„Hát már sohasem élvezheti ki diadalát fölöttük a Mefisztóvá lett kispolgár, aki lepaktált a véres hatalommal?” Thomas Mann fia, Klaus Mann német író, publicista 65 éve halt meg.
Klaus Mann német író, publicista 65 éve, 1949. május 21-én halt meg. 1906. november 18-án született Münchenben, a világhírű német író, Thomas Mann legidősebb fiaként. A családi ház légköre áthatotta egész gyermekkorát, alakította személyiségét, nagymértékben hozzájárult íróvá válásához. Szinte teljesen felhőtlen, csínytevésekkel tarkított gyermekkoráról E kor gyermeke című önéletrajzi regényében számolt be.
1916-tól a müncheni Wilhelm Gimnázium, majd 1922-től – Erika nővérével együtt – az odenwaldi internátus diákja volt. Innen két év után hazakönyörögte magát, magántanárok oktatták, de az érettségit végül mégsem tette le. Berlinbe utazott, ahol a tekintélyes Die Weltbühne színikritikusa lett. Időközben eljegyezte Pamela Wedekindet, a neves drámaíró leányát, de a házasság végül nem jött létre, három év után szétváltak útjaik.
A család szinte minden tagja hagyott maga után írásos nyomokat, főképpen memoárokat – úgy látszik, hogy a híradás az utókornak mindannyiuk számára fontos volt. Regényíróvá hárman váltak: Thomas, a bátyja, Heinrich és a fia, Klaus.
Kritikái mellett novelláit is sorra közölték a lapok, majd 1926-ban megjelent első regénye, a Der fromme Tanz (A jámbor tánc), amely a homoszexualitásról szólt. Anja és Esther című színművében két leszbikus nő szenvedélyes szerelmét mutatta be. A hatalmas botrányt kavaró darabot Hamburgban vitte színre a nővére, Erika Mann, Pamela Wedekind, Gustaf Gründgens és a szerző alkotta társulat.
1927-ben Klaus és Erika világkörüli útra indult, ellátogattak Amerikába, Japánba, Koreába és a Szovjetunióba is. Élményeikből közös útirajz született Rundherum (Körbe-körbe) címmel. Később hosszabb időt töltött Párizsban, ahol Jean Cocteau-val és André Gide-del is barátságot kötött. Tanulmányaiban az értelmiség politizálásának szükségességét hirdette, a baloldallal való összefogást, a nemzetiszocializmus elleni kiállást sürgette.
1933-ban a náci hatalomátvétel után távozni kényszerült hazájából, élt Amszterdamban, Párizsban és Zürichben. 1933-ban Die Sammlung címmel megalapította az emigráció első jelentős folyóiratát, amely pénz hiányában két év múlva megszűnt. 1934-ben megfosztották német állampolgárságától. Ugyanebben az évben jelent meg a Menekülés északra című regénye, a moszkvai írókongresszuson is részt vett, szerkesztette a Querido nevű emigránskiadó sorozatait. 1935-ben ellátogatott Budapestre is, ahol Hatvany Lajos látta vendégül, útjáról a Pariser Tageblatt hasábjain számolt be.
1936-ban jelent meg Mephisto című regénye, amelynek főhősét, Hendrik Höfgen színész alakját egykori sógoráról, Gustaf Gründgens színházi intendánsról mintázta, aki hátat fordítva baloldali múltjának, lepaktált a náci vezetéssel, és elvállalta a Berlini Állami Színházak intendánsságát. A Harmadik Birodalom szolgálatába állította tehetségét és ragyogó képességeit. A Mephisto az ő történetét meséli el 1926-tól, a Hamburgi Művészszínháztól 1936-ig, amikor az Új Birodalom ünnepelt csillagává vált. (A regényből Szabó István rendezett nagy sikerű filmet, amely 1982-ben az Oscar-díjat is elnyerte.)
Mann, aki a harmincas évek eleje óta küzdött drogproblémákkal, Budapestre, majd egy év múlva Zürichbe utazott elvonókúrára.
„Hatvany Lajos házában. [Bécsi kapu tér 7.] Délelőtt Hatvany jött értem a szállóba – rögtön lebonyolítottuk az átköltözést. – Szép régi ház itt, Buda ódon városnegyedében. Séta a környéken Hatvanyval; kilátóhelyek és szép paloták, némelyiket elcsúfította a restaurálás. […]
1935. X. 1. Új regénytéma izgat. Már nem a két nővér regénye, a középpontban a kis R.-rel. (Ma már nem tudnék olyan regényt írni, amely ne lenne politikai tartalmú.) Inkább – és ismét – a nagy utópikus téma. A szétrombolt és anarchisztikus Európában játszódnék – kétezer év múlva. A (bőrpáncélba öltözött) ifjú amazon hercegnő Észak-Afrikából jönne. Találkozik a kolostor ifjú főnökével. – Emberáldozatok Münchenben. Tánc a bajuszos bálvány körül. – Melankólia uralja az elpusztított országokat, megszűnt a kapcsolat a távoli világrészekkel. Lerombolták a technikát. (Lásd Ortega jóslatát.) Mesés meg valóságos elemek. „Özönvíz után” lehetne a címe. Vagy „Az Úrnő”. – Hozzájutok-e vajon, hogy megírjam? Vagy itt van már a valóságos vízözön?
Olasz- és Németországon át vonulnának. Talán Hollandia volna a cselekmény színhelye.” (részlet Klaus Mann naplójából)
1938-ban Erika nővérével Spanyolországba utazott, s haditudósítóként dolgozott. A müncheni egyezmény után, 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált. Ekkor jelent meg az emigránsok nehéz sorsát megrendítően ábrázoló regénye, legnagyobb igényűnek szánt prózai műve, A vulkán.
„Nálunk otthon az emberek barátságosabbak és szabadabbak. Nevetni is másként nevetnek ott fenn, északon. Ezeknek a nevetésében gúny és kétségbeesés, arcátlan kihívás, de valami reménytelenség, borzongató szomorúság is érződik. Nem így nevet az, aki jól érzi magát a bőrében. Tisztességes, értelmes életet élő férfiak és nők nem így nevetnek.”
Amerikában ismét lapot alapított, a Decision című antifasiszta, avantgárd folyóiratot, de pénzszűke miatt ez a lap is megszűnt egy év múlva. Ebben az időben bohém éjszakai életet élt, 1942-ben szifiliszt kapott, és csak nehezen gyógyult meg. Ebben az évben jelent meg önéletrajzi regénye, a Fordulópont, a két háború közötti időszak érdekes dokumentuma. A regény megjelenése után – homoszexualitását eltitkolva – jelentkezett az amerikai hadseregbe. 1944-45-ben Észak-Afrikában és Olaszországban a lélektani hadviselésben vett részt: röpiratokat írt, rádióműsort szerkesztett. A háború végén a The Stars and Stripes című lap tudósítójaként tért vissza Németországba, ahol hamarosan elbocsátották a hadseregből.
Az írói megbecsülésért folytatott küzdelme lassan felőrölte erejét, ismét rákapott a kábítószerre. 1948-ban jelent meg hatalmas monográfiája André Gide-ről, majd megírta utolsó nagyesszéjét Az európai szellem megpróbáltatása címmel, amelyben felszólította az európai értelmiséget, hogy öngyilkossági hullámmal tiltakozzon a hidegháború ellen.
1949. május 22-én Cannes-ban altató túladagolásával követett el öngyilkosságot. Párizsban temették el.
Amikor Klaus Mann 1949-ben, negyvenhárom évesen véget vetett az életének, napjaink német irodalomkritikus-doyenje, Marcel Reich-Ranicki így írt: Homoszexuális volt. Szenvedélyes volt. Thomas Mann fia volt. Tehát háromszorosan sújtott. Apja, akit ellentmondásos viszony fűzött fiához, így búcsúzott tőle: „Komolyan úgy gondolom, hogy nemzedéke legtehetségesebbjei közé tartozott.”
Fotó: Listal.com, thomasmann.de
