„Úgy kell tennie, mintha magának is lennének érzései, mintha maga is humánus szemléletű ember volna.” Antonisz Szamarakisz görög író 10 éve, 2003. augusztus 8-án halt meg.
Antonisz Szamarakisz 1919. augusztus 16-án született Athénben. Jogot tanult az athéni egyetemen, majd a munkaügyi minisztériumban tisztviselői állást vállalt. 1936-ban politikai fordulat következett be Görögországban, Ioannis Metaxas tábornok kikiáltotta a diktatúrát, és feloszlatta az országgyűlést.
Szamarakisz ezért otthagyta minisztériumi állását, majd a II. világháború idején, a német megszállás alatt a Nemzeti Szolidaritás tagja lett, amely a baloldali Nemzeti Felszabadítási Front előfutára volt. Az ellenállásban való részvételéért 1944-ben a nácik halálra ítélték, de kalandos módon sikerült megszöknie. A háború után visszatért a munkaügyi minisztériumba, ahol további 18 évig dolgozott.
Csak 1963-tól szentelte teljes idejét és energiáját az írásnak. Gyerekkorától írt, költeményeit irodalmi magazinokban jelentette meg. 1950 után azonban prózára váltott, és élete végéig hűségesen kitartott a műfaj mellett. 1954-ben kiadta első novellagyűjteményét Kell a remény címmel.
Írásainak főszereplői hétköznapi emberek, akiknek élete váratlanul válságba kerül, hite megrendül: egy lelkészt haldoklóhoz hívnak, egy katona képtelen megölni az ellenségét, mert a másikat rokonléleknek érzi. Ekkor a szereplők reményei vagy végképp összetörnek vagy értékrendszerük újból, ezúttal véglegesen megerősödik.
„-… Az lenne a legjobb, ha a Terv irányítaná magukat, de ugyanakkor a saját képzelőerejükre is támaszkodnának. A Terv az alap, nekünk erre az alapra kell építkeznünk… magának a lehető legtökéletesebben kell játszania a szerepét. Úgy kell tennie, mintha magának is lennének érzései, mintha maga is humánus szemléletű ember volna. Ismétlem: legyen óvatos, ne vigye túlzásba…” (Antonisz Szamarakisz: A hiba)
Leghosszabb novellája Az útlevél, amelyben a diktatúra alatt megélt tapasztalatairól számol be. A kafkai hangulatú írásműben, az egyén elveszetten áll szemben a totalitárius rendszerrel. Két legjelentősebb műve az 1961-ben megjelent Tagadom című novellagyűjtemény és az 1965-ben kiadott regénye, A hiba. Ez utóbbi hozta meg számára a világsikert. A lebilincselő történet egy pszichológiai párbaj a totális diktatúra ügynöke, a Kihallgató és a gyanúsított, a Sport Kávézós között. A Kihallgatónak meg kell valósítania a tökéletes Tervet. A Tervnek el kell érnie a célját. A Terv azonban önálló életre kell… A görög diktatúra ihlette izgalmas történet azt példázza, hogy az embertelen rendszerekben egyáltalán nem számolnak az emberrel.
Szereplői névtelen hősök, stílusa töredezett és egyszerű, humora szarkasztikus, fukarkodik a leírásokkal, de dúskál a váratlan fordulatokban. Hőseinek kétségbeesett lelkiállapotát szóismétlésekkel érzékelteti. Műveit több mint 30 nyelvre fordították le, számos nemzetközi kitüntetést kapott. Írásait nagyra értékelte többek között Arthur Koestler, Arthur Miller, Graham Greene, George Simenon, Agatha Christie, Luis Bunuel. Élete utolsó éveiben az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) lett jószolgálati követe, és a gyermekparlament elnevezésű kezdeményezés egyik szervezője volt.
2003. augusztus 8-án Görögország délnyugati részén, Piloszban lévő hétvégi házában halt meg. Évek óta szív- és tüdőelégedetlenségben szenvedett.
