„Nem bántjuk a férfiúi nemet, ha azt állítjuk, hogy a szép nem az ízlés uralkodónéja.” Kétszázhúsz éve, 1795. június 3-án halt meg Losoncon Kármán József író, a magyar felvilágosodás egyik legjelentősebb alakja.
Kármán József Losoncon született 1769. március 14-én. Apja, Kármán József református pap, később püspök, anyja Szalay Klára volt. A családi hagyományokkal ellentétben az ifjú Kármán jogi pályára készült, s 1785-ben a pesti egyetemre iratkozott be. 1788-ban – német nyelvtudását elmélyítendő – a bécsi egyetemen folytatta tanulmányait.
Bécsben ismerkedett meg gróf Markovics Miklósnéval, egy kalandor katonatiszt szép és könnyelmű nejével, akivel élénk szerelmi levelezést is folytatott német nyelven. 1788 júliusában, majd 1790-ben Pozsonyban letette jogi vizsgáit, s egy évvel később Pestre költözött, ahol ügyvédi gyakorlatot folytatott. Ebben az időszakban lett tagja A hét csillaghoz nevű szabadkőműves páholynak is, s fennmaradt ezzel kapcsolatos német nyelvű önéletrajza is.
„Minden írónak van maga világa, maga atmoszférája, amelyben él, és amelyből ír, van maga publikuma, amelynek ír. Az a sok kicsiny tekintet, az a számlálhatatlan környülállás teszi az írót nagyobb részént kedvessé – és hasznossá.” (Kármán József: A nemzet csinosodása)
A megnyerő egyéniségű és művelt ifjú népszerű alakja volt a pesti életnek, egyként forgott irodalmi, művészeti körökben, s bejáratos volt az előkelő protestáns családok (Ráday, Beleznay, Podmaniczky) szalonjaiba is. Ebben az időben ismerte fel és fogalmazta meg, hogy az ország irodalmi, művészeti központjának Pesten kell lennie. Barátja, Ráday Pál révén kapcsolatba került Kelemen László színésszel, aki az első állandó magyar színházat szervezte. A három fiatalember összefogásával létrejött az első magyar budai színjátszó társaság, amelynek 1792-ben Kármán egyik igazgatója lett, s ő szövegezte meg a színház társulati szabályzatát is.
1794-ben Schedius Lajossal, a pesti egyetem esztétikatanárával és Pajor Gáspár orvossal szövetkezve, gróf Beleznay Miklósné mecénási segítségével elindította negyedéves folyóiratát, az Urániát. A lapot, amely elsősorban a tudományos ismeretek terjesztését tartotta fő feladatának, a nőolvasóknak ajánlotta: „Nem bántjuk a férfiúi nemet, ha azt állítjuk, hogy a szép nem az ízlés uralkodónéja.” A nőktől várta Kármán, hogy rávegyék a férfiakat az irodalom, a nemzeti nyelv és tudomány megbecsülésére. A mindössze három számot megért folyóirat főként szépirodalmi írásokat és ún. iránycikkeket közölt széles tárgykörből és választékos stílusban. Sajátossága volt a lapnak az is, hogy általában az írók neve nélkül hozta le a műveket, többek között Csokonai-versek is megjelentek benne névtelenül.
Ugyancsak az Uránia adta közre (utolsó számában) A nemzet csinosodása című tanulmányát, amelyben Kármán a magyar társadalom és a vidéki nemesség korképét és a korabeli irodalmi állapotokat rajzolta meg, s megfogalmazta átfogó művelődési programját is. A társadalmi haladás érdekében fordítások helyett eredeti magyar nyelvű művek megalkotását, a formai szépség és kidolgozottság helyett a tartalmi mélységet tartotta fontosnak. 1794, Magyarország. II. József, a reformer uralkodó négy esztendeje elhunyt. Rendeleteit halálos ágyán visszavonta, sokat vitatott törekvései kudarcba fulladtak. Franciaországban vészes gyorsasággal követik egymást az események. A magyar nemzet legjobbjai, miközben a párizsi fordulatokat elemzik, aggódva figyelnek Bécsre: mit hoz a jövő? Minden bizonytalan, kialakulatlan, változó. Ebben a helyzetben egy fiatalember részletes, megfontolt tervezetet bocsát ki, melyben pontról pontra elősorolja a magyar tudomány s művészet fejletlenségének okait, majd hosszú távra meghatározza az előrelépés feltételeit.
Az Urániában megjelent írásai közül, műfaji újszerűségük okán, említést érdemel a Módi című szatírája és A kincsásó című novellája is. A folyóirat megbukott, a szerkesztő nagy reményű terve hosszú időre feledésbe merült.
Fanni hagyományai
Az Urániában láttak napvilágot Kármán József írói munkásságának termékei is, amelyek közül kiemelkedik a Goethe Wertherének hatását mutató Fanni hagyományai című napló- és levélregénye, a magyar szentimentalizmus csúcspontja. A keretes szerkezetű mű bevezetője szerint a kisregény főhőse, T-ai József küldte el a szerkesztőknek elhunyt kedvese „hagyományait”, azaz naplóját és leveleit. A kísérőlevél annyira hitelesnek tűnt az olvasók számára, hogy a XIX. században sokáig valóban megtörténtnek tekintették Fanni szomorú történetét.
A nyugat-európai szentimentalizmus szellemében fogant, de mégis eredeti, mert jól érzékelteti az akkori magyar valóság egy-egy részletét. Hősnője több értelemben is nemes lény, a regény az ő szubjektív vallomásaiból, naplójából és leveleiből tevődik össze. Fanni korán elvesztette édesanyját; apja, mostohája és féltestvérei ridegen, kiközösítettként bánnak vele. A sivár, feudális légkörből a boldogság, az igazi emberi értékek és a szeretet után vágyik. Ezt találja meg egy melegszívű fiatalemberben, aki viszonozza érzelmeit, de boldogságuk nem tart sokáig. Az apa eltiltja lányát a vagyontalan fiútól. A túlérzékeny Fannit a család haszonlesése, gőgje és szívtelensége a halálba kergeti. Kármán József jól érzékelteti a korabeli polgár érzelmi lázadását, belső lelki folyamatainak ábrázolását. Ezt segíti a természet jelenségeinek leírása és a háttérbeli szereplők, a vidéki nemesek provinciális viselkedésének rajza. A regény még a Kazinczy Ferenc nevével fémjelzett nyelvújítási mozgalom előtt keletkezett. A szerző a lelki folyamatokat régies ízű szavakkal ugyan, de újszerűen rövid, hasonlatokkal és képekkel tarkított ritmikus mondatokkal fejezi ki.
1794-ben Kármán kapcsolatba került a magyar jakobinusok mozgalommal, a Martinovics-féle szervezettel. A mozgalom felszámolásakor, 1795 áprilisában hazautazott Losoncra, s megsemmisítette a nála lévő titkos iratokat. 1795. június 3-án máig tisztázatlan körülmények között halt meg. Egyes feltételezések szerint azonban öngyilkos lett, hogy esetleges letartóztatásakor nehogy másokra kelljen vallania.
