„Amilyen egyszerűek a lánykák, oly pompásan öltöznek a fiatal asszonyok – írta 1886-ban a Magyar Bazár. A hazai divatszalonok eleinte a „felülmúlhatatlan párizsi minta” szerint készítették modelljeiket.
A világvárossá váló magyar fővárosban a tizenkilencedik század végén vetették meg lábukat az első divatszalonok. A millenniumi ünnepségek egy éve alatt egymást érték a társasági események, volt tehát hova felöltözni, és a meglódult kereslet nyomán egyre színesebb lett a kínálat is.
A 19. század küszöbén ragyogó pompájú virág gyanánt bontakozik ki az empire divat. Ebben a korban, a „férfiak arisztokráciája: a tehetség, a nőké: a szépség”, mondja Délécluze, egy egykorú, igen szellemes író, „Hatvan esztendő emlékei” című munkájában, igen találóan. Valóban így is volt a 19. század elején, midőn egy Napóleon lángesze diktálta Európában a békét avagy háborút, s egy hiú szép asszony, Beauharnais Josephine: a divatot.
A hazai divatszalonok eleinte a „felülmúlhatatlan párizsi minta” szerint készítették modelljeiket, ám a pesti tervezők meglepően hamar megtalálták a saját stílusukat. A biedermeier viseletformák Bécsen keresztül jutottak el hazánkba, szinte egy időben az európai divatváltozatokkal. A 19. század újságjai, a Honderű, Regélő, Hölgyfutár, Pesti Divatlap sorra beszámoltak a párizsi divat legfrissebb híreiről is. „Tudósításaimat egyenes forrásból – Párizsból merítem, mert hiába, mind a mai napig Párizs az egyetlen város, mely divat dolgában uralkodik” – olvashatjuk a Honderű 1844-ben megjelent egyik számában. A divatképeket is eredeti metszetek után közölték, többnyire a Le Moniteur de la Mode képei után.
Az első rangos divatszalon a Monaszterly és Kuzmik nevet viselte, a Váci utcában működött, és irgalmatlanul drága volt. Csak a szűk társadalmi elit engedhette meg magának, hogy onnan öltözködjön. Később persze Pesten is ahogy a többi világvárosban elkezdett a divat apránként közelebb húzódni az utca emberéhez, de ekkor még elég sokáig a leggazdagabbak kiváltsága volt.
Az 1859-ben született Vay Sarolta grófnő az illemtudóbb pest-budai báltermekbe kukkant be korának népszerű írásaiban: „Legdivatosabb volt a selyem-foulard, a batisztmuszlin és az organdil. A férfiak kék és fekete frakkokban jelentek meg.” Strauss keringőinek nagy divatja idején a hölgyek többnyire fehér ruhát viseltek – akkoriban az volt a divat –, s a báli tudósítók szerint a boa éppen kimenőben volt a módiból.
„Amilyen egyszerűek a lánykák, oly pompásan öltöznek a fiatal asszonyok – írta 1886-ban a Magyar Bazár. – Az ő ruhájuk a legszínesebb, kivágásuk a legmerészebb, kalapjuk a legkacérabb, ékszerük a legcsábítóbb. Vége a habos tüll és muszlin korszakának Válogathatnak a mély tüzű selymek bársonyok között.”
Az is jellemző volt a korra, hogy csak nagy társasági eseményeken láthatott az ember „ruhakölteményeket” – írja Szilvitzky Margit Az öltözködés rövid története című kötetében –, tehát a divat ekkoriban nemcsak hogy a legtehetősebbek hobbija volt, de még náluk sem volt a hétköznapok része. Ráadásul egészen 1911-ig kellett várni az első nagy szakmai eseményre, ugyanis Budapesten ekkor volt először igazi divatrevü. Ez még ugyan külföldi szervezésben zajlott, a francia Paul Poiret mutatta be ruháit, akit biztosan divatdiktátornak hívtak volna, ha már létezett volna ez a szó.
„A farsangi idényre Monaszterly és Kuzmik utódai czéghez beérkezett párisi báli ruhák közül kettőt képben is bemutatunk. Puha „Mousseline de Soie, Crépe de Chine” vagy Tülle-ból készülnek ezek. A szoknya alja bő és uszályban végződik. A legfényesebb kelme a „Panne” atlasz fényű Peluche. Monaszterly és Kuzmik budapesti műtermében láttunk egy rózsaszínű Panne-ból készült ruhát Chenille-el kivarrt tunique-el, alól széles csipke volanttal, melybe borsó nagyságú Chenille golyócskák vannak a mintázat közé hímezve. Egy másik ruha, – a szabás remeke – Princesse forma fehér Taífetas aljjal és fehér Tüll-el borítva, melybe türkiz kövekkel kivarrt fekete csipke van illesztve. Alul egy széles fekete csipke volánt képezi a díszítést, szintúgy az á jour ujjak is fekete csipkéből vannak és kék türkizekkel kivarrva.
Egy ehhez hasonló szép ruhát mutatunk be egyik mai divatképünkön. A fehér taífetas alsó ruha fekete tüllel van borítva, mibe fekete csipke applikáczió van alkalmazva, drága kő imitatióval és gyöngysorokkal díszítve, ugyanabból vannak készítve a béleletlen átlátszó ujjak. A másik ruha kelméje halvány rózsaszín Faille, rózsaszín Plissó Mousseline de Soie-val van behúzva, a derék és a Tunique áttört hímezéssel. A fiatal hölgyek földig érő ruháin a derék keskeny övvel van letartva, mely által Princesse szabásúnkhoz hasonlítanak. Monaszterly és Kuzmik utódai (Váczi-utcza 17.) egy jól testhez álló ruha-deréknak és az alj előhosszának mértékül beküldése után is elkészíti e ruhákat.” (Forrás: Vasárnapi Ujság 46. évf. 53. sz. (1899. december 31.))
A korabeli leírások és a Nemzeti Múzeum és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum anyagai alapján elmondható, hogy ha szerényebb eszközökkel is, de igen ízlésesen és igényesen öltözködtek a magyar nők és férfiak is. Az a körülmény, hogy nem engedhették meg maguknak azt a luxust, amely a nyugatról érkező modelleken látható volt, sajátosabb, anyagában és formájában egyszerűbb öltözködést, divatot eredményezett.
Az egyre erősödő nemzeti érzés is befolyásolta a divatot. Az ellenállás az osztrák elnyomással szemben a magyaros stílusú ruhákban is kifejeződött. A férfiak állig begombolt, sötét színű ruhája szabásában a kor divatjához igazodott, zsinórdíszeivel azonban a korábbi magyar főúri viselet hangulatát idézte. A század közepéről való paszományos, ingvállas női ruhák is szép például a hagyományos magyar öltözködésnek.
Képek forrás: Divatkép Alter és Kiss udvari szállítók női divatszalonjából
