Ki ne tudná folytatni a közismert dal szövegét, ami a legendás sorsú, fantasztikus tehetségű Máté Péter nevéhez és hangjához kapcsolódik. 75 éve, 1947. február 4-én született Máté Péter zeneszerző, énekes, akinek dalai a mai napig népszerűek.
Első rádiófelvétele 1967-ben készült, 1973-ban a Hull az elsárgult levél című dala első lett a Made in Hungary táncdalszemlén. Díjat nyert egy írországi tehetségkutató versenyen, Elmegyek című dala – Nicolas címmel – Sylvie Vartan francia sanzonénekesnő előadásában lett világhírű. Írt két musicalt, mintegy 150 számot komponált, életében hat hanglemeze jelent meg. Mindössze 37 éves volt, amikor 1984-ben szívrohamban elhunyt. Dalai ma is népszerűek – az említetteken kívül például az Azért vannak a jó barátok, az Ott állsz az út végén, a Kell, hogy várj, a Hazám, az Egyszer véget ér, az Ez majdnem szerelem volt, az Egy darabot a szívemből vagy a Zene nélkül mit érek én.
Máté Péter már hatéves korától zenét tanult (zongorázni, kezdetben magánúton, majd zeneiskolában), 14 éves korától zeneiskolákban, ismerős muzsikusok, köztük a zeneszerző Geszler György, a Magyar Rádió Stúdiójában Balassa P. Tamás és Bágya András tanították énekelni, gitározni is. 18 évesen megalapította első kísérőzenekarát, a Máté együttest, amely később Főnix néven volt ismert.
II. kategóriában első díjat nyert a Pol-beat fesztiválon 1967-ben
Első dalait 1967-ben a Magyar Rádió Könnyűzenei Stúdiójában az Illés-együttes kíséretével készítette: Úgy várom, jössz-e már?, Mondd már és a pol-beat fesztiválon első díjat nyert Néger zongorista dala című dalokat.
„Még főiskolás voltam – egy korosztály vagyunk Péterrel – és mindig irigyeltem azt a szabadságot, amivel ő rendelkezett. Valahányszor találkoztam vele. Még hogyha rossz kedve volt, akkor is valahogy olyan eleganciával tudott felülemelkedni ezen, hogy mindig mondtam neki, Öregem, én téged még igazán rosszkedvűnek soha nem láttalak! Szeretném megtanulni tőled ezt a mentalitás, ezt az életstílust”
– mesélte Lukács Sándor színművész a Zene nélkül mit érek én… – in memoriam Máté Péter című műsorban.
„Azt hiszem, ő egy borzasztóan önpusztító ember volt, ez általában inkább a nagyon tehetséges emberekre jellemző… Péter nem elégedett meg avval, amit kiadott magából egy koncerten, én mindig azt hiszem. Hanem amikor vége volt a koncertnek tíz órakor, akkor még társaságban hajlandó volt reggel öt óráig zongorázni és énekelni olyan elánnal, hogy szinte égett, mint a gyertya, mindig égett lejjebb és lejjebb…”
– idézi fel Máté Péterrel kapcsolatos élményeit egy tévéműsorban Koós János.
Elmegyek című száma Sylvie Vartan francia énekesnő előadásában nemzetközi siker lett. Módos Péter, a Pulzus című műsor szerkesztő-műsorvezetője egy interjúban elmondta, hogy 1980-ban felkereste Vartant Párizsban és feltette neki a kérdést: ismeri-e Máté Pétert.
„Mire Sylvie azt mondta, hogy nem ismeri. Mégis milyen elképzelése van róla, hogy néz ki? Alacsony, enyhén korpulens hölgy lehet, aki szőke hosszú hajú. Miután elmeséltem neki, hogy néz ki Máté Péter, ledermedt, azt hitte, hogy nő. Hallotta az eredet dalt lemezről, de nem látta az előadót. Valamitől ez a képzet alakult ki benne, hogy ezt egy nő énekli. Lehet, el sem tudta képzelni, hogy egy férfi dalát fogja interpretálni az ő nyelvén.”
1979-ben megkapta a Magyar Rádió nívódíját, 1981-ben a legjobb hangszerelés díjával jutalmazták a táncdalfesztiválon.
Szocsiban és Athénban ért el fesztiválhelyezést, előadói díjat nyert a párizsi sanzonversenyen, szerepelt többek között Kubában és Kanadában is.
1973-ban a Hull az elsárgult levél című dala első lett a Made In Hungary rádiós vetélkedőn. 1973–74-ben az Express együttessel lépett fel. 1976-ban harmadik helyezést ért el az írországi Castlebarban, 1977-ben másodikat az Együttlét című dallal a Metronóm 77 televíziós fesztiválon.
Elszakadt magnetofonszalagot stilizáló emléktábláját egykori lakóházának, a Krisztina körút 75. számú ház falán avatták fel születésének 70. évfordulóján. Dalait mind a mai napig játsszák a hazai könnyűzene nagyjai, általuk is tovább élhet velünk Máté Péter és zenei öröksége.
