110 éve, 1911. március 12-én született Kiss Manyi Kossuth-és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész. A Jaj, de jó a habos sütemény című dal előadója szeretett rosszalkodni és szemtelenkedni, gyakran telefonbetyárkodott hajnalban és a színpadon is kiváló időzített bombakészítő volt.
Fordulatos életéből több filmtéma is kitelne. Neve összeforrt a habos süteménnyel, imádta az állatokat, zseniálisan szteppelt, egy időben élő ágyúgolyóként lőtték ki a cirkuszi kupolába, a háború alatt pedig bolondnak tettette magát egy elmegyógyintézetben. 110 esztendeje született és 50 éve távozott az ezerarcú női Chaplin, Kiss Manyi.
Ő maga Zágont nevezte szülőfalujának, valójában Magyarlónán született 1911. március 12-én, s csak nyolchetes korában került a székelyföldi városba. Harmadik gyermek volt, ám szülei hamarosan elváltak és újraházasodtak. Viccesen emlegette, hogy neki három anyukája és apukája is van, de legjobban nagynénjét, Ilus anyut szerette, akinél nevelkedett. Támogatták tehetsége kibontakoztatásában, a kolozsvári konzervatóriumban növendéke lett, és Izsó Miklós színiiskolájában tanult. Tizenöt évesen egy vizsgaelőadásán fedezte fel és szerződtette a kolozsvári színház direktora, ét évre rá pedig Miskolcra hívták, ahol Móricz Zsigmond jósolta meg későbbi sikerét.
Szubrettként szép sikereket aratott, később a miskolci, majd a szegedi közönség is megismerhette. Szegeden egymásba szerettek egy olasz ifjú illuzionista-artistával, Alfredo Uferinivel, akivel aztán össze is házasodtak, s Manyika csatlakozott a világot járó csoporthoz, sőt ő lett az esténként kilőtt élő ágyúgolyó. A cirkusz világát, a statisztaszerepet azonban nem tudta megszokni, a család amerikai útja előtt Frédivel elváltak útjaik, Manyika hazatért és a fővárosban kezdte újraépíteni pályáját.
Tehetsége szárnyalt és hamar Budapest, majd a mozi kedvence lett. A Moulin Rouge revüje és az Operettszínház közönsége is imádta. Rendszeresen fellépett jótékonysági rendezvényeken is. 1936-ban mutatkozott be a budapesti Pódium Írók Kabaréjában, hatalmas szakmai és közönségsikert aratva.
A harmincas évek végén a Fővárosi Operettszínházban Latabár Kálmánnal alkottak ellenállhatatlan, közönségcsalogató párost. A Fiatalság-bolondság című Eisemann-operettben Latabár úgy döntött, hogy egyik duettjüket teljes egészében átengedi kolléganőjének: a Jaj, de jó a habos sütemény refrénű dalt aztán az egész ország együtt énekelte Kiss Manyival.
A színésznőt 1943-tól a Vígszínházhoz kötötte szerződése, ahol a szintén Eisemann jegyezte Fekete Péter előadásaira a háborús viszonyok közepette is minden este zsúfolásig megtelt a nézőtér. 1954-től 1971. március 24-én bekövetkezett haláláig a Madách Színház volt az otthona, ahol drámai és vígjátéki szerepeket egyaránt nagy sikerrel alakított, legzajosabb vígjátéki sikerét a Kaviár és lencse című komédiában Matildaként, a színházi vécés néniként aratta.
Sztár lett! Vörös téglás, 3 szoba hallos magasföldszintes villát bérelt a gyermekkora hegyeire emlékeztető környéken, az Árnyas út 18. szám alatt, ahol kertészkedett és állatokat, macskát, kecskét is tartott, egyik kutyáját is Zágonnak nevezte el. A mezítlábas, felhőtlen nyarakat minden évben otthon, Erdélyben töltötte a családdal.
1936-tól filmezett, egy híján száz filmet forgattak vele. A legemlékezetesebbek közé tartozik a Torockói menyasszony (1937), a Pénz áll a házhoz (1939), a Hintón járó szerelem (1954), a Körhinta (1955), a Házasságból elégséges (1961), a Mici néni két élete (1962), a Butaságom története (1965) és a Hahó, Öcsi (1970).
Lehengerlő egyéniségével ösztönösen érzett rá a karakterekre anélkül, hogy utánaolvasott, értelmezett, gyötrődött volna. Mestere volt a közönséggel való összjátéknak és az ellenpontozásnak, és gyakran épített fel úgy egy szerepet, hogy előbb az ellentétét formálta meg. Mindig a közös produkció sikerének rendelt alá mindent, tisztelte a műszaki munkatársakat, a jelmezei tökéletességére viszont rendkívül kényes volt.
Pályafutásának négy és fél évtizede alatt mindig dolgozott, napjait a színház, a rádió, a filmgyár és később a televízió között osztotta meg. Felkérést sohasem utasított vissza, szerepet nem mondott le, a legfárasztóbb forgatásokat és próbákat is szó nélkül vállalta.
Minden szerepében kiválót, emlékezeteset alakított, még akkor is, ha nem szerette azt (ilyen volt az öreg vajákos asszony Lorca Yerma című drámájában). Ereje azonban fogyott, egyre fáradtabb lett, de orvosról, kivizsgálásról hallani sem akart. Amikor az utolsó pillanatban mégiscsak kórházba került, már ő maga is érezte, hogy elkésett. Három héttel hatvanadik születésnapja után, 1971. március 29-én halt meg Budapesten.
Szeretett rosszalkodni és szemtelenkedni, gyakran telefonbetyárkodott hajnalban és a színpadon is kiváló időzített bombakészítő volt. Barátnőivel létrehozta a huncut Katica Társaságot, számtalan keresztgyereke volt, és szinte minden bevételét elajándékozta, nála lakó egyik unokaöccsét is taníttatta, csak élete utolsó éveire tudott saját lakást venni. Legjobb barátnője Komlós Juci, legjobb barátja Márkus László volt, de nagyon jóban volt Feleki Kamillal, Bilicsi Tivadarral is.
Kiss Manyi legalapvetőbb tulajdonsága a természetesség volt. Ha a mesterség titkai felől faggatták, így válaszolt: „Elolvasom a szerepet, megtanulom, utána meg eljátszom”. Arra a kérdésre, hogy milyen technikát használ a színészi átalakuláshoz, azt mondta: „Szeretni kell a szerepet, s akkor minden hangsúly oda kerül, ahová való”.
Művészi munkájáért 1954-ben Jászai-díjat, 1957-ben Kossuth-díjat kapott, 1962-ben lett érdemes, 1964-ben kiváló művész.
