Jellegzetes hanghordozása, drámai ereje, érdes humora minden szerepét élettel telítette. Csortos Gyula a két világháború közti korszak egyik legkedveltebb színművésze 70 éve, 1945. augusztus 1-jén halt meg.
„Az Isten kanárit, nyulat, oroszlánt teremt. S nyilván nekünk, embereknek is egy-egy szerepet szán, amikor a világra születünk. Csortost az Isten is komédiásnak teremtette, nagy művésznek” – írta Kosztolányi Dezső. Ma azt mondanánk rá, hogy sztárallűrjeit elfogadta és természetesnek vette a színészvilág, hiszen fellobbanó indulatai, keserű hiúsága, zsarnoki, garabonciás gesztusai még életében átszivárogtak a pesti legendák közé. De Csortos mindenekelőtt és mindezzel együtt művész volt, zseniális komédiás.
Csortos Gyula Munkácson született 1883. március 3-án (egyes források szerint 8-án). Apja katonatiszt, majd kishivatalnok volt. Fiait igen szigorúan nevelte, a testi fenyítéstől sem riadt vissza. Gyulát mérnöki pályára szánta, és amikor az a színészmesterséget választotta, kitiltotta a szülői házból.
Csortos előbb jegyzőgyakornokként dolgozott, majd az Országos Színművészeti Főiskolán tanult, és a diplomájának megszerzése után, 1904-ben egy vándortársulathoz szegődött. Kivételes tehetsége révén hamar főszerepeket kapott, ám sikerei dacára magányos maradt, társai – nem teljesen alaptalanul – gőgösnek tartották.
1907-ben a Népszínházhoz szerződött, de pár hónap múlva már – dupla gázsival – Beöthy László Magyar Színházának tagja volt. Mivel a zajos sikerekben neki is nagy része volt, mind magasabb gázsit követelt a magát egy idő után megmakacsoló Beöthytől. Egy csaknem botrányba fulladt előadás után a feldühödött Csortos otthagyta a Magyar Színházat és szerződésszegéssel lett a Vígszínház tagja. Itt lett igazán nagy színész, főként Molnár Ferenc révén, aki kiváló szerepeket írt neki.
Amikor a színház 1919-ben felújította Molnár Liliom című színművét, a címszerepet Csortos kapta, aki háromszáznál többször játszotta a ligeti vagányt. 1922-ben a Renaissance Színházhoz szerződött, majd a második világháború kitöréséig a főváros szinte valamennyi színházában játszott. 1937-ben lett a Nemzeti Színház örökös tagja.
A filmvásznon is emlékezetes alakításokat nyújtott, az 1910-es években némafilmekben játszotta első szerepeit, majd Székely István 1931-ben rá osztotta a címszerepet a magyar filmtörténet egyik legsikeresebb vígjátékában, a Hyppolit, a lakájban. Komikus és drámai filmekben egyaránt megcsillantotta kivételes tehetségét.
Csortos cukorbetegsége a 30-as évek elején jelentkezett, ehhez szívritmuszavar társult, emellett önpusztító életmódot is folytatott, így egyre gyakrabban szorult szanatóriumi kezelésre. Budapest ostromát ismerősei pincéjében vészelte át, a legyengült művész a Nemzeti Színházban Csehov A medve című egyfelvonásosában búcsúzott a közönségtől.
„Mintha csontjai és izmai lassan üvegesedtek volna… Úgy vigyázott magára, ahogyan egy nagy váz óvakodhatik ismeretlen veszélyektől… Azt mondják, hogy az ostrom után gyalog nem merészkedett az utcára, tolókocsival közlekedett” – idézi fel végső, megrendítő jelenlétét Illés Endre.
1945 júliusában ismét kórházba került, mert lábsebe nem akart begyógyulni, nem sokkal később, augusztus 1-jén a Fasor-szanatórium betegágyán meghalt.
Színházba mint néző sose járt
Csortos nem volt társas lény, kollégáiból ellenszenvet váltott ki számtalan sztárallűrje, különcsége, állandó sértődöttsége, nyugtalansága és gőgje.. Szeretett és tudott is élni, a New York Kávéházban vacsorázott, kifogástalan eleganciával öltözködött, mindenhová fiákeren járt. A kor irodalmi és színházi életének legismertebb alakjaival mulatott, miközben magányos kis kerek asztalnál a gőgösen kavargatta feketéjét és a New York Kávéházban. Egy anekdota szerint a kivételes memóriával rendelkező Rejtő Jenőnek volt egy produkciója, az úgynevezett technikai játék, amelyben verhetetlennek bizonyult. Bemondtak ötven szót – minden asszociatív kapcsolat nélkül -, és ő fogadásból bárhol elkezdte a szavak sorolását úgy, ahogy hallotta. Csortos nem hitte el, hogy az író képes erre. Fogadtak. Csortos szegényebb lett tíz pengővel, de gazdagabb egy tapasztalattal.
Falta a nőket, kora egyik legnagyobb nőcsábászának tartották. Egy másik ismert anekdota szerint egyszer előfordult, hogy míg fürdőt vett, a kifizetett kéjnő távozott a szobából, s a felbőszült Csortos bekiabálta a Király utcát, hogy valaki fogja meg és tegye magáévá a futó kurtizánt, ha egyszer már ki lett fizetve.
Kétszer nősült és kétszer vált el, a nőket csak használta, igaz, legalább gavallér módon megajándékozta őket szolgálataikért. Bár a korszak vezető színésze volt, színházba mint néző sose járt. Barátkozni is csak mértéktartóan volt képes – a három lépés távolság nála intim közelséget jelentett. Ehhez járult még, hogy a magyar színművészet „rettenetes gyermekének” színpadi tréfái néha sértően durvára sikerültek.
Emléktáblája Budapest I. kerületében, az Attila úton található.
