„A művészet lemossa a lélekről a mindennapok porát.” Pablo Picasso spanyol festő, grafikus, szobrász, a múlt század egyik legnagyobb képzőművésze 45 éve hunyt el.
Bár fiatalkorában erősen hatott rá a katalán kultúra, Pablo Picasso mégse Katalóniában született, hanem Malagában, 1881. október 25-én, és tíz éves koráig ott élt. A Picasso nevet anyja adta neki, nem pedig az apja, Don Jozé Ruiz Blasco (Picasso teljes neve: Pablo Diego José Francisco de Paula Juan Nepomuceno María de los Remedios Cipriano de la Santísima Trinidad Ruiz y Picasso), a középszerű akadémikus festő és hivatásos rajztanár. Picasso művészi képességei korán szédítő sebességgel fejlődtek: úgy tűnik, soha nem volt afféle „gyermekművész”, hanem gyorsan megtanult mindent, amit az akkoriban elismert akadémiai stílusból elsajátítható volt. Minthogy apja maga is hivatásos festő volt, senki nem beszélte le a művészi pályáról. Első kiállítását 13 éves korában rendezték, 16 évesen már a madridi királyi akadémia hallgatója volt.
Az akadémikus szellemiségű intézményt csakhamar otthagyta, inkább a Pradóban Velázquez, el Greco és Goya műveit tanulmányozta. Az 1901-ben szervezett kiállítása összehozta Picasso számára a költő Max Jacobs barátságát, ami nagy lépést jelentett társadalmi helyzetére, hiszen korábbi párizsi társasága szinte kizárólag emigráns spanyolokból állt. A századfordulótól Párizs, Madrid és Barcelona között ingázott, de főként Párizsban élt, ekkori kék korszakának idején született képei a szegények és elesettek világát, a magányt, az anyaságot ábrázolták, új, rózsaszín korszakában koldusokat, prostituáltakat, cirkuszi artistákat festett. Avignoni kisasszonyok című korszakalkotó képének széttöredezett síkjai, a női test brutális ábrázolása, maszkszerű arcai annyira provokatívak voltak, hogy a művész évekig nem merte bemutatni.
A század első éveiben 1908-ban szakított a perspektivikus ábrázolással, a tárgyak több nézetét ábrázolta egyszerre. Az I. világháború után színpadképeket és díszleteket is tervezett. Közeledett a szürrealista mozgalomhoz, ekkoriban lett kedvelt motívuma a félig ember, félig bika Minotaurusz, amellyel az emberi és állati lét küzdelmét fejezte ki. Ekkoriban verseket és színdarabot is írt, belefogott a szobrászatba is, vasból, fémlemezekből, gipszből dolgozott. „Mint képzelik azt, hogy a néző úgy élhesse át képeimet, ahogyan én átéltem? A kép hozzám messziről jut el, ki tudja, milyen messziről; kitaláltam, láttam, megfestettem, s emellett másnap magam sem látom, hogy mit csináltam.”
A spanyol polgárháború idején a köztársaságiak oldalán állt, elítélte Franco rendszerét, 1937-ben a párizsi világkiállítás számára festette meg a fasiszta barbárság ellen tiltakozó Guernicát. A spanyol polgárháborúban a németek által porrá bombázott város ihlette kép alkotóját azonnal a politikai hírességek sorába is emelte. A második világháború idején belépett a kommunista pártba, amelynek haláláig tagja maradt. 1949-ben rajzolta Békegalambját, békekongresszusokon vett részt, Lenin-békedíjat kapott, és 1956-ban tiltakozott a magyar forradalom eltiprása ellen.
1946-ban a Földközi-tenger partjára költözött, ezután műveit a megtalált boldogság, a klasszikus hagyományokkal és mediterrán gyökerekkel való azonosulás jellemezte, élete alkonyán kerámiával is foglalkozni kezdett, s e műfajban is újító volt. Leköltözik a tengerpartra s a napsugaras mediterrán táj megtermékenyíti fantáziáját: furulyázó faunok, kicsinyükkel vagy galambokkal játszadozó kentaurpárok, jóságos víziszellemek, kecses sellők népesítik be rajzait. Életöröm címmel nagyméretű olajképet fest. A formák, a vonalak gördülékeny és hajlékony ritmusban rendeződnek. A színek: sárgák, kékek, pirosak, derűt árasztanak.
Kései képeinek gyakori témája a festő és modellje, amelynek szellemes tusrajzsorozatot is szentelt. A gyakran öngúnnyal telített darabokon a művész – akit néha majom személyesít meg – szánalmas és mesterkélt figura a természet diadalmas erejét megtestesítő fiatal nő mellett. Szívesen festi kisgyerekeit élénk színű, dekoratív kompozíciókban. Több mint hetven portrét készít a nyolcvanévesen feleségül vett Jacqueline Roque-ról. Élete utolsó évtizedeiben több meghökkentő sorozatot szentelt a művészettörténet híres festményei alapján készített változatoknak, parafrázisoknak (Velázquez: Udvarhölgyek, Delacroix: Algiri nők.) Az 1968-ban, mintegy hét hónap leforgása alatt készített, nem kevesebb mint 347 darabból álló metszetsorozata gúnyos hangon szólt az ifjúkori illúziókról, s hasonlóan heves hangon átkozta az öregkori tehetetlenséget.
Élete során rengeteg kapcsolata volt, kétszer nősült, három nőtől négy gyermeke született. Picasso, aki már életében legenda lett, 91 évesen, 1973. április 8-án halt meg. Hatása alól a múlt század egyetlen művésze sem vonhatta ki magát, stílusainak változatossága, kísérletező kedve, műveinek óriási mennyisége egyedülálló (egyes számítások szerint több tízezer műve maradt fenn, csak festményből majdnem kétezer). Művei csillagászati áron kelnek el, életéről Anthony Hopkins főszereplésével készült film. Jellemző egy kérdésre adott válasza: „Azt várják tőlem, hogy megmondjam, mi a művészet? Ha tudnám, akkor sem árulnám el.”
