„Általában: pontosan úgy élek, ahogy gyerekkoromban kidolgoztam, elképzeltem, fölépítettem magamnak. Írásból élek, azt írom, amit akarok, rengeteget utazom, csak egy a baj: mindez túl későn valósult meg. Mindig, minden későn valósult meg.” Vallotta meg naplójában a 100 éve született Karinthy Ferenc író, Karinthy Frigyes fia.
Karinthy Frigyes elhíresült mondásából – „A maga gyereke és az én gyerekem veri a mi gyerekünket” – ő volt ez utóbbi, a zseniális írónak Böhm Arankával kötött második házasságából 1921. június 2-án született fia.
Írói tehetségét, humorát, a csínytevés, a játékszeretetét édesapjától, túláradó életkedvét édesanyjától örökölte.
Gyermek- és ifjúkorának egyik meghatározó élménye volt, hogy a Nyugat legnagyobb alakjainak közelében nőtt fel, Devecseri Gábor és Szerb Antal is mentorai között voltak. A másik meghatározó élmény a sport volt, kamaszkorától a Fradiban vízilabdázott.
„Mestereim, barátaim lassanként fölkerülnek a könyvespolc deszkájára, fényképen. Apám, Kosztolányi, Babits, Móricz és így tovább, Hunyady, Somlay. Majd Kellér Bandi, Benedek Marcell, Tersánszky. Most Devecseri Gabiról keresek egy jó képet, amit bekereteztessek és kiakasszak, így telik meg lassanként a könyvespolcom és ürül ki az életem.” (Karinthy Ferenc: Napló I-III. – II. kötet, 1971. október 29.)
Karinthy Ferenc életében nagy szerepet játszott a sport
Nem készült írónak, egyetemi éveiben inkább a nyelvtudomány, az elmélyült kutatómunka és a sport – főként a vízilabda – vonzotta. A zseniális apa árnyékából kilépve már az 1940-es évek elején megpróbálkozott novellaírással, majd 1943-ban első regénye, a Don Juan éjszakája is megjelent, s ennek sikere végül az írói pályára terelte.
„A Finnugor Intézetben (…) Beírok a vendégkönyvbe: Karinthy Ferenc, foglalkozása: Karinthy Ferenc. Mi más lehetne?” (Karinthy Ferenc: Napló I-III. – II. kötet, 1972. február 4.)
Kamaszkorától a Ferencvároscsapatában játszott, tíz éven át az FTC szakosztályi elnöke is volt. Ez jelenik meg a sportanekdotákat tartalmazó Ferencvárosi szív (1960) című könyvében.
Diplomát a pesti egyetem magyar-angol-olasz szakán szerzett, majd nyelvészetből doktorált, 1947-ben ösztöndíjasként Franciaországban, Svájcban és Olaszországban járt. Hazatérése után volt újságíró, majd dramaturg a Nemzeti Színházban és a Madách Színházban, később vidéken is. 1957 és 1960 között saját műve nem jelent meg, fordított, a Magyar Nemzetnek újságíróként írt cikkeket, riportokat. Könyveit ebben az időszakban a kor sematikus, szocialista-realista írásmódja jellemezte. Kivétel ez alól a Budapesti tavasz (1953), mely főváros ostromának némiképp ideologikus, mégis erőteljes ábrázolása.
„Az olvasó nélkül maradt írók hovatovább elárasztják a világot, s egymást sem győzvén olvasni, előbb-utóbb majd nyilván fölfalják egymást.” (Karinthy Ferenc: Napló I-III. – II. kötet, 1972. február 4.)
Akárcsak apja, ő is elsősorban novellistaként volt sikeres, hosszabb lélegzetű munkái, néhány regénye kivételével, egyenetlen minőségűre sikeredtek. Kötetei közül kiemelkedik a Szellemidézés, amelyben a Karinthy-család bohém, kavargó és sokszínű életébe nyújt betekintést, a Kentaur című regénye. Az 50-es években elvárt stílustól eltérő a nagy sikert elértő Budapesti tavasz (1953), mely főváros ostromának némiképp ideologikus, mégis erőteljes ábrázolása. A regényből 1955-ben Máriássy Félix sikeres filmet is rendezett. 1954-ben jelent meg Ezer év című riportja, amely a magyar társadalom peremvidékét fedezte fel, a kulturális-morális elmaradottság, a teljes közéleti közöny fájdalmas példáira figyelmeztetett, és amelyből később drámát is készített.
1956-ban megjelen novelláskötete, az Irodalmi történetek a Karinthy család különös hétköznapjait ábrázolja. A sportélményeket eleveníti fel a Ferencvárosi szív. 1970-ben jelent meg az Epepe abszurd regény-parabola, ami nyelvi leleményekben gazdag antiutópia – fiktív, ismeretlennyelvű országba vetődött nyelvészprofesszor kalandjait meséli el. Külön kötetben jelentek meg karcolatai és tárcái, nyelvművelő írásai. Színműveit, egyfelvonásosait (Dunakanyar, Bösendorfer, Gellérthegyi álmok, Gőz) ma is műsorukra tűzik a hazai színházak, s legtöbbjüket több nyelvre is lefordították.
„60. születésnapom. Rengeteg távirat, gratuláció, minden lapban méltatás, a folyóiratokban hosszú elemzések, a rádió, a tévé riportjai, ill. darabjaim bemutatója, ismétlése, s váratlanul magas kormánykitüntetés, ma autót küldtek értem, Szocialista Magyarországért érdemrendet nyújtott át a kulturális államtitkár, exkuzálva a minisztert, aki vidéken van. Aczél odatelefonált, a pártközpontból Óvári, a főideológus írt stb. stb. stb.
Szép, szép, örülök is neki. De ilyenkor mindig attól félek, lehet, hogy elvesztettem a tehetségem?” (Karinthy Ferenc: Napló I-III. – III. kötet, 1981. június 2.)
Az 1960-as évektől naplót is vezetett; e fontos irodalmi- és kortörténeti dokumentumot halála után, 1994-ben három kötetben adták ki először.
1960-tól 1970-ig az FTC szakosztályi elnöke volt. 1965 és 1975 között több hazai vidéki városban volt színházi dramaturg, közben 1968-69-ben az Egyesült Államokban tartott egyetemi előadásokat, 1972 és 1976 között hosszabb-rövidebb időt töltött külföldön – a Szovjetunióban, Ausztráliában és Kubában. A nyolcvanas években egyre többet utazott Olaszországba, itthon pedig ideje nagy részét Leányfalun töltötte, ott alkotott. Életének utolsó évtizedét beárnyékolta depressziója. 1992. február 29-én halt meg Budapesten.
„Gyűlés az Írószövetségben: ez már a száznegyvenhatodik hozzászóló. Szavai mintha messziről, a pincéből konganának, vagy tán a magasból, s akár a vízcsöppek a kíni kínzókamrákban, úgy koppannak fejünk búbján. Devecseri elaludt ültében, Nagy Laci szürrealista pofákat rajzol, Kuczka verset ír, Palotai Boris horgol, és közben eszik, Tóth Gyula egy újabb, fulmináns felszólalásra jegyzetel. A hátsó sorokban többen kártyáznak. Juhász Ferit laza madzagon a székéhez kötöztük: mikor kifelé fordul, feldönti és maga után vonszolja. Örkény cédulát tűz hátamra, SEMATIKUS felírással.” (Karinthy Ferenc: EZ-AZ avagy A bicikliző tigris)
Írói munkásságáért 1950-ben, 1954-ben és 1970-ben József Attila-, 1955-ben Kossuth-díjat, 1987-ben Karinthy Frigyes-emlékgyűrűt kapott, 1991-ben 70. születésnapja alkalmából a Magyar Köztársaság Zászlórendje kitüntetéssel jutalmazták.
Karinthy Ferenc stílusának meghatározó jegye az iróniával, humorral fűszerezett realizmus volt, jól kidolgozott karakterekkel, érdekes cselekménnyel, alapos háttérrajzzal. Több írásából tévé-, illetve mozifilm is készült. Fontos kortörténeti dokumentum az 1967 és 1991 között írott naplója, amelyet 1994-ben három kötetben jelentettek meg.
