„Mint a róna, hol születtem, / Lelkem útja tetteimben / Egyenes;” 200 éve született Petőfi Sándor költő, a magyar költészet legismertebb alakja, a magyar líra egyik legnagyobb megújítója a 19. század első felében.
Minden nemzetnek vannak olyan kivételes időszakai, amikor rendkívüli tehetségek jelennek meg. A reformkor sok lángelmét ajándékozott az utókornak, a tudományos és a kulturális színteret tekintve egyaránt. Közülük is kiemelkedett Petőfi Sándor, aki 200 évvel ezelőtt, 1822. december 31-éről 1823. január 1-jére virradó éjszakán született, és rövid élete alatt meghatározó alakjává vált a magyar irodalomnak és a magyar történelemnek.
Petőfi Sándor pontos születésnapja körül ma is folyik a szakmai vita, a keresztelési anyakönyv tanúsága szerint azonban az biztos, hogy a költőt a kiskőrösi ágostai hitvallású evangélikus templomban keresztélték meg 1823. január 1-jén, ezért ezen a napon szoktuk születésnapját ünnepelni.
PETŐFI SÁNDOR: TÁVOLBÓL
(részlet)
Kis lak áll a nagy Duna mentében;
Oh mi drága e lakocska nékem!
Könnyben úszik két szemem pillája,
Valahányszor emlékszem reája.
Bár maradtam volna benne végig!
De az embert vágyai vezérlik;
Vágyaimnak sólyomszárnya támadt,
S odahagytam őslakom s anyámat.
Szülei a Felvidékről származtak, édesapja, Petrovics István jómódú, de utóbb elszegényedett mészárosmester, édesanyja, Hrúz Mária a házasságkötés előtt mosónő és cseléd volt. Bár Petőfi Kiskőrösön született, szülővárosának gyermekkora színterét, Kiskunfélegyházát vallotta, mert 1824-ben ide költözött a család. Petőfi itt ötévesen kezdte meg tanulmányait, több település (Kikunfélegyháza, Sárszentlőrinc, Pest, Aszód, Selmecbánya és Pápa) összesen kilenc iskolájában tanult változó eredménnyel, szépírásból, a magyar, a latin és a német nyelvből, rajzból azonban mindenütt kitűnt. 1839-ben beállt katonának, katonáskodott is Sopronban, Grazban és Zágrábban, de 1841 februárjában gyenge egészsége miatt leszerelték.
Kamaszként a színház bűvöletébe került, 1844-ig többször volt vándorszínész a Dunántúlon, statiszta a Pesti Magyar Színházban, fellépett Kecskeméten, Debrecenben és az Érmelléken.
PETŐFI SÁNDOR: MÖGÖTTEM A MULT…
Mögöttem a múlt szép kék erdősége,
Előttem a jövő szép zöld vetése;
Az mindig messze, és mégsem hagy el,
Ezt el nem érem, bár mindig közel.
Ekkép vándorlok az országuton,
Mely puszta, vadon,
Vándorlok csüggedetten
Az örökkétartó jelenben.
(1846. március 10. előtt)
Rövid időre visszatért az iskolapadba a Pápai Református Kollégiumban ismerkedett meg és kötött életre szóló barátságot Jókai Mórral és Orlai Petrics Somával. A pápai kollégiumból küldte el első verseit Bajza Józsefhez, az Athenaeum szerkesztőjéhez. E folyóiratban jelent meg 1842-ben A borozó című költeménye, Petrovics Sándor aláírással, nevét röviddel ezután változtatta meg Petőfivé; néhány hónap múltán, a Hazámbancímű verse már Petőfi aláírással jelent meg.
A nyomortól legtöbbször a barátok, ismerősök mentették meg, élt másolásból, francia és angol fordításokból. Néhány korábbi próbálkozás után 1842-ben ismét színésznek állt, 1843-ban pedig egy vándortársulathoz csatlakozott.
Első kötete – Vörösmarty Mihály támogatta versei megjelenését – 1844-ben jelent meg, és ő ajánlotta be a Pesti Divatlaphoz is, amelynek Petőfi segédszerkesztője lett.
1844-ben jelent meg a romantikus hőseposzt parodizáló A helység kalapácsa, 1845-ben a János vitéz, az új népi hőst megteremtő verses meséje.
PETŐFI SÁNDOR: ELÉRTEM, AMIT EMBER ÉRHET EL…
(részlet)
Elértem, amit ember érhet el:
Boldogsággal csordultig e kebel!
Ölemben kedves ifju feleség,
Milyenről lelkem annyit álmodék,
Midőn virágaid közt, képzelet,
Mint mámoros pillangó repkedett;
Ölemben egy oly asszony, akinek
Tündérek adják a testvér nevet,
Ölemben a legdrágább földi kincs…
1845-46-ban rövid válságidőszak következett be életében: szerelmi csalódások érték, a konzervatív kritika támadta, megélhetési nehézségei voltak. Mindez költészetének elkomorodását hozta, erre utal Felhők ;ciklusa, A hóhér kötele című regénye, valamint a Tigris és hiéna című drámája.
1846-ban megismerte Szendrey Júliát, és bár Júlia apja nem nézte jó szemmel leánya választottját, a fiatalok 1847 szeptemberében összeházasodtak. E viszontagságos, szenvedélyes szerelem és a boldog házasság lett ihletője legszebb szerelmi lírájának, amelynek legnépszerűbb darabjai a Szeptember végén, a Minek nevezzelek?, a Reszket a bokor, mert… című költeményei.
Az 1847-es esztendő az Arany Jánossal kötött szoros barátság és az Összes Költeményei megjelenésének éve volt. Az 1848-ban Európán végigsöprő forradalmi hullám, amely márciusban Pestet és Budát is elérte, a szabadság, a függetlenség, a demokrácia és az egyenlőség eszméit magáénak valló Petőfit is magával ragadta, megszületett a Nemzeti dal, amelyet a liberálisok és radikálisok is programversként fogadtak.
PETŐFI SÁNDOR: A KIRÁLYOKHOZ
Azt adok, mit vajmi ritkán kaptok,
Ti királyok, nyílt őszinte szót,
Ahogy tetszik, köszönjétek meg, vagy
Büntessétek a fölszólalót;
Áll még Munkács, áll az akasztófa,
De szivemben félelem nem áll…
Bármit mond a szemtelen hizelgés,
Nincsen többé szeretett király!
Politikusnak azonban Petőfi nem vált be, radikalizmusa miatt elszigetelődött, és a szabadszállási képviselőválasztáson is elbukott. Az értetlenség, az elzárkózás miatti keserűsége Az apostol című önéletrajzi ihletésű elbeszélő költeményében jelent meg.
1848 októberétől katonáskodott, százados, majd 1849 májusától őrnagy volt. Közben 1848 decemberében megszületett Zoltán fia. 1849 januárjától Bem seregében szolgált Erdélyben, a július 31-i segesvári ütközetben esett el, halálának pontos körülményei máig nem tisztázottak. Halálába a közvélemény nehezen nyugodott bele, legendák terjedtek bujdosásáról és szibériai fogságáról, miközben szélhámos ál-Petőfik tűntek fel szerte az országban. Az orosz hadifogságról és 1856 táján bekövetkezett haláláról szóló elméletnek máig vannak hívei, ám bizonyítani nem sikerült.
Petőfi a nép nyelvét emelte be a magyar költészetbe, közérthetően, egyszerűen szólt mindenkihez, a formai tökélynél fontosabbnak tartotta mondandójának, gondolatainak hiteles megfogalmazását.
Műveiből számtalan feldolgozás készült, élete filmek, regények, színművek ihletőjévé vált, emlékét, nevét számos közintézmény őrzi, szobra áll több magyarországi városon kívül Pozsonyban, Marosvásárhelyen, Ungváron, valamint Pekingben és Sanghajban is.
