Számára egész életében a színház volt a legfontosabb, mint írta, „ahány szerepet játszottam pályám leforgása alatt, annyiszor születtem újra”. Makay Margit színésznő 92 éves korában lépett utoljára színpadra.
Makay Margit színésznő (teljes neve: Makay Margit Izidóra Kornélia Jozefa) 125 éve, 1891. augusztus 4-én született Miskolcon és 1989. november 6-án hunyt el Budapesten. Gyermekkorát két testvérével együtt Jászberényben töltötte, ahol huszárkapitány apja volt a laktanyaparancsnok. Német nevelőnő irányítása alatt cseperedett, így hétéves koráig még magyarul is alig tudott. Tízéves volt, amikor anyjuk elhagyta hűtlenkedő férjét és gyermekeivel a fővárosba költözött.
Makay Margitot gyermekkorától kezdve érdekelte a színház, még babáival is színházat játszott. Tizenöt éves korában, dacolva a család ellenkezésével beiratkozott a Színiakadémiára – méghozzá külön engedéllyel, mert az alsó korhatár tizenhat év volt.
Friss diplomásként Miskolcra került, majd 1910-től huszonöt esztendőn keresztül a Vígszínházhoz kötötte szerződése. 1935-től a Nemzeti Színházban játszott, 1948-1950 között részt vett a Madách Színház vezetésében, 1950-től haláláig ismét a Nemzeti Színház tagja volt. Kilencvenkét éves korában lépett utoljára színpadra, Karinthy Ferenc Bösendorfer című darabjában.
Legendás volt memóriája, megesett, hogy terjedelmes szerepeket egy nap alatt tanult meg és este már játszott is. Haláláig arról volt híres, hogy az első próbára is teljes szereptudással érkezett.
Sokoldalú egyénisége, jellemábrázoló képessége tragikus és vígjátéki szerepekben, könnyed szalondarabokban is kiválóan érvényesült.
Gyönyörűen beszélte a magyar nyelvet, 1963-ban elsőként ő nyerte el a Kazinczy-díjat.
Hosszú pályafutása alatt megszámlálhatatlanul sok szerepben láthatta a közönség: játszotta Irinát (Csehov: A három nővér), Gertrudist (Katona: Bánk bán), Gertrudot (Shakespeare: Hamlet), Elmire-t (Moliére: Tartuffe), Christine-t (O’Neill: Amerikai Elektra), Jolánt (Molnár Ferenc: Az ördög).
Kamera elé első ízben 1912-ben állt, a Góth Sándor által rendezett Keserű szerelem című némafilmben. Összesen mintegy száz filmben szerepelt, köztük olyan klasszikus alkotásokban, mint a Havasi napsütés, az Úri muri, a Rokonok vagy az Egy erkölcsös éjszaka. Nyolcvankét esztendősen nagy sikerrel játszotta el Paula szerepét Örkény István Macskajáték című drámájának filmváltozatában.
1939-1945 között a Színművészeti Akadémia tanára volt, de tanított otthonában is. Növendékeit – köztük Sztankay Istvánt, Kálmán Györgyöt, Kállai Ferencet, Venczel Verát, Ruttkai Évát – a helyes légzéstechnikára tanította. Azt tartotta, hogy helyes lélegzetvétel nélkül nincs szép beszéd, szép beszéd nélkül pedig nem létezhet a színész.
A múlt század húszas éveinek végén rendezéssel, sőt drámaírással is próbálkozott: kibérelte a Paulay Ede utcai színházat, ahol nemcsak játszott, hanem többször rendezett is, többek közt egy általa átdolgozott amerikai vígjátékot. Társszerzők című darabját 1945-ben mutatta be a Madách Kamara.
Alázattal szolgálta Tháliát, ha az eljátszandó figura nem volt számára rokonszenves, addig küszködött vele, amíg meg nem szerette. Halála előtt néhány hónappal adott utolsó interjújában kijelentette: reméli, hogy megéri századik születésnapját. A centenáriumhoz még huszonegy hónap hiányzott, amikor 1989. november 6-án Budapesten elhunyt.
