„Van a játékban egy csomó akció és van ijesztő jelenet is, de ennek intenzitását igény szerint tudjuk kozmetikázni.” Hanák Anna cégvezetővel és Papp Krisztina projekt koordinátorral a Detectivity élő nyomozójáték és interaktív színház rejtelmeiről beszélgetett Hegedüs Barbara.
Rémjáték a kastélyban – nyomozás a Detectivity-vel
A Detectivity élő nyomozójáték és interaktív színház, ami baráti társaságokat, cégeket vagy családokat szórakoztat, eleget téve a legkülönfélébb igényeknek. A csapat tagjai gyakran fognak össze színészekkel, táncosokkal, cirkuszosokkal, fellépnek fesztiválokon és kitelepülnek bárhová. A szabadulószobák, gyerekjátékok, gyilkos vacsorák vagy egyéni kívánalmak szerint alakított projektek mellett kastélyokba is szerveznek egy vagy több napos játékokat: az egyik alkalomra elkísértük őket.
A tótvázsonyi Cseri-kastély bámulatosan szép helyen fekszik. A hangulatos falucska étterme a legízletesebb cigánypecsenyét kínálja, amit valaha kóstoltam. Közel a Balaton, amerre szem ellát, mindenhol mezők, dombok, erdők, a levegőt harapni lehet, a kastélykertben loncsos szőrű komondor sétálgat, az istálló körül három gyönyörű ló legelészik, sőt az erdőben még őzet is láttunk.
Erre a festői helyszínre érkezett reggel egy húsz fős baráti társaság, hogy két napra bevegye magát a kastélyszállóba. Nem érik be azonban a szép környezettel és a szüntelen evés-ivással, inkább nyomozói képességüket tennék próbára. Egy rejtélyes bűnesetre kell fényt deríteniük, a kinyomozandó ügyet pedig a Detectivity csapata szolgáltatja a vendégeknek.
A Detectivity cégvezetőjével, Hanák Annával, és a projekt koordinátorával, Papp Krisztinával ültünk le beszélgetni. Az interjú alatt a nyomozók ide-oda rohangáltak, fel-felsikítottak, folyamatosan egyeztettek egymással, bizonyítékokat gyűjtöttek: olyan lelkesek voltak, mint egy iskoláscsapat. A játék részletei, fordulatai és a nyomok egyébként hétpecsétes titkok, amikről a Detectivity nem szívesen árul el részleteket – ottlétünk alatt sok mindent láttunk és hallottunk, ám nagyeskü terhe mellett hallgatnunk kell róluk. Szerencsére téma így is akadt bőven.
Hogy jött az ötlet, hogy kastélyokban rendezzetek játékokat?
HA: A kisebb csoportokra írt játékaink mellé szerettünk volna egy olyat, amibe sokkal több embert be tudunk vonni akár több napra is. Az első kastélyos projekt céges megrendelés miatt jött létre, tehát egy konkrét felkérésre írtuk meg a történetet. Nem ritka nálunk, hogy ha valamelyik egy alkalomra született játék jól működik, és viszonylag könnyen adaptálható más helyszínre, akkor megtartjuk.
Tehát több helyszínen is megrendezhető ez a játék?
PK: Igen, sokat vagyunk Pusztazámoron is, igazából az volt az első helyszínünk, és sokkal közelebb van a fővároshoz. Teljesen véletlenül találtam rá: a nagymamám szülinapján említette az egyik rokon, hogy csodaszép kastély található a faluban, ráadásul a története sem mindennapi. Amint átléptem a küszöböt, azonnal megéreztem a hely varázsát: a kert, a tó, az illatok, a tárgyak magával ragadók, mindenkit lenyűgöznek, aki csak megpillantja őket. De a falu is nagyon hangulatos, ami azért fontos, mert a játékosok nem csak a kastélyban oldanak meg feladatokat, kiküldjük őket az utcára is.
A Cseri-kastélyt hogyan találtátok?
PK: A pusztazámori kastélyban mindössze tizenhat ember tud megszállni, nagyobb társaságok számára további helyszíneket kellett keresnünk, így bukkantunk rá Tótvázsonyra. Itt sokkal többen elférnek. De tárgyalunk másokkal is, és bármilyen együttműködésre nyitottak vagyunk, ha esetleg kastélytulajdonosok is olvassák ezt a cikket (nevet).
Ők jól fogadják egyébként, hogy egyszerre húsz-harminc ember bóklászik összevissza az otthonukban, és mindenhova be akar nézni?
PK: Eleinte furcsállják, hisz merőben más, mint amit megszoktak, és bizony az is előfordul, hogy a játékosok ki akarják kérdezni a többi szállóvendéget, vagy a tulajdonos kilencven éves anyósát. (nevet). Az eddigi helyszínekkel már gördülékeny az együttműködés, szeretnek bennünket, megszokták, hogy ez a műfaj ilyen.
Mondtátok, hogy a történetről nem szívesen árultok el sokat: mi az, amit mégis tudni lehet, amivel kívánatossá teszitek a játékot a megrendelők számára?
PK. Nagyon röviden: itt egy jelenben történő bűncselekmény kapcsolódik össze egy régmúltban kezdődő családtörténettel. A bűntény okai mélyen a múltban gyökereznek, és a helyes megoldáshoz azt is meg kell ismerni.
Vannak színészek? Használtok vért, sokkoló effekteket?
PK: Nagyon sokszínű elemekből áll össze a dolog. A múltbeli szereplők fizikailag nincsenek jelen, csak régi dokumentumok formájában. A történetet azonban nem csak ezek az írásos nyomok viszik előre, hanem hús-vér színészek is, akik különböző információk birtokában vannak, és segíteni tudnak a játékosoknak a mozaikok összeillesztésében. Emellett van a játékban egy csomó akció és van ijesztő jelenet is, de ennek intenzitását igény szerint tudjuk kozmetikázni.
HA: Ez egy rugalmas játék. A megrendelővel előre megbeszéljük, hogy milyen hosszú legyen, mikor tartsunk szüneteket, mikor legyen vége, és mennyire legyen ijesztő. A sztori nem változik, de sok elem van, amit ide-oda lehet rakosgatni. Minden csoport más, sose volt még két egyforma játék, így a megrendezése nekünk is mindig izgalmas. A keret és a megoldás fix, tehát nem közben találjuk ki a lezárást, de az interaktív játékelemeket sokszor át kell variálni, ez így van kitalálva.
Erős az emberekben a játékigény? Ha például ellátogat hozzátok egy komoly üzletemberekből álló céges csoport, mennyire élik bele magukat a történetbe?
PK: Ez életkortól vagy beosztástól teljesen független, voltak már nálunk hatvan vagy hetven évesek is, és remekül szórakoztak. Azt tapasztalom, hogy az emberek imádnak játszani, újra gyerekek lesznek. Rengeteg vicces történetünk van.
Elmeséltek néhányat?
HA: Épp itt a Cseri-kastélyban történt, hogy a második emeleti bázisszobában készültünk egy jelenetre, amikor az egyik játékos, egy ötven körüli hölgy kiskosztümben és magassarkúban bemászott az erkélyen keresztül. Mire felocsúdtunk, üldözőbe vette az egyik szereplőnket, akit aztán a sötét erdőben húsz percen át kergetett. A színésznek végül sikerült elbújnia, a hölgy visszatért, de nem adta fel: perceken át győzködött minket, hogy azonnal induljunk, és kutassuk fel autóval, hol lehet.
PK: Egyszer Pusztazámoron engem is üldöztek. Egy jelenetet készítettem elő éppen, amikor valaki felbukkant a játékosok közül, és azonnal akcióba lendült. Villámgyorsan improvizálni kellett, így kerekedett a szimpla kellékelhelyezésből körülbelül másfél órás kergetőzés és bujkálás egy hatalmas kastélykert közepén, ráadásul koromsötétben.
Hogy viselkednek a vendégek a játék végén?
PK: Nagyon fel vannak dobva, egymás szavába vágva tárgyalják ki az élményt, mint amikor egy izgalmas film után azonnal meg akarod beszélni a részleteket. Az a különbség, hogy itt jelen vannak az alkotók is, akiktől lehet kérdezni.
Mi érdekli őket leginkább?
HA: A játék kitalálásának folyamata, a saját szerepük, úgy csinálták-e, ahogy kellett, elég gyorsak voltak-e, jól értették-e a történetet. Egyszóval minden.
PK: Sokszor utólag esnek le nekik dolgok a játék történetével kapcsolatban, arról is sokat szoktunk beszélgetni.
Mit üzentek a leendő megrendelőknek?
PK: Amit általában kérni szoktunk: ha lehet, a csoport tagjainak a lehető legkevesebbet árulják el a játékról. Sőt, az a legszerencsésebb, ha a többség egyáltalán nem tudja, hogy játszani jön. A projektjeink fikció és realitás határán egyensúlyoznak, az élmény fontos része, ahogy a valóságból lassan átvezetjük őket egy kitalált világba. Azt hiszem, a játékainknak ez az egyik legélvezetesebb sajátossága.
Hegedüs Barbara
