A szuperszonikus repülés sok kérdését oldotta meg, így a határfelület elméletét, a repülő testek méretezésének és felületkialakításának módszereit. Kármán Tódor kutatómérnök, a rakétatechnika úttörője, szakíró 135 éve született.
Kármán helye ott van Neumann, Szent-Györgyi, Wigner, Szilárd és Teller mellett, lévén ő is egyike annak a Magyarországról elszármazott tudósgenerációnak, amely – leginkább Amerikában – példátlan sikereket ért el. Ő maga így vall saját szerepéről:
„Ha nagy tudósnak azt nevezzük, akinek nagy ötletei vannak, akkor Einsteint kell elsőnek sorolni. Neki négy nagy ötlete volt. A tudomány történetében talán Sir Isaac Newton előzi meg őt, mert neki öt vagy hat ötlete volt. Korunk minden más nagy tudósa csak egy vagy legfeljebb két nagy ötletet mondhat magáénak. Nekem három volt. Lehet azonban, hogy még több. Igen, talán három és fél nagy ötletem.”
Kármán Tódor (Theodore von Karman) 1881. május 11-én született Budapesten. A Mintagimnáziumban (a mai Trefort Ágoston Gimnáziumban) tanult, iskolatársa volt Hevesy György és Szilárd Leó is. A műegyetem elvégzése után Bánki Donát tanársegédje, illetve a Ganz-gyár tanácsadója lett, majd 1906-ban ösztöndíjjal a Göttingeni Egyetemre került. Itt Ludwig Prandtlnak, az „aerodimanika atyjának” asszisztenseként dolgozott, és megszerezte a doktorátust. Az áramló folyadékban a nem áramvonalas test mögött, kétoldalt váltakozva leváló örvényeket elemezte: ez a Kármán-örvénysor, ezzel magyarázta meg később az amerikai Tacoma híd 1940-es vihar miatti leszakadását.
Az I. világháború idején nagyothallása miatt raktári szolgálatra osztották be, és csak egy év múlva került a bécsi repülőgépgyárba. Itt részt vett a villanymotoros, forgó szárnyas, katonai megfigyelő gép tervezésében, a jármű kötéllel kikötve tartós lebegésre volt képes. Az 1918-19-es forradalmak alatt Kármán a kultuszminisztérium felsőoktatási osztályát vezette, a bukás után Aachenbe ment műegyetemi tanárnak.
1926-tól felváltva dolgozott Aachenben és a Kaliforniai Műegyetemen. 1933-ban a fenyegető fasizmus elől végleg az Egyesült Államokba települt, az állampolgárságot 1936-ban kapta meg. Ő lett a repülés Mekkájának tartott Guggenheim Alapítvány Aeronautikai Laboratóriuma és Léghajó-intézetének igazgatója, fontos eredményeket ért el a mérnöki matematika, a folyadékmechanika, a turbulenciaelmélet, a repülőgép-szerkezetek és a talaj széleróziójának kutatásában. A szuperszonikus repülés sok kérdését oldotta meg, így a határfelület elméletét, a repülő testek méretezésének és felületkialakításának módszereit.
Kármán részt vett az Egyesült Államok Repüléstudományi Intézetének alapításában, vállalati és kormánytanácsadó volt. Frank J. Malinával 1940-ben kimutatta, hogy lehetséges szilárd vagy folyékony üzemanyagú, hosszú égésű rakétát építeni, és elkészítették a felszállást segítő rakéta prototípusát. Kármán részt vett az amerikai kormány rakéta- és űrkutatási programjában: ekkor valósult meg az első csak rakétákkal működő légi jármű. Kifejlesztették az öngyulladó folyékony üzemanyagokat is – hasonló anyagot alkalmaztak 25 év múlva az Apolló űrhajókon.
Az ő vezetésével dolgozták ki az első irányított, ballisztikus rakétát; több repülőgép kialakításába kapcsolódott be, és az ő javaslatára jött létre a NATO-államok Aeronautikai Kutatási és Fejlesztési Csoportja. Ő hívta életre a Nemzetközi Repüléstudományi Tanácsot és a Nemzetközi Űrhajózási Akadémiát is, az utóbbi 1962-es párizsi tanácskozásán találkoztak először amerikai és szovjet tudósok. 1947-ben Kármán javasolta: létesítsenek a Közel-Keleten nemzetközi folyadék- és talajmechanikai kutatóközpontot. A tervei alapján indította meg 1950-ben az UNESCO az aszályos övezetek kutatását.
„Amikor a harmincas években a Kaliforniai Műegyetemen mechanikát és aerodinamikát kezdtem tanítani, hamar rájöttem két dologra: egyrészt az amerikai középiskola sokkal kevesebb matematikát nyújtott a fiatal diákoknak, mint amihez én Budapesten hozzá voltam szokva, másrészt a Kaliforniai Műegyetemen a matematikát jeles matematikusok tanították ugyan, de főleg ún. tiszta matematika szempontjából és csak nagyon kevés tekintettel az alkalmazásokra.” (Kármán Tódor: Matematikai módszerek műszaki feladatok megoldására)
Kármán Tódor nagy egyéniség és nagy tudós volt, aki nem csak diszciplínák határait lépte át szívesen, de országokét és világrészekét is. Eljutott Kínába és Japánba, találkozott többek között Gandhival és Csang Kaj-sekkel, 1962-ben a pápával. 1963-ban John F. Kennedy elnök neki adta át elsőként a legfontosabb amerikai tudományos elismerést, a Nemzeti Tudományos Érmet. Kármánról, aki 1963. május 6-án halt meg Aachenben, már életében laboratóriumot neveztek el; a Hold és a Mars kráterei viselik a nevét. Sokat foglalkozott irodalommal, remek társalgóként ismerték, óriási munkabírása volt, és optimistaként bízott az emberiség jövőjében. A XX. századról szól, erről a „figyelemre méltó” korról, melyre visszatekintve Kármán egyetlen tanulságot fogalmaz meg: „Az erőszakra, úgy tűnik, az egyetlen válasz a tudás lehet.”
