Aki csak egyszer látta játszani, soha nem feledte. Maga volt az élet: a derű, a tenni akarás, a segítőkészség, az akarat, a tehetség. A „Mi a célja” kérdésre egy interjúban így válaszolt: emberséget adni. Margitai Ági 77 éves korában ment el örökre.
Hetvenhét éves korában meghalt kedden Margitai Ági Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész – tudatta a család az MTI-vel. A kiváló és érdemes művész otthonában, szerettei körében hunyt el, rövid, súlyos betegségben.
Margitai Ági Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, aki 1937. július 12-én született. Budapesten a Teleki téren nőtt fel. Szülei papírhulladékkal kereskedtek, és amikor az üzlet tönkrement, tizennégy évesen dolgozni kezdett, hogy a családon segítsen. A SZOT Művészegyüttesben népi táncos volt, onnan jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahova nyomban felvették, méghozzá érettségi nélkül. Az ő korosztálya volt az utolsó, amely megkapta ezt a lehetőséget: papír nem kell, elég a tehetség. Tanára volt Gellért Endre, Básti Lajos, Várkonyi Zoltán, osztálytársa Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Fülöp Zsigmond, Fonyó József. 1958-as vizsgaelőadásukat, Brecht Koldusoperáját az évad színházi revelációjaként értékelték.
Pályája során sok színpadon bizonyította tehetségét, rátermettségét. Első munkahelye a Pécsi Nemzeti Színház volt. 1962-től a kecskeméti Katona József Színházban, 1963-tól a budapesti Petőfi Színházban, 1965-től a Miskolci Nemzeti Színházban játszott. 1968-tól a Mikroszkóp Színpad, 1970-től a Szegedi Nemzeti Színház, 1972-től a budapesti József Attila Színház, 1978-tól a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1982-ben lett a Magyar Filmgyártó Vállalat, 1990-ben pedig újra a Miskolci Nemzeti Színház társulatának a tagja. 1999-től a Győri Nemzeti Színház foglalkoztatta, majd szabadúszó lett. 1992 és 1996 között a Magyar Színészkamara ügyvivőjeként is tevékenykedett.
– A karakteremből következett a vándormadár lét – mondta 2012-ben egy interjúban – Nagyjából négy évig maradtam egy helyen, amíg remekül, de legalább jól éreztem magam. Amint már nem volt olyan kellemes a légkör, továbbálltam. Ehhez, amire manapság sokakat kényszerít rá az élet, akkor kellett némi bátorság. Hát még a szabadúszó életformához, amelyet 1964-ben kipróbáltam, noha akkor még ezt a szót sem igen ismerték!
Margitai Ági színes, energikus egyénisége, jellegzetes, érdes hangja kiválóan érvényesült vígjátéki és drámai szerepekben egyaránt, például amikor Elizát alakította Shaw Pygmalionjában, Katát Shakespeare A makrancos hölgy című színművében, Máknét Fejes Endre Vonó Ignácában, Násztyát Gorkij Éjjeli menedékhelyében vagy Aquitániai Eleonórát Goldman Az oroszlán télen című darabjában. Idén nyáron Émile Ajar (Romain Gary) Előttem az élet című, 1975-ben megjelent, Magyarországon is számos kiadást megért, kultikus regényének kamaraszínházi változatát Margitai Ági főszereplésével tűzték műsorra a Rózsavölgyi Szalonban.
A színésznő 2001-ben rendezőként is bemutatkozott LaBute Szentek fecsegése című darabjának színre vitelével. Szerepet kapott számos filmben, többek között a Fiúk a térről (1967), a Sárika, drágám (1971), a Herkulesfürdői emlék (1977), a Szabadíts meg a gonosztól (1979), a Circus Maximus (1980), a Ripacsok (1981) vagy a Franciska vasárnapjai (1997) című moziban. Tévéfilmekben is feltűnik markáns egyénisége, például a 2008-as Presszó című sorozatban.
Margitai Ági szerette az alternatív, kísérletező színházcsinálást, de bárhol otthon tudott lenni, akár nagy múltú kőszínházról, akár alkalmilag összeverbuvált csapatról van szó. Előszeretettel vett részt országos színházi megmozdulásokon, mint például fellépett a Soproni Ünnepi Heteken Ivan Menchell Sírpiknik című darabjában, de szerepelt a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) is, ahol számítottak rá a színészzsűri tagjaként is.
Pályája során akkor sem esett kétségbe, ha kevesebb színészi feladata volt. Felnőtt fejjel kezdett el nyelveket tanulni, mondván, hogy így könnyebben hódolhat kedvenc hobbijának, az utazásnak. A „Mi a célja” kérdésre egy interjúban így válaszolt: emberséget adni.
Margitai Ági művészi tevékenységét 1962-ben Jászai Mari-díjjal jutalmazták. 1981-ben lett érdemes művész, 1989-ben kiváló művész, 1995-ben pedig Déryné-díjat kapott. 2006 óta örökös tagja a Halhatatlanok Társulatának. 2010-ben több mint negyvenéves, sokoldalú művészi pályája elismeréseként Kossuth-díjjal tüntették ki.
A színésznő vitalitása, kedvessége, fiatalos megjelenése feledtette korát. Újabb és újabb kihívásokat, az új megoldásokat
kereste, és nem átallt hosszú kilométereket utazni egy szerep, egy rendező vagy egy jó társulat kedvéért. Fáradhatatlan, igazi vándormadár volt, aki hosszabb ideig nem maradt egyetlen társulatnál sem. Úgy tartotta, hogy a sok munkán és tehetségen kívül a véletlen és a szerencse is kell ehhez a pályához.