A Rolling Stones

Szerző: Cultura / 2012. július 12. csütörtök / Kultúra, Zenevilág

A legismertebb fordítás: gördülő kövek. De ha utána lapozunk a szótárakban vagy a könyvekben, sokféle értelmezést találhatunk. Vagyis a The Rolling Stones.

Itt van például a síneken futó vonat kerekeinek zakkanó ritmusa, az egy adott zenei forma vagy a szexuális mozdulatok fordítás. A feketék szlengjében csavargót, hobót is jelent, mások számára lavina az értelme, és ne feledkezzünk meg Sziszifuszról sem és az ő hatalmas melójáról. Beszélnek még nyugtalanságról, fiatalságról, szabadságvágyról is. De a legismertebb változat szerint a gördülő kövek kifejezést a szleng átvitt értelemben a nyughatatlan emberek szinonimájaként használja, a csapat nevének ihletője egyébként Muddy Waters Rollin’ Stone című dala volt.

„Annyi mindenből kimaradtunk már. A rockmozgalomból is, de a zenéből nem. Jártak nálunk mindenféle zenekarok és előadók. A legtöbben azért jöttek, hogy elringassanak bennünket és közben álmodjunk arról, amiből kimaradtunk. Néha úgy érzem, mintha aludnánk.
De „Nem Kaphatod Meg Mindig, Amit Akarsz!” (You Can’t Always Get What You Want) – írja Hobo, azaz Földes László Rolling Stones című könyvének bemutatójában. És valóban, nem kaphatod meg mindig, amit akarsz, de megtehetsz érte mindent.

The Rolling Stones

Immár ötven év eltelt azóta, hogy 1962. július 12-én először lépett fel és adott koncertet Rolling Stones néven a brit rockegyüttes, a „világ legnagyobb rock and roll zenekara, ma is élő legendája” a londoni Marquee klubban.

Mick Jagger és Keith Richard gyerekkoruktól fogva ismerték egymást, együtt nőttek fel, majd tízéves korukban elszakadtak egymástól de 1961-ben ismét találkoztak és közös zenei érdeklődésük örökre összekötötte őket. Első társuk Dick Taylor volt, Mick iskolatársa, negyediknek csatlakozott hozzájuk Stuart, majd néhány hónap múlva Brian Jones is a bandához tartozott már. Dobost viszont nehezen találtak, végül Mick Avorynél kötöttek ki, aki később a Kinks együttes ütőse lett.

„Mi nagyon popközpontúak voltunk. Nem álltunk meg csak Muddy Watrers hallgatásánál, meghallgattunk mindent. Bizonyos szempontból másoknak könnyebb írni… Keith és én olyan összhangba kerültünk, hogy megírtuk azokat a dalokat tíz perc alatt. Azt gondolom, nem vettük elég komolyan, és végül kiderült, ez remek tanulóidőnek bizonyult.” (Mick Jagger)

A nevezetes napon a Marquee-ban fellépő együttest Brian Jones (gitár), Mick Jagger (ének), Keith Richards (gitár), Ian Stuart (zongora), Dick Taylor (basszusgitár) és Tony Chapman (dob) alkotta. A zenekarban hamarosan Dick Taylort Bill Wyman váltotta, Tony Chapmant pedig 1963 januárjában Charlie Watts. Az együttes első menedzsere Giorgio Gomelsky volt, aki lefoglalta a bandát a Crawdaddy Clubba. Nem arattak viharos sikert, de helytálltak. További fellépésekre számíthattak.

Blues, rhythm and blues, country és rock and roll

Néhány koncert és tagcsere után kialakult a (majdnem) végleges Rolling Stones, húsz év alatt csupán az elhunyt Brian Jones helyén változott kétszer a banda gárdája. Első fellépésüket követő nyolc hónap alatt a Stones lett London első számú koncertzenekara, műsoraikat a Beatles legénysége is megnézte. Annak ellenére, hogy a koncerteken Jagger volt a főszereplő, művészileg ekkor Jones volt a zenekar vezetője, aki szinte minden keze ügyébe kerülő hangszeren tudott játszani. Karrierjük kezdetén főleg blues, rhythm and blues, country és rock and roll feldolgozásokat játszottak. Első felvételeiken többek között Chuck Berry, Bo Diddley, Screamin’ Jay Hawkins, Muddy Waters, Larry Williams és Howlin’ Wolf dalait adták elő.
1963-ban új menedzserük, Andrew Loog Oldham közbenjárására a Decca Records kötött velük szerződést, így hamar megjelenhetett első kislemezük, amely Chuck Berry Come On című dalának feldolgozását tartalmazta.

Szakértők és rajongók szinte együttesen állították és hirdették éveken keresztül, hogy a Stones mindig egy lépéssel a Beatles mögött jár, és a maga stílusában inkább csak ismételgeti, utánozza a „gombafejűeket”, azaz a Királynő Lovagjainak Kvartetjét. Annyira szembeszökő a Jó és a Rossz ellentét példája, hogy lassan maguk a srácok is kezdték elhinni magukról: ők a rossz fiúk, nekik duplán annyit meg kell tenni ugyanazért a sikerért, mint a Beatlesnek. A liverpooliak az első pillanattól kedvesnek tűntek, és valljuk be, azok is maradtak feloszlásukig. Noha a Stonest első menedzsere, Andrew Oldham aranyossá próbálta igazítani, a zenei ritmus kiütközött, és a nyakkendő-öltönybe bújtatott stílus inkább a lázadás szimbólumává vált, mintsem az aranyosság megmutatkozásává.

„Fura, hogy a közösség azt hiszi, Oldham teremtette meg a képünket. Ezzel ellentétben egyenesen lefékezett bennünket. Le kellett győznünk. Fekete nadrágban, ingben, nyakkendőben kezdett felléptetni minket. Ezeket direkt bepiszkoltuk és elhanyagoltuk.” (Brian Jones)

1964-ben jelent meg Jaggerék első nagylemeze The Rolling Stones címmel. A korong főleg saját zenei ízlésükről árulkodik: rhythm and blues feldolgozásokat tartalmazott, ezzel is erősítve az Amerikába irányuló úgynevezett „brit inváziót”. A fiatal tizenévesek megőrültek értük, a csapat teltházas koncerteket adott. Sorra jelentek meg kislemezeik is: The Last Time, Get Off Of My Cloud, Paint In Black, Baby, Standing In The Shadow és a Stones-himnusz, a Satisfaction.

We Love You! – Sex, drogs, rock and roll

A kezdeti sikerekkel együtt a csapat tagjai szoros kapcsolatba kerültek az alkohollal és a kábítószerekkel, melyek hatására többször kötöttek ki egy-egy éjszakára a rendőrségen. Megjelent a Jumpin’ Jack Flash, majd kissé megkésve a Beggar’s Banquet című nagylemez. Ezen a korongon olyan sikerszámok voltak, mint a Sympathy For Devil, a Street Fighting Man, és a Story Cat Blues.

Az 1960-as évek végére Jagger és Richards dalszerzői tehetsége kezdett egyre nyilvánvalóbbá válni, fokozatosan átvették az irányítást Jonestól, aki háttérbe kerülése miatt mindinkább elmerült a drogokban. 1967. február 12-én Mick Jaggert és Keith Richards-ot letartóztatták Keith otthonában kábítószer birtoklás miatt, június 27-én a bíróság mintegy hatperces tanakodás után bűnösnek találta őket, a zenészek csak óvadék ellenében térhettek haza. Persze fellebbeztek, ám ismét bűnösnek ítélték őket. Hosszas és hangos vita kezdett kibontakozni a médiában, az emberek, rajongók, átlag polgárok nem tudtak pártatlanok maradni. Egy rögtönzött sajtótájékoztatón Jagger így nyilatkozott: „Az emberek nem kérik tőlem számon a felelősségemet, ők bíznak bennem. Csak azt kérem, hogy a magánéletemet hagyják meg nekem. Felelősséggel csak saját magamnak tartozom.”
Miután az ügy véget ért, a Rolling Stones élete is visszatért a megszokott kerékvágásba, de azon a kislemezen, amit közvetlenül az eset után adtak ki We Love You! címmel (Szeretünk Téged!) lánccsörgés, becsapott cellaajtók, és egyéb börtönzajok is hallhatók.
A hatvanas évek „Szeress mindenkit” hippi jelszava a zenére is rányomta bélyegét. Az egész világ tele lett szivárványszínű köpenyekben, bőr ruhákban füvet szívó fiatalokkal, táncoló öregekkel és radikális újságírókkal. Csak a munkásosztályt nem érdekelték a virágok. Ők dolgoztak.

A Stones továbbra is szoros kapcsolatban maradt a füvekkel. Különösen Richard és Jagger, de leginkább Brian Jones, akit többször is rövid időre hűvösre tettek, de óvadékok ellenében szabad lebegésre büntettek. A kezelhetetlenné váló magatartása és koncentráció teljes hiánya miatt Jonest végül kirúgták és Mick Taylor váltotta, a John Mayall’s Bluesbreakersből (őt 1974-ben Ron Wood követte), a korábbi vezéregyéniséget pedig távozása után egy hónappal holtan találták.

„Leutaztunk hozzá és azt mondta, ‘Nem akarom tovább csinálni, nem akarom újrakezdeni és nem akarok újabb turnékat.’ és mi azt mondtuk, ‘Oké, Brian, megértjük. Majd jövünk megint és megnézzük, hogy vagy, időközben hogy döntöttél. Hivatalosan is távozol?’ és ő azt mondta’ Igen, tegyük ezt, jelentsétek be, hogy távoztam és ha úgy érzem, majd visszatérek.” (Keith Richard)
Brian volt a menő, az erőszakos a bandában. Neki volt először autója, ő próbálta ki elsőnek a keményebb drogokat és még Jimi Hendrixnél is több nője volt. Egészen addig, míg 1969. július 3-án holtan nem találták sussexi otthonának medencéjében. A halál oka azóta is ismeretlen. Sokak feltevése szerint kábítószeres állapotban érte a vég. Halála után két nappal a Stones a Hyde Parkban emlékkoncertet adott negyedmillió ember előtt. A koncert tisztelgés volt Brian Jones emléke előtt.

1993-ban Bill Wyman basszusgitáros távozott a csapatból és saját együttest alapított Rhythm Kings néven. Nem sokkal azután Mick Jagger születésnapján ünnepelte a csapat a harmincéves fennállását.

A Rolling Stones tagjait előszeretettel nevezik saját múltjukból élő rock-dinoszauruszoknak, legutóbb megjelent albumaikról hiányolják a „slágereket”, és egy-egy turné kapcsán azt tartják a legfontosabb információnak, hogy mennyit kerestek a zenekar tagjai. Vannak, akik azt gondolják fontosnak megjegyezni a Rolling Stones történetéből, hogy Janis Joplin kicsinyellte Jagger péniszét, hogy Charlie Watts nem tisztálkodott rendesen, hogy Bill Wyman ezrével fogyasztotta a groupie-kat, hogy Brian Jones eltörte a kezét Anita Pallenberg fején, és hogy Keith Richardsnak kék volt az ínye a kábítószerektől. Ám a történelem igazolja magát: ma miniszterelnökök, királyok, a politika és a gazdaság irányítói fogadja őket a legnagyobb elismerés közepette.

A Rolling Stones napjainkig tartó sikere sokak szerint elsősorban a Jagger-Richards szerzőpárosnak és a frontembernek, Mick Jaggernek köszönhető, őt sokan a rocktörténet legnagyobb zsenijének, a lázadó rockzene megtestesítőjének tekintik. A Stonest 1989-ben választották be a rock and roll halhatatlanjai közé, több mint 200 millió lemezt adtak el. Az együttest a Rolling Stone magazin Minden idők 100 legjobb előadójának listáján a Beatles, Bob Dylan és Elvis Presley után minden idők negyedik legnagyobb előadóművészének választotta őket. Magyarországon két alkalommal léptek fel, 1995-ben és 2007-ben.

Ötvenéves pályafutása alatt az együttes 29 stúdióalbumot, 10 koncertlemezt, 30 válogatást, 3 középlemezt és 92 kislemezt adott ki, melyek többször is platina vagy aranyalbummá váltak. A mostani évforduló alkalmából a banda könyvet jelentet meg The Rolling Stones: 50 címmel, amely Magyarországon is megjelenik egy időben az eredeti angol kiadással.

A fél évszázados jubileum tiszteletére az MR2-Petőfi rádió július 12-én teljesen felrúgja megszokott napi struktúráját, elmaradnak, illetve átalakulnak a napi műsorok, ugyanis Rolling Stones-napot tart: egész nap az együttes dalait játssza, továbbá olyan magyar és külföldi számokat, amelyeken érezhető a csapat hatása.