„Bátran viseld magányodat, / én számon tartlak téged, / ne hagyd a sorsod csillagokra, / benned érjen a végzet.” A magyar költészetben a 100 éve született Pilinszky János életműve kiemelkedő helyet foglal el.
PILINSZKY JÁNOS: MAGAMHOZ
Bátran viseld magányodat,
én számon tartlak téged,
ne hagyd a sorsod csillagokra,
benned érjen a végzet.
Vállad két éber sarka közt
ha sisteregve átcsap,
tudom, több vagy mindannyiunknál,
benned vakít a bánat.
Légy hát, akár az állatok,
oly nyersen szép és tiszta,
bátran figyelj, mint ők figyelnek
kegyetlen titkaikra.
S egy éjjel, magad sem tudod,
mint égig érő ének,
feljönnek benned napjaid,
a halhatatlan évek:
az este nem lel senki rád,
az este sírva, késve
hiába járják pitvarod:
csak én látlak. Vagy én se.
Pilinszky János Kossuth- és József Attila-díjas költő idén 100 éve, 1921. november 27-én született és 40 éve, 1981. május 27-én hunyt el. Budapesten született, ősei között lengyelek és franciák is voltak. Egyik nagynénje a szervita rend főnöknője, és egy lánynevelő intézet igazgatója volt, így Pilinszky gyerekkora egyszerű apácák és fiatalkorú prostituáltak között telt. Innen is eredeztethető mély katolikus hite, valamint a bűn és a büntetés tematikája a költészetében.
A piarista gimnáziumban már költőnek készült. Az egyetemen előbb jogot, majd művészettörténetet hallgatott, de diplomát nem szerzett. Első verseit a Napkelet, a Vigilia és az Élet közölte, ez utóbbinak segédszerkesztője is volt.
A pályakezdés idejét képviselő versek – 1940 és 1944 között – sorozata rendkívül egységes sugallatú, koncentráltan egynemű líravilágot alkot. E korai líra esztétikai hatás és erő egyik leginkább összegző verse a Halak a hálóban, ami tulajdonképpen magában álló darabja a lírikusi pálya első felének. Benne a „te meg a világ” élményviszonya kivételes szerkezetben jelenik meg. Ekkoriban Pilinszkyre nem jellemző a vallomásos többes szám, a személyes „én” elrejtése. Sőt, a legszemélyesebb vallomásformákban szól. A legfontosabb lírai tartalom az önvallomás, az önarcképfestés.
Már fiatalon tudta, megjósolta egzisztenciális magányát, a teljes egyedüllét eluralkodását. Konstatálja az emberi kapcsolatok hiányát, érzi az egyedüllét fájdalmát és szomorúságát, elhagyatottságát és magára utaltságát.
1944-ben behívták katonának. Németországba vitték,
közelről láthatta az emberi nem legmélyebb nyomorúságát, a koncentrációs táborok világát, és ez későbbi költészetének alapélménye lett.
PILINSZKY JÁNOS: ŐSZI VÁZLAT
A hallgatózó kert alól
a fa az űrbe szimatol,
a csend törékeny és üres,
a rét határokat keres.
Riadtan elszorul szived,
az út lapulva elsiet,
a rózsatő is ideges
mosollyal önmagába les:
távoli, kétes tájakon
készülődik a fájdalom.
1945 őszén hazatért, 1946-tól az Újhold című folyóirat társszerkesztője volt, de szoros szellemi és személyes kapcsolat fűzte a Vigiliához és a Válaszhoz is. Első kötetét, a Trapéz és korlát címűt a Szent István Társulat adta ki, s elnyerte érte a Baumgarten-díjat. 1947-48-ban ösztöndíjasként Rómában tartózkodott. Hazatérve „pesszimizmusa” miatt kiszorították az irodalmi életből, kiadói korrektorként dolgozott éveken keresztül.
Az irodalomba 1957-es Aranymadár című kötetével tért vissza, és ekkor lett az Új Ember című katolikus hetilap belső munkatársa. Haláláig nagyrészt itt jelentek meg tárcái, művészetkritikai írásai, filozófiai mélységű vallásos és bölcseleti elmélkedései, amelyeknek nagy része a Szög és olaj című kötetben olvasható. 1959-ben jelent meg a háború, az embertelenség, a holokauszt borzalmai inspirálta Harmadnapon című kötete, amelyet számos kritikusa legjelentősebb gyűjteményének tart.
A hatvanas évektől kezdve egyre többet utazott külföldre, nemzetközi elismertségét kiváló fordítóknak köszönhette, franciára Pierre Emmanuel, angolra Ted Hughes fordította, és az ő meghívására Londonba is eljutott.
A hetvenes évektől itthoni népszerűsége is nőtt, 1971-ben József Attila-, 1980-ban Kossuth-díjat kapott, sorra jelentek meg kötetei (Szálkák, Végkifejlet, Tér és kapcsolat, Kráter). A versek mellett írt forgatókönyvet Rekviem címmel. A hirtelen jött népszerűség nem változtatott alapvetően visszahúzódó, szorongásos személyiségén. Önpusztító életet élt, láncdohányos volt, erősen ivott, gyógyszereket szedett, mellé literszámra fogyasztotta a kávét. Kétszer nősült, évekig tartott viharos kapcsolata Jutta Scherer német vallástörténésszel.
PILINSZKY JÁNOS: PUBLICISZTIKAI ÍRÁSOK
Különös kiállítás
(részlet)
Thomas Mann a Varázshegy-ben mesterien oszlatja szét azt a tévhitet, hogy a betegség automatikusan átszellemíti a testet. Nem, a betegség éppen a testre koncentrálja a beteg minden figyelmét, nem átszellemíti, hanem elnehezíti szerveit, elanyagiasítva magát a beteg figyelmét is. A betegség egymagában bizony nem ajándék, nem a szellemibb régiókba vezető egyenes út, hanem súlyos nehezék az emberen.
A léleknek minden erejére szüksége van, hogy fölébe kerekedjék. S ebben a párharcban a betegség valóban lehetőség is az ember számára, hogy legyőzve önmagát, megsokszorozza lelki erőit. Ilyen értelemben már valóban eszköze lehet egy szellemibb állapot megszületésének, s a lélek győzelme szinte halmazállapotában változtatja meg a hanyatló fizikumot. Mert bár kétszeresen test a beteg test, mindannyian ismerjük a folyamat ellentétes csodáit: azokat a szenvedőket, akik megsokszorozva lelki energiáikat, úrrá lettek bajukon, s fizikumukat is valósággal átszellemítették. De ez távolról sem a betegség, hanem egyedül a lelkierő csodája.
Katolikus költőként s szeretik definiálni, ám ő ezt a „költő vagyok és katolikus” kijelentésével következetesen elhárította magától. Világlátásában, verseiben és egyéb írásaiban is tetten érhető az isteni megváltásba, a kegyelembe, a szeretetbe vetett hite, a bűnösök, az elesettek iránt érzett részvéte, ugyanakkor a rideg létbe vetettség szorongató élménye, az ember feloldhatatlanmagányának érzése is.
Felhasznált irodalom: Tüskés Tibor: Pilinszky János
