Virtuóz és író, szellemi és közéleti vezér, forradalmár, zongoraművész és zeneszerző volt. A magyarul tökéletesen soha meg nem tanuló, de magát mindig magyarnak valló Liszt Ferenc 135 éve, 1886. július 31-én halt meg Bayreuthban.
„Aki nem hallotta Lisztet, az a témához nem szólhat hozzá. Ő az első, azután jó ideig senki. Zongorajátéka egyedi, összehasonlíthatatlan és utánozhatatlan” (Johann Brahms 1890-ben írt levele)
Soprontól Londonig ünnepelt sztár volt
Liszt 1811. október 22-én született Doborjánban/Raiding. Magyar apja, aki korábban az Esterházyak zenekarában is játszott, majd a hercegi család kasznárja lett, bécsi polgárlányt vett el. Különleges zenei tehetséget eláruló gyermekük kilencévesen lépett fel először nyilvánosan Sopronban, majd Ezterházy Miklós kismartoni kastélyában, s még abban az évben megjelent róla az első nyomtatott kritika.
Zongorázásra Bécsben a Beethoven-tanítvány Carl Czerny, zeneelméletre Mozart vetélytársa, Salieri oktatta. A legenda szerint első bécsi hangversenyén jelen volt Beethoven is, aki nyilvánosan homlokon csókolta. Liszt ezután bejárta Európát, s Párizstól Londonig mindenhol ünnepelték.
1827-ben elvesztette apját, nem sokkal később első szerelmi csalódását is elszenvedte, a magába roskadt ifjút csak az 1830-as párizsi forradalom rázta fel. A francia fővárosban előadóként Chopin és Paganini, komponistaként Berlioz és Mendelssohn volt rá nagy hatással. A művészkiválóságok kis csoportja között volt a német költő, Heinrich Heine, a lengyel író, Adam Mickiewicz, a festő, Eugène Delacroix, a zeneszerző, Giacomo Meyerbeer és egy nő, aki időnként felkavarta Párizs életét: Marie d’Agoult grófné. És természetesen Liszt Ferenc.
Ekkor kezdődött az a kivételes, ám ellentmondásoktól sem mentes kapcsolat Liszt és Chopin, ünnepelt lengyel zongoraművész-zeneszerző között, amely hosszú éveken át inspirálta és versengésre is késztette a két muzsikus-óriást. Ekkoriban kezdett komolyabban érdeklődni szülőföldje, Magyarország iránt. És ekkoriban éledt fel szívében a rajongással határos szerelem a közismert szépségű Marie d’Agoult grófné iránt, a szenvedélyes viszony több mint tíz évig tartott.
Weimarban telepedett le
A szalonjával és írónői tehetségével is kitűnt Marie d’Agoult grófnéval – akitől kapcsolatuk alatt három gyermeke született – Svájcban élt, messze az általuk szított vihartól. Ezekben az években született a Zarándokévek zongoraciklus néhány darabja: A wallenstadti tó; A forrásnál; az Obermann völgye és A genfi harangok. Liszt az 1838 márciusi pesti árvíz után Bécsben adott koncertet a károsultak javára, majd 1840 elején Pesten lépett fel, s alapítványt tett a Nemzeti Zenede létesítésére. Meghódította a keletet is, óriási sikereket aratott Moszkvában és Kijevben. A nagy zongoristakarriernek azonban árnyoldala is volt: a sok távollét alaposan kikezdte Liszt és Marie d’Agoult kapcsolatát, ami a szakításhoz vezett.
1848-ban Weimarban telepedett le, barátságot kötött Wagnerrel, a város neki is köszönhetően lett Európa egyik művészeti központja. Liszt, miután meghiúsult házassága a lengyel származású Sayn-Wittgenstein hercegnével, 1865-ben kisebb katolikus egyházi rendeket vett fel.
„Raffaello és Michelangelo segítettek nekem, hogy megértsem Mozartot és Beethovent;… Tiziano és Rossini úgy jelennek meg előttem, mintha homlokukon ugyanaz a sugárzás törne meg. A Colosseum és a Campo Santo nem olyan idegenek a Heroikus szimfónia és a Requiem hangulatától , mint gondolnánk. Dante Orcagna és Michelangelo műveiben talált művészi visszhangra; talán zenei visszhangját is megleli a jövő Beethovenjében.” (Liszt levele Hector Berlioznak)
1865 augusztusában Pesten, a Nemzeti Zenede 25 éves jubileumán maga vezényelte Szent Erzsébet legendája című oratóriumát, 1867-ben I. Ferenc József koronázására Koronázási misét írt. 1869-től utolsó éveiben haláláig továbbra is rengeteget utazott, de – harmadolva az éveket – három város – Weimar, Pest és Róma – között osztotta meg életét és egyre jelentősebbé váló tanári munkásságát; már nem zongorázott pénzért, tanítványait ingyen oktatta.
Immár jeles tanítványainak tucatjai vitték hírét a „Liszt-legendának”, a mester iskolateremtő talentumának.
A Zeneakadémia elnöke lett
„Engedtessék meg nekem, hogy a magyar nyelv sajnálatos nem tudása ellenére a születésemtől a halálomig szívben és lélekben magyar maradjak, és ezért a magyar zenei kultúrát erőteljesen szeretném támogatni.” (Liszt levele br. Augusz Antalhoz 1873. május 7-én)
1886. január 30. és március 12. között utoljára tartózkodik Budapesten. (Március 10. Búcsúhangverseny) Pesten nagyszabású ünnepséget rendeztek művészi pályája 50. évfordulóján, ekkor csendült fel először Krisztus-oratóriuma. A pesti közönség nagy örömére 1873 januárjában például Laborfalvi Róza Liszt Ferenc zongorakíséretével adta elő a Leonóra című melodrámát. Márciusban Liszt maga vezényelte legújabb zenekari műve, a Szózat és Magyar Himnusz-fantázia bemutatóját a Vigadóban.
Régi vágya valósult meg 1875-ben a pesti Zeneakadémia megalapításával, amelynek ő lett az elnöke. A Zeneakadémia első épülete a Hal tér 4. alatt álló, úgynevezett Frigyes-ház volt, ahol Liszt Ferencnek lakást is berendeztek.
Ezt követően utazások sora követi egymást: Londonba, Antwerpenbe, Párizsba megy, majd részt vesz Bayreuthban Daniela von Bülow esküvőjén. Colpachban vendégeskedik Munkácsyéknál, majd július 21. Bayreuthban részt vesz a Parsifal és Trisztán előadásokon a vonatúton azonban megfázik, majd tüdőgyulladást kap. Liszt Ferenc Bayreuthban halt meg 1886. július 31-én.
A magyarul tökéletesen soha meg nem tanuló, de magát mindig magyarnak valló Liszt Ferenc nevét viseli 2011 óta a ferihegyi nemzetközi repülőtér, ahol néhány éve emléktáblát avattak tiszteletére. Több mint fél évszázada alapították a róla elnevezett, méltán világhírű magyar kamarazenekart.
Születésének 200. évfordulója alkalmából Liszt-évet rendeztek, s világszerte megemlékeztek róla a Liszt világnap (World Liszt Day) keretében. Élete több filmet is ihletett, utolsó, Bayreuthban töltött tíz napjáról szól Gyöngyössy Bence Utolsó rapszódia című tévéfilmje (2011).
