Véletlenül ismerkedtek meg egy kávéház teraszán. 100 éve született Vas Albina, Kertész Imre első felesége, akivel 1954. szeptember 14-étől, megismerkedésük pillanatától elválaszthatatlanok voltak.
Az arra sétáló huszonnégy éves, katonai szolgálatát töltő fiatalembert egy ismerőse az asztalához invitálja, mellette ott ül egy ismeretlen hölgy, aki két hete szabadult a kistarcsai internálótáborból. Kertész Imre és Vas Albina találkozása sorsszerű volt, kapcsolatuk a történelmi romokon át is az alkotást, és az élni akarás dacát ünnepelte. Kertész Imre kétszer is tervezte (1975 és 1995 táján), de végül mégsem tudta megírni Albina történetét, ám alakja, lénye közvetve vagy közvetlenül szinte minden könyvében ott rejtőzködik.
„Nem az élete volt nagyszerű: ő maga volt nagy lélek. […] vállalt, s vállalta mellettem eleinte a gúnyt, az értetlenséget, a nehéz munkát; s ha végül talán mégis sikerült létrehoznom valamit, e szellemi termékekben az ő hite, az ő munkája is jelen van, ahogyan az arca, a lénye, az alakja is minduntalan fel-felbukkan e könyvek lapjain. Az én munkám az ő emlékműve is.” (Kertész Imre: Gyászbeszéd)
Vas Albina 1920. június 10-én született Szabadkán. Sosem volt könnyű élete. Zsidó származása miatt deportálták, a Gestapo többször is kihallgatta és megkínozta. Talpraesettségének köszönhetően, a gyűjtőtáborból és a Gestapo fogságából is sikerült megszöknie.
Strobl Ferenc MÁV főtisztviselő bújtatta hamis papírokkal Budapesten, majd a háborút követően össze is házasodtak. Albina férjét 1949-ben koncepciós vádakkal börtönbe zárták, s rövidesen, 1952 őszén már ő maga is egy kirakatper áldozata lett. Tudtán kívül embercsempészekkel állt szóba, ezért bűnrészesként kezelték. Nincstelenként szabadult egy év múltán, Török utcai 28 négyzetméteres lakását, ahol később Kertész Imrével éltek, másnak utalták ki, s csak hosszas eljárás után kapta vissza.
Az első öt évben gyakorlatilag Albina fizetéséből éltek, Kertész Imrének alkalmi munkái voltak csupán: barátaival közösen a Magyar Rádiónak írt rövid, vidám jeleneteket és a Magyar Nemzetben jelent meg nagy ritkán egy-egy cikke.
1960. június 2-án Vas Albina és Kertész Imre polgári esküvőt kötnek, amelyet így mesélt el az író:
„egyszer mentünk a Margit körúton, Mártírok útjának hívták akkor, a Tanács felé, Albina kezében szatyor volt, joghurt meg más izék, barátságos dolgok, és akkor azt mondta, hogy menjünk föl, és házasodjunk már össze, hiszen ez mégiscsak jobb lenne. És be is mentünk. Kiderült, hogy a házassághoz tanúk kellenek, akkor följött a portás, a másik tanú nem is tudom, ki volt, valami tisztviselőnő, és egy pillanat alatt összeházasodtunk. Ez nem változtatott a lényegen… legalizáltuk az illegalitást.”
Különös képessége volt arra, hogy a nehézségek ellenére is szeresse az életet és derűt sugározzon maga körül. Szép nő volt, aki a legszegényebb időkben is adott az eleganciára és a tartásra. Öt nyelven beszélt folyékonyan, de a múltja miatt „csak” pincérnőként tudott elhelyezkedni, előmeneteli lehetőség nélkül. Mégis szerette ezt a munkát, mert szeretett emberekkel foglalkozni, és őt is szerették a vendégek. 1954. szeptember 14-étől, megismerkedésük pillanatától elválaszthatatlanok voltak Kertész Imrével. A kapcsolatukban, a házasságuk éveiben sem érezte soha áldozatnak, hogy az írót támogassa, bátorítsa, tehetségében mindig is rendíthetetlenül bízott. Minden anyagi nehézségük ellenére is kitartott amellett, hogy Kertész Imrének írnia kell.
A Sorstalanság sem készülhetett volna el Albina áldozatvállalása nélkül, amit egyébként ő maga sosem tekintett áldozatnak, ráadásul a nehézségeken, kilátástalan időszakokon mindig túlsegítette kiváló humorérzéke – akik ismerték, vidám, szabadszájú nőként emlékeznek rá, aki sosem volt hajlandó félni a kádári világ idején. Albina 1995-ben hunyt el, és az író sosem tudta teljesen feldolgozni az elvesztését. „Élete alkotása a szeretet volt”.
