„Ne utánozzatok senkit, mert minden emberben külön csoda rejlik.” Az elmúlt évtizedek egyik legolvasottabb magyar írója, Moldova György nyolcvan éves.
„Az irodalom alighanem úgy kezdődött, hogy egy csomó vadember ült a tűz körül, bámulták a lángokat és az egyik hazudott. Ő volt az író. Azóta az irodalmat bevonta a filozófia, pedagógia és más tudományok zománca, könyvtárak mélyére kényszerült, de az élő mese változatlanul folyik tovább elbeszélőtől hallgatóig.”
Moldova György 1934. március 12-én született Budapesten, Kőbánya munkáskörnyéken, itt is nevelkedett. Édesanyja, Berkovics Mária volt könnyűfémolvasztó segédmunkás, piaci árus, később háztartásbeli. Édesapja, Reif Sándor szakmája szerint szűcs, de tanult mesterségét nem gyakorolta, hanem vásározott, trafikot vezetett, alkalmi munkákból élt. A nyilas uralom alatt, 1944. november 29-én Vajna Gábor belügyminiszter rendelkezése szerint családjával együtt a budapesti gettóba deportálták, ott élte meg a háború végét. A Szent László Gimnáziumban érettségizett, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakára járt, többek között Csurka Istvánnal egy évfolyamban. 1955-ben megjelent és hatalmas feltűnést keltett első novellája, a Mandarin, a híres vagány, ekkor vette fel a Moldova nevet.
Diplomáját csak 1986-ban vehette át: 1957-ben letett államvizsgái után ugyanis diplomamunkaként a Rajk-perről írt drámát, amelyet osztályfőnökének, Háy Gyulának olvasott fel. Háyt azonban az 1956-os forradalomban és szabadságharcban játszott szerepéért „menet közben” letartóztatták, az új osztályfőnök pedig azt akarta, Moldova változtasson témát. Erre nem volt hajlandó, a főiskolát otthagyva bányásznak állt, ezután több munkát kipróbált, volt kertész, javítóintézeti nevelő és konzervgyári munkás is.
Élete akkor vett újabb fordulatot, amikor 1959-ben kazánszerelőként őt küldték ki a filmgyárba és ottani barátai rábeszélték, hogy írjon forgatókönyvet. A Gantner Jánossal közösen írt Szerelemcsütörtököt egymilliónál többen látták, Moldova pedig ott maradt dramaturgként. Dolgozott Ádám Ottóval, Makk Károllyal, kilenc forgatókönyvet készített, de ezekből nem lett film. 1964-től szabadúszó.
Első könyve, Az idegen bajnok 1963-ban jelent meg és nyomban a közönség kedvencévé tette. Ezután ontotta a könyveket, emellett a hatvanas évek közepétől a rádiókabaré, a nyolcvanas évek közepén a Ludas Matyi című élclap és a Magyar Nemzet című napilap munkatársa volt.
A rendkívül termékeny író nagyon sokat dolgozik, a lexikonban csak főbb műveinek felsorolása fél oldalt tölt meg, félszáz szépirodalmi, harminc riportkönyve jelent meg és több színdarabját is bemutatták, az általa írott könyvekből tizenötmillió példány kelt el. 2007 óta jelenik meg életmű-sorozata, művei digitalizálva a világhálón is olvashatók.
„Nálunk nem tartják igazi írónak azt, aki legalább egyszer nem nyilatkozott úgy, hogy az írás számára mérhetetlen szenvedés, csak az emberiség üdvéért hozza meg azt az áldozatot, hogy tollat fog.” (Moldova György: Ésszel fél az ember)
Korai elbeszéléseinek kedvelt témája a külváros világa volt, későbbi regényeiben morális hevület fűtötte hősök mondják ki erkölcsi ítéletét. Feldolgozott történelmi témákat is, például a Negyven prédikátor a hitükért gályarabságot szenvedett protestáns prédikátorokról, A napló Che Guevara életéről szól. Szatíráiban és aforizma-köteteiben a társadalmi fonákságokat és a közélet romlottságát ostorozza.
Talán a legnagyobb sikert riportregényei és szociográfiai jellegű írásai aratták. Ezekhez oknyomozó munkával gyűjtötte az anyagot, olykor hónapokat eltöltve az adott területen. A maga korában revelációnak hatott a Tisztelet Komlónak, az Akit a mozdony füstje megcsapott, A szent tehén, Az Őrség panasza, A tékozló koldus, a Bűn az élet megjelenése – utóbbi miatt rasszizmussal is meggyanúsították.
„Régóta csodálkozom azon, hogy egy egész ország arra büszke, hogy okosabb, mint a saját rendőrei. Éreztem, hogy az igazság közelről bizonyára másképpen fest, de sokáig nem törődtem ezzel az előítélettel. Mikor azonban tapasztalnom kellett, hogy a bűnözés – különösen az erőszakos bűncselekmények – egyre inkább ostromolja Budapest, sőt Magyarország közbiztonságát, úgy gondoltam, meg kell ismertetnek az olvasókkal a rendőrség munkáját és embereit. Ehhez persze előbb nekem magamnak kellett megismernek őket, másfél évet szántam rá. Budapest nyolcadik kerületétől Zala és Borsod megyéig bejártam a fontosabbnak gondolt területeket, beszéltem járőrökkel, nyomozókkal, vizsgálókkal, katonai ügyészekkel, sok száz emberrel. Azt hiszem, hogy ez a riport mind szándékában, mind terjedelmében eddig a legfontosabb valóságfeltáró vállalkozásom.” (Moldova György: Bűn az élet)
Az író megítélése vegyes: sokan a volt rendszer kritikusát látták benne, mások – főként utólag – úgy vélekednek, hogy annak inkább apologétája volt, megkérdőjelezik szociológiai módszereit, forráskezelését.
Moldova soha semmilyen politikai pártnak nem volt tagja, baloldali szimpátiáit azonban soha nem titkolta. Nagy vihart kavart a közelmúltban Kádár Jánosról írott munkája, sarkos kijelentései is nagy feltűnést keltettek: hevesen tagadja az egykori pártfőtitkár bűneit, akit „proletár szentnek” is nevezett. A világ talán legtöbbet focizó írója a Szocreál, később Hunreál jobbhátvédje volt, szavai szerint azért, mert ahhoz nem kellett ész, csak erő.
Ha számon tartaná, rengeteg kitüntetésnek örülhetne: 1973-ban és 1978-ban József Attila-díjat kapott (a kitüntetést 1957-ben nem vette át), 1983-ban Kossuth-díjas lett, Nagy Lajos-díjas, Maecenas-díjas, Karinthy-gyűrűs, MSZOSZ-díjas, 2010-ben Prima Primissima díjas lett, mégis a tiszteletbeli vasutasnak járó Arany Sípjára a legbüszkébb. A rádiókabaréban felolvasott humoros történeteinek poénjaiból szólás lett, nevéhez kötődik egyebek között a ferencvárosi koktél feltalálása is, amelynek receptje egy rész rum meg két rész rum, de jól összerázva.
