„Furcsa volt ez a meghallgatás. Vad fiatalember jött be esőkabátban. Először a haját leszámítva, jellegtelennek tűnt. Nem is azt döbbentett meg, milyen jó gitáros, hanem az, hogy olyan sokféle stílusban volt otthon.” – Mitch Mitchell dobos így emlékezett vissza első Jimi Hendrix bemutatkozására. A találkozás egy karrier és legenda kezdetét jelentette.
A vörös hajú John „Mitch” Mitchell, az 1960-as évek végének és az 1970-es évek elejének egyik legnagyobb hatású ütőjátékosa, a Jimi Hendrix Experience trió angol dobosa 65 éve, 1947. július 9-én született. Ő maradt legtovább életben a rocktörténet egyik meghatározó együttese, a The Jimi Hendrix Experience trió eredeti hármasából: a névadó gitárlegenda, Hendrix 1970-ben, a basszusgitáros Noel Redding 2003-ban távozott az élők sorából, őket követte 2008-ban 61 éves korában a dobos, Mitch Mitchell.
Legtöbben a The Jimi Hendrix Experience tagjaként ismerik Mitch Mitchellt. Stílusára erősen hatott a dzsessz, és sok kortársához hasonlóan Elvin Jones, Philly Joe Jones, valamint Art Blakey munkássága. Játéka lendületes, diamikus volt, gyakran „párbajozott” Hendrixszel.
Sokoldalúsága volt a nyerő
Mitch Mitchell, a rockzenében új utakat nyitó Jimi Hendrix Experience dobosa gyerekszínészként kezdte pályafutását, de hamar megfertőzte az Anglián akkor végigsöprő rock and roll őrület. Dobverőt ragadott, tapasztalatot tinédzserként több nevenincs együttesben szerzett. Húszévesen már elismert stúdiózenész volt, és Georgie Fame együttesében is játszott. A formáció 1966 októberében oszlott fel, Mitchellt másnap kereste meg Chas Chandler menedzser, hogy az általa felfedezett Jimi Hendrix zenésztársának hívja.
A meghallgatáson Aynsley Dunbar (később Frank Zappa dobosa) volt a vetélytársa, s mivel Hendrix nem tudott választani közöttük, egy érmét dobtak fel, s a szerencse Mitchellnek kedvezett. A Jimi Hendrix Experience-ben (ahol a basszusgitáron Noel Redding pengetett), Mitchell nemcsak kísérője, de alkotótársa is lett a gitárzseninek: sokoldalúsága, technikája, hajlékony és nyitott ritmusvilága segített Hendrix futamainak kiteljesítésében. „Életemben először játszottam trióban, és végre nem kellett visszafognom magam. Akár hangos is lehettem.” Mitchell játékára kitűnő példa a szabad áradású Third Stone from the Sun, a Manic Depression vagy a Woodoo Chile (Slight Return).
Mitchell tökéletes választás volt, mert sokoldalúságával, teljesen nyitott ritmusvilágával nemcsak támaszt jelentett Hendrix korlátlan fantáziájának, hanem ki is teljesítette azt. Ez különösen az Experience olyan szabad áradású darabjaiban vált nyilvánvalóvá, mint a Third Stone From The Sun, a Voodoo Chile (Slight Return) vagy az epikus-spirituális 1983…, de az egyszerűbb rock-dalokat és bluesokat, mint a Manic Depression vagy a Red House is képes volt „megbolondítani”. Ez idő alatt csupán egy „félrelépése” volt, amikor 1968 decemberében a Rolling Stones Rock and Roll Circus zenés tévéfilmben alkalmi formációban lépett fel John Lennonnal és Eric Claptonnal.
Jimi Hendrix and Experience
1969. augusztus 17-én 18-án egy teljes nagykoncertnyi előadással, mintegy 16 számmal lépett a több százezres közönség elé a banda a Woodstocki Fesztiválon. Mitchell visszaemlékezése szerint szakadó esőben és orkánszerű szélben érkeztek a térre, a helikpopter alig tudott leszállni. Egy nappal csúsztatták a fellépést, ami egyiküket sem örvendeztette meg – fáztak, kevés ételt kaptak a szervezőktől és minden lakókocsi foglalt volt már addigra. A körülmények kihatottak az Experience játékára is, Hendrixet nehezebb volt követni, mint máskor, a banda többször is belesült a zenébe. „Az emberek ma úgy beszélnek Woodstockról, mint egy vallásos eseményről, holott nem volt más, mint sár, éhezés és kimerülés.”
Az Experience 1969 közepén időlegesen megszűnt, Hendrix egy ideig alkalmi kísérőkkel lépett fel, de a híres woodstocki koncertjén Mitchell ült a dobok mögött. Mitchell csupán néhány hónapra távozott Jimi mellől, a rövid életű Band of Gypsys formációba játszott, ahol Buddy Miles helyét vette átt, de 1970 tavaszától ismét Mitchell volt Hendrix zenésztársa a Cry of Love Bandben, így a gitáros utolsó hónapjait együtt töltötték. Együtt léptek fel az 1970-es Wight-szigeti fesztiválon, és ő játszott a Jimi halála előtt készült felvételeken, amelyek a Cry of Love, a Rainbow Bridge című posztumusz lemezeken jelentek meg a következő években.
Jimi nélkül tovább
Hendrix halála Mitchell számára is óriási veszteség volt, ráadásul egy nagy lehetőséget is elszalasztott, mert nemet mondott Keith Emerson ismételt invitálására – 1970-ben a majdani ELP dobosául Mitchet kérték fel, de ő inkább Hendrixszel akart maradni -, aki végül Carl Palmert választotta helyette az ELP (Emerson, Lake and Palmer) trióba.
Mitchell, Noel Reddinggel egyetemben alig részesült az Experience jogdíjaiból, így a későbbiekben ismét visszatért a stúdió- és sessionzenéléshez, többek között Jeff Beck és Jack Bruce zenekaraiban játszott, a csúcsra soha többé nem jutott vissza.
Utolsó éveiben szinte visszavonultan élt Európában, életét szinte jelképesen zárta le az Experience Hendrix turnéja, ahol olyan muzsikusok mögött dobolt, mint Buddy Guy, Jonny Lang és Kenny Wayne Shepherd. Kevés munkát vállalt (például Junior Brown Long Walk Back című albumán játszott), viszont több Hendrix életével és zenéjével kapcsolatos munkához nyújtott segítséget. A természetes halál 2008. november 13-án érte az amerikai Portland egyik szállodai szobájában.
