges és húga számára meghatározó élmény volt a hatalmas ház a maga mérhetetlen gazdagságú könyvtárával és a nagy területű, labirintushoz hasonló kert. E két dolog, a könyvtár és a labirintus Borges későbbi munkáinak jellegzetes motívuma lett.
Borges a Brit Enciklopédiából tanult meg olvasni, majd az Ezeregyéjszaka, Poe, Wells, Mark Twain és Cervantes művei voltak első olvasmányélményei. Már egész kicsi gyerekként írónak készült, kilencéves korában spanyolra fordította Wilde A boldog herceg című meséjét, s ez meg is jelent az El Paísban. 1914-ben apja, egyre romló látása miatt, nyugdíjba vonult, s családjával együtt Genfbe költözött, ahol egy szemspecialista kezelte. Borges a College Calvin középiskola tanulója lett, latinul, németül és franciául is megtanult. Ekkoriban találkozott először a szimbolizmussal, s ismerkedett meg Walt Whitman műveivel. 1919-ben Spanyolországba költöztek, hosszas vándorlás után Madridban telepedtek le. Itt Borges csatlakozott az ultraista mozgalom fiatal íróihoz, verseket és esszéket írt, amelyeket később megsemmisített.
1921-ben visszatértek Buenos Airesbe, s Borges egyre inkább felfedezte szülővárosát, annak szépségeit, történelmi múltját és jelenét, 1923-ban Fervor de Buenos Aires (Buenos Aires-i láz) címmel verseskötete is megjelent. Ugyanekkor több irodalmi újságnak is külső munkatársa lett, köztük volt a legjelentősebb argentin irodalmi folyóirat, az 1931-ben alapított Sur. A harmincas évek elejére jócskán eltávolodott az ultraizmustól, s verseiben is egyre inkább a metafizikai problémák felé fordult érdeklődése. Egy idő után magától a költészettől is eltávolodott, novelláiban és esszéiben találta meg képzelete fantasztikus világának megjelenítő eszközeit. Az 1935-ös Historia universal de la infamia (A becstelenség egyetemes története) című munkájában a valóság keveredik misztikával és szürreális fikcióval, s ez a tisztán szellemi világ jelenik meg későbbi műveinek lapjain is.
„Lemondott a becsületről, a jóságról, a békéről, a mennyek országáról, mint mások – kevésbé hősiesen – az élvezetről. Szörnyű józansággal előre megfontolta vétkeit. A házasságtörésben van valami gyöngédség és önfeláldozás; a gyilkosságban bátorság; a szentségtörésben és az istenkáromlásban bizonyos sátáni fény.” (Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű – Három Júdás-változat)
1937-ben családjuk nehéz anyagi helyzetbe került, így Borges munkát vállalt a városi könyvtárban, ahol a nem túl sok szellemi kapacitást igénylő katalogizálással foglalkozott. Munkáját általában hamar elvégezte, s a fennmaradó időben klasszikusokat olvasott és többek között Virginia Woolfot és Faulknert fordított. 1938-ban meghalt imádott apja, ő pedig olyan fejsérülést szenvedett, amitől vérmérgezést kapott, s hetekig élet és halál között vergődött. A betegség hihetetlen kreativitást szabadított fel benne, a gyógyulása utáni években írta meg legjobb fantasztikus elbeszéléseit, amelyeket a Ficciones (Fikciók) című sorozatban gyűjtött össze. A könyvtárban végzett munka, ottani tapasztalatai ihlették A bábeli könyvtár című novellájának megírására is, amelynek képzeletbeli könyvtárában a hatszögletű könyvtárszobákban elhelyezkedő minden könyv azonos terjedelmű, nagyságú és kötésű.
Ugyanebben az időben egy írótársával közösen detektívtörténeteket is írt H. Bustos Domecq álnéven, majd politikai tárgyú cikkeket publikált. 1946, Juan Perón uralomra kerülése után megnyilatkozásai miatt kitették a könyvtárból és a piacok baromfi- és nyúlvizsgálójává nevezték ki, amiről köszönettel azonnal le is mondott. Egy ideig angol nyelvi lektorként dolgozott, majd járta az országot, Blake-ről, Buberről, a buddhizmusról, a perzsa és kínai misztikusokról tartott előadásokat, miközben Az Alef című művéért a rendőrség minden lépését figyelte. 1950-ben az Argentin Írószövetség elnöke lett, 1955-ben pedig, Perón bukása után a Nemzeti Könyvtár igazgatójává választották, s az angol-amerikai irodalom professzora lett a Buenos Aires-i egyetemen.
„Arra gondoltam, hogy minden szavam (minden rezdülésem) fennmarad könyörtelenül emlékezetében; megbénított a félelem, hogy sok-sok hiábavaló mozdulatot teszek.” (Jorge Luis Borges: Bábeli könyvtár – Funes, az emlékező)
A sors különös fintora, hogy ekkorra már teljesen elvesztette látását, műveit édesanyjának és titkárainak mondta tollba. 1956-ban Nemzeti Irodalmi Díjat kapott, majd 1961-ben Beckett-tel együtt megkapta a tekintélyes Formentor-díjat. Műveit igazán ekkortól kezdte megismerni a világ, s hamar népszerűvé vált. Ettől kezdve sokat utazott, amerikai és európai egyetemeken tartott nagy sikerű előadásokat. Írásai közül e korszakának kiemelkedő műve volt az El Hacedor (A Teremtő) és a Képzelt lények könyve, amelyekben szinte teljesen elmosta a próza és a költészet közötti határvonalat.
1973-ban lemondott könyvtárigazgatói posztjáról, napjait az utazás és az írás, illetve diktálás töltötte ki. Ekkor került szoros kapcsolatba egykori tanítványával, a japán-német származású Maria Kodamával, akivel 1985-ben Genfbe költözött. 1986 áprilisában a már súlyos beteg író feleségül vette Kodamát, ám házasságuk rövid életű volt, Borges 1986. június 14-én májrákban meghalt.
Genfben temették el, szülővárosának Palermo negyedében pedig utcát neveztek el róla. Noha többször is esélyesnek tartották a Nobel-díjra, politikai nézetei miatt soha nem kapta meg.
Magyarul több jelentős munkája is megjelent, így a Körkörös romok, a Képzelt lények könyve, Az univerzum, amit mások könyvtárnak neveznek, A holdbéli nyúl és A költői mesterség, ezen felül pedig öt kötetben kiadták elbeszéléseinek, esszéinek és verseinek gyűjteményét is. Umberto Eco állítólag róla mintázta A Rózsa neve című regényében a könyvtárt őrző vak Jorge alakját.
