„A könyvet én éveken át írom, te napok alatt elolvasod, ezért valódi hőse inkább te vagy, mert ami a szerzőben lassan nyílt ki, abba te zsupsz, beleugrottál.” Konrád György gondolatai, vallomásai, eszmélései és érzelmei örökre velünk maradnak.
„Nem számít, hogy pontosan úgy volt-e, ahogy írom, fantazmáim éppúgy hozzám tartoznak, mint a személyi adataim. Tekinthetjük az igazságot esztétikai hatáseszköznek is. Amit állítunk, azt nem kell bizonyítani, az olvasó, ha nem akarja, nem hiszi. Az írói mondat csak annyit állít, hogy ideiglenesen lehet a dolgot így is nézni.” (Konrád György: Falevelek szélben)
Konrád György a magyar próza világszerte egyik legismertebb alakja, művei egyebek mellett angol, cseh, dán, finn, francia, héber, holland, német, norvég, olasz, orosz, spanyol és szerb nyelven jelentek meg.
Konrád György 1933. április 2-án született Debrecenben. Apja jómódú zsidó vaskereskedő, a család Berettyóújfalun élt. Az 1944-es üldözések idején Konrád pesti rokonokhoz menekült. 1946-ban a debreceni református kollégium, 1947–1951-ben a budapesti Madách-gimnázium tanulója volt. Polgári származása miatt nem jelentkezhetett egyetemre, de fölvették az Orosz (később: Lenin) Intézetbe, innen iratkozott át 1953-ban az ELTE magyar szakára. A budapesti egyetemen 1956-ban szerzett tanári oklevelet.
Az 1956-os forradalom alatt egyetemi nemzetőr volt, a bukás után évekig állástalan. Az évtized végén tagja lett a Belvárosi Kávéház írói asztaltársaságának. 1959 és 1965 között ifjúságvédelmi felügyelő volt Budapesten, ennek élményéből született első regénye A látogató. Utána 1973-ig városszociológusként gyűjtött tapasztalatokat. Azokban az években több szaktanulmányt publikált Szelényi Ivánnal, közülük a legjelentősebb Az új lakótelepek szociológiai problémái címmel jelent meg. Második regényének, A városalapítónak kiadását 1973-ban politikai okokra hivatkozva elutasították, végül 1977-ben erősen megcsonkítva jelentették meg. 1973 nyarán ügyészi figyelmeztetésben részesült, állását elvesztette. A következő nyáron Szelényi Ivánnal megírta Az értelmiség útja az osztályhatalomig című történetfilozófiai esszét, amelynek kéziratát a hatóság lefoglalta, a szerzők ellen államellenes izgatás címén eljárást kezdeményezett.
Szerzőtársa a zaklatások elől kivándorolt, Konrád a belső emigrációt választotta. 1973 és 1988 között csaknem folyamatosan publikációs tilalom alatt állt, művei, mint A városalapító, A cinkos, Kerti mulatság – először csak külföldön jelenhettek meg. Az ország határain túl valamennyi műve megjelent, regényeit mintegy tizenkét nyelvre fordították le, 1983-ban Herder-díjjal ismerték el. 1990 óta főként esszéket írt. A nyolcvanas évek végére a külföldi közvélemény előtt a mai magyar széppróza legismertebb képviselőjévé vált.
1987-ben és 1988-ban az amerikai Colorado College-ban világirodalmat tanított. Az 1980-as években részt vett a demokratikus ellenzék munkájában, majd 1988-ban a Szabad Demokraták Szövetségének egyik alapító tagja lett. 2009 nyarán – az új vezetéssel való szembenállása miatt – kilépett az SZDSZ-ből.
Konrád György 2019. szeptember 13-án, életének 87. évében hunyt el hosszan tartó, súlyos betegség után otthonában.
„Hol élünk? Már a földrajzi megjelölésünk is dicsekvő vagy önkínzó. Ha magunknak hízelegni akarok, akkor azt mondom: Közép-Európa. Ha szigorú vagyok, akkor azt mondom: Kelet-Európa. Ha megalkuvó, precíz: Kelet-Közép-Európa. Ilyen nevű intézmények tanulmányozzák régiónkat. Itt élni eleve problematikus, naponkénti kicsinyes sérelem. Ha józan vagy, útlevelet szerzel, és eltakarodsz. Ezek az országok belátható időre reménytelenek. Helyzetük nem tragikus, csak sivár.” (Konrád György: Falevelek szélben)
Konrád György 1990 és 1993 között a Nemzetközi Pen Club elnöke, 1993 óta alelnöke volt. 1997 és 2003 között a Berlin-Brandenburgi Művészeti Akadémia elnöke volt. Munkásságáért 1984-ben Herder-díjat, 1986-ban Charles Veillon-díj, 1990-ben Kossuth-díjat és Manes-Sperber-díjat, 1991-ben a Német Könyvkereskedők Béke-díjat (Friedenspreis des Deutschen Buchhandels), 2000-ben a Goethe Emlékérmet, 2001-ben neki ítélték a Nemzetközi Károly-díj (Der Internationale Karlspreis zu Aachen), az egyik legkiemelkedőbb európai elismerést és a Nemzetközi PEN Club irodalmi békedíját, 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét vehette át. 2004-ben Budapest díszpolgára lett. 2007-ben Franz Werfel (Franz Werfel Menschenrechtspreis) emberi jogi díjjal tüntették ki. 2008-ban a Zsidó Könyvtanács első díját vehette át önéletrajz és memoár kategóriában (National Jewish Book Award for Memoir), 2014-ben megkapta a zsidó-keresztény párbeszéd ösztönzésén fáradozó német egyesületek munkáját összefogó Német Koordinációs Tanács Buber-Rosenzweig-érem elnevezésű kitüntetését. 2015-ben Petőfi-emléklap a helytállásért elismerést kapott a XXI. Század Intézettől és a Terror Háza Múzeumtól. 2015-ben Radnóti Miklós antirasszista díjat kapott.Goethe Emlékérem (2000),
Ismertebb esszékötetei közé tartozik Az autonómia kísértése, az Antipolitika, az Ölni vagy nem ölni, Az újjászületés melankóliája, a Várakozás, az Áramló leltár, A közép tágulása (2004), Az író és a város, a Csodafigurák – Arcképek, pillanatfelvételek, az Inga, a Harangjáték, a Zsidóságról. Fenn a hegyen napfogyatkozáskor című önéletrajzi regénye 2003-ban, Kakasok bánata című regénye 2005-ben jelent meg.
Konrád Györgyről több nemzetközi lap is megemlékezett. A német szövetségi elnök az elhunyt özvegyének küldött táviratában hozzátette, hogy Konrád György túlélte a holokausztot és megszenvedte a kommunista diktatúrát hazájában, és így „egészen különleges módon volt szemtanúja az évszázadnak, amelyben oly rettenetes tapasztalatokat szereztek az emberek”.
A Süddeutsche Zeitung című lap idézett Frank-Walter Steinmeier német államfő részvéttáviratából, amely szerint a pénteken elhunyt Kossuth- és Herder-díjas író, esszéista, szociológus „nagy szolgálatot tett nekünk, németeknek” azzal, hogy bátran kiállt hazája demokratizálódása mellett és fellépett az európai megosztottság békés feloldásáért. Nekrológjában a többi között arról is írt, hogy Konrád György a rendszerváltás után is betöltötte a közösségért felelősséget vállaló polgár és „erkölcsi tekintély” szerepét, mindig felemelte szavát, amikor úgy érezte, hogy veszélybe kerültek az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok.
Konrád György „mintaértelmiségi” volt, és régóta „összeurópai tekintélyként” tartották számon – írta a liberális müncheni lap, idézve Karl-Markus Gauss német esszéista egyik írását, amelyben a szerző félig tréfásan megjegyezte, hogy Konrád alkalmas lenne az „Európai Egyesült Államok” elnöki tisztségére, ha volna ilyen intézmény.
A konzervatív Die Welt az elhunyt pályafutását összefoglalva kiemelte, hogy egy ilyen életrajz az előző évszázad közepén „szürreális utópiáként” hatott volna, mert Konrád Györgynek gyermekkorában és ifjúkorában „nem a hosszú és teljes élet volt elrendelve, hanem – mint milliónyi sorstársának – az auschwitzi gázkamrák”. Azonban Konrád György „minden valószínűségre rácáfolva” szabadságban öregedhetett meg, és – a Berlin-Brandenburgi Művészeti Akadémia elnökeként – vezetője lett egy német akadémiának, amelynek székhelye a zsidódeportálások fő szervezője, Adolf Eichmann egykori irodájától nem messze fekszik – írta a Die Welt. Egyebek mellett hozzátették: Konrád György mindig is ellenezte, hogy holokauszt-túlélőnek nevezzék, mert nem akarta, hogy a tettesek szemszögéből jellemezzék. Kifejtették azt is, hogy időskori munkássága kevésbé „kontúros”, viszont ebben a korszakában „liberális politikai kommentátorként” tevékenykedett, és olyan nézeteket hangoztatott a NATO-ról és a háborúról, az EU-ról és Magyarországról, amelyek „nem tették boldoggá sem Orbán Viktort, sem Konrád nyugati rajongóit”.
„Mire biztatnám olvasóimat? Szíveskedjenek az emberiség fennmaradásán munkálkodni, és igyekezzenek elviselhető lakhelyet berendezni ezen a földön mintegy tízmilliárd embernek? Ideje, hogy az egész emberiség dimenziójában gondolkozzunk, mama! „Ne mondd, kisfiam, nem főznél egy kávét?”” (Konrád György: Fenn a hegyen napfogyatkozáskor)
A Digitális Irodalmi Akadémia jelenlevő tagjainak csoportképe. Ülő sor: Gergely Ágnes, Konrád György, Rakovszky Zsuzsa. Álló sor: Szilágyi István, Kovács András Ferenc, Bodor Ádám, Darvasi László, Balla Zsófia, Závada Pál, Parti Nagy Lajos, Pályi András, Várady Szabolcs, Spiró György, Takács Zsuzsa, Lator László, Szakonyi Károly, Marno János. (Fotó: DIA/PIM)
A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung kiemelte, hogy Konrád György „hídépítő volt Kelet és Nyugat között”, és míg a kommunista rendszerben a belső emigrációt választotta, a rendszerváltás után „világszerte befolyásos értelmiségivé vált”, akinek különösen Németországban volt tekintélye. Kifejtették: mostanság távoznak az élők sorából az utolsó, évszázados jelentőségű személyiségek, akik a huszadik század borzalmaiból okulva „kiálltak a népek megbékéléséért”, és nem hittek „hamis eszményekben, amelyekkel a bukott ideológiák kecsegtettek”. Magyarország különösen sok ilyen személyiséget adott a világnak, köztük Kertész Imrét, Heller Ágnest, Esterházy Pétert és a most elhunyt Konrád Györgyöt – írták. A többi között hozzátették, hogy Konrád György élete utolsó évtizedében súlyos betegsége ellenére továbbra is publikált esszéket és szerepelt a nyilvánosság előtt, aminek révén a közéleti értelmiségi „mintapéldája” lett.
