„Túl őszinte vagyok? Ez a természetem: / Az van a nyelvemen, ami a szívemen.” 350 éve, 1673. február 17-én hunyt el Párizsban Jean-Baptiste Poquelin, azaz Molière francia drámaíró, színész és rendező.
Jean-Baptiste Poquelin Párizsban született 1622. január 15-én. Jómódú kárpitos apja őt is kárpitosnak szánta, ám a párizsi egyetemen filozófiát és jogot tanult ifjú ehhez nem sok kedvet érzett. Amikor átvehette anyai örökségét, hátat fordított a szülői háznak, a szép reményekkel kecsegtető kárpitos műhelynek, felvette a Molière nevet és színésznek állt.
A színház- és irodalomkedvelő Béjart családhoz költözött, s hamarosan a nála jóval idősebb Madeleine Béjart szeretője lett. Színésztársaival létrehozta a L’Illustre Théatre nevű társulatot, amely Párizsban nem sok sikert aratott, sőt csődbe is ment, és Molière kétszer is az adósok börtönébe került miatta.
Molière: A mizantróp
(részlet)
Ha nem volnának emberi hibák,
eldobhatnánk a filozófiát:
ha mindenki jó lenne, őszinte és szerény,
fölöslegessé válna majd mindegyik erény,
hiszen a legtöbbjük csupán arra tanít, hogy
békén eltűrjük egymás gazságait. Épp
ezért, ha az erényt minden áron
(Fordította: Petri György)
A társulat 1645-től könnyed olasz bohózatokkal és Molière zenés vígjátékaival vidéken turnézott. 1658-ban XIV. Lajos is látta egy előadásukat, s pártfogásába vette a művészeket. A társulat otthonra lelt Párizsban, Molière pedig elkezdhette „szárnyalását”.
Első párizsi darabja, a korának finomkodó társalgási stílusát kigúnyoló A kényeskedők című műve támadások kereszttüzébe került, ám a király jól szórakozott rajta és az író mellé állt. Tette ezt később is többször, hiszen kedves szerzőjének darabjai sokszor igencsak sértették hol az egyházat, hol az arisztokráciát, hol a sznob polgárságot.
1662-ben Molière feleségül vette egykori szeretőjének, Madeleine Béjart-nak 19 éves leányát, Armande-ot, a frigy azonban támadások sorát indította el. Ezekre válaszul írta meg a Nők iskolája című darabját, amelyet 1662-ben színre is vittek a szerző és ifjú neje főszereplésével. Ezt követően, eleget téve a király rendelésének, több zenés darabot és balett-komédiát írt.
Molière: Tartuffe
(részlet)
Szentségtörés, csalás, amit ezek művelnek,
És mindazt, ami szent az embernek itt,
Ők kiaknázzák, és a hasznát élvezik,
És lelküknek, amely mindig érdeket hajhász,
Csak mesterség a hit és árucikk a vallás.
(Fordította: Vas István)
Elkészült egyik remekműve, a mindenféle képmutatást és álszenteskedést leleplező Tartuffe. A darab 1664-es bemutatója egyházi körökben olyan botrányt kavart, hogy Párizs érseke be is tiltotta a darabot. A Tartuffe ezután csak nyomtatásban terjedhetett, 1669-es újbóli színrevitelekor aztán kitörő sikert aratott. A képmutatók zsarnoki uralmának e pompás torzképében minden idők egyik legnagyszerűbb komikus remekművét tiszteli az egész művelt világ. A korabeli francia udvarban annyian gúnyolva érezték magukat, hogy betiltatták az uralkodóval a bemutatót.
A tilalom nem csüggesztette el a szerzőt,
aki az ezt követő időszakban alkotta legjobb és legismertebb darabjait: a Don Juant, A botcsinálta doktort, a Mizantrópot, az Amphitryont, a Dandin Györgyöt.
Sokan magukra ismerhettek/ismerhetnek (kortól függetlenül) a pénzimádat lélekgyötrő komédiájának, A fösvénynek a főszereplőjére. Harpagon cselekedeteinek egyetlen mozgató rugója a pénz. A szerelem, a család vagy az élet bármely más mozzanata csak abból a szempontból érdekli, hogy gyarapítja-e vagyonát. Pénze, gazdagsága nem a jólét, a gondtalanság forrása, hanem a rettegésé, a gyanakvásé.
Molière: Úrhatnám polgár
(részlet)
ZENETANÁR. Egyetértek önnel, engem is elbájol a dicséret. Igaza van, semmi sem bizserget olyan édesen, mint a taps. De tömjénnel nem lehet jóllakni. Csupa merő dicsérettől még felkophat az ember álla: kell mellé valami kézzelfogható is; legszebb dicséret az, amit marokkal mérnek.
(Fordította: Mészöly Dezső)
Különös módon ezek a darabok nem arattak akkora sikert, ezért a következő három évben visszatért a balett-komédiákhoz. E műfajban is kiválót alkotott az 1670-es Úrhatnám polgárral, amely a nemesek kegyeire és „kultúrájára” vágyó sznob polgár gyilkos szatírája. „Az eredeti darab Molière és a zeneszerző Lully együttműködésével készült egy királyi vadászat alkalmából – áll a Comedie Francaise ajánlójában. – Bemutatójára 1670. október 14-én Chambordban került sor XIV. Lajos előtt, akinek nagyon tetszett a mű és nyilvánosan gratulált Molière-nek. Valérie Lesort és Christian Hecq új színrevitelében Lully partitúráit áttették a balkáni zene hangjainak és ritmusainak univerzumába. A balkáni zene lendülete diktálja ennek a vígjáték-balettnek a fergeteges tempóját, és jól illik a mű törökös vonulatához. A „turqueries” (a török élet és kultúra motívumainak művészi idézése) divat volt az 1670-es években, amikor Molière ezt a vígjátékot írta. A darab éppúgy jeleskedik ennek az akkor népszerű egzotikus hatásnak a megjelenítésében, és kifigurázásában, mint a burzsoázia úrhatnámságának karikatúrájában.”
Molière: A képzelt beteg
(részlet)
Óh, jaj, jaj, de én se merem
Fájdalmamat fölfedni annak,
Ki nekem orvosságot adhat:
Akiért öl a szerelem.
Ne mondjátok, kiheverem.
(Fordította: Illyés Gyula)
A túlfeszített munkatempó egyre jobban aláásta a vélhetőleg már tüdőbajos Molière egészségét. 1673. február 17-én, A képzelt beteg előadása közben rosszul lett, bár végigjátszotta a darabot, hogy színészei ne essenek el az est jövedelmétől, az éjszaka folyamán meghalt. Temetése dísztelen volt és csendes, mivel színészeknek nem járt ekkoriban más búcsúztató.
Molière művei sokféle forrásból táplálkoztak, felhasználta többek között a vérbő, francia vásári komédia és a rögtönzésen alapuló olasz commedia dell’arte elemeit.
A természetes ész nevében kifigurázta az emberi gyarlóság, a kicsinyesség és a jellemgyengeség megnyilvánulásait, a társadalom nevelésére irányuló törekvése, racionalizmusa, páratlan komikus vénája minden idők egyik legnagyobb vígjátékírójává avatta. A színpadok nagy klasszikusa maradt máig, darabjait szerte a világon játsszák.
Magyarországon először az iskolai színjátszás fedezte fel a 18. század elején. A korai Molière-fordítások közül kiemelkedtek Kazinczy Ferenc munkái, később többek között Illyés Gyula, Vas István, Mészöly Dezső, Petri György, Réz Pál és Parti Nagy Lajos is fordította műveit.
