120 éve született Salvatore Quasimodo szicíliai származású költő, műfordító, kritikus. 1959-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. Többször járt Magyarországon, 1961-ben Balatonfüreden gyógykezeltette magát, több versében is írt a balatoni tájról.
SALVATORE QUASIMODO: ÉJSZAKÁNKÉNT
Éjszakánként még felsóhajt a tenger
lágyan, a fényes partszegélyre hullva.
S az ész fagyába dermedt, messzi hangot
ismétli újra, ahogy a sirályok
örökös zokogása s áprilisban
a tornyok hűvöséből langy mezőkre
húzó madárcsapat lármája. Már
mellettem szólalt meg, akár a hangod:
s én azt akarom, hogy engem idézzen,
ha pendül benned régesrégi emlék,
miként a tenger bársony mormolása.
(Fordító: Takács Zsuzsa)
120 éve, 1901. augusztus 20-án született a szicíliai Siracusában Salvatore Quasimodo Nobel-díjas olasz költő, műfordító, kritikus.
Quasimodo mérnöknek készült, Palermóban műszaki technikumot végzett, Rómában járt műegyetemre, de tanulmányait anyagi okokból abba kellett hagynia. Ezután volt műszaki rajzoló, kereskedősegéd, hivatalnok, kevés szabad idejében verseket írt, sokat olvasott, megtanult latinul és görögül.
1931-ben Firenzébe költözött, s az ottani irodalmi körök támogatásával adta ki első köteteit. Kezdetben az olasz hermetizmus egyik vezető egyéniségének tekintették – ez az irányzat nem a szavak jelentését, hanem hangalakját tartja fontosnak a költészetben, az értelemtől független szózenével akar asszociációkat kelteni.
1938-tól a milánói Konzervatóriumban irodalmat tanított, ez jelentős anyagi és szellemi függetlenséget biztosított számára. Hermetista korszaka a Versek (1938), És hirtelen beesteledik (1942) című köteteivel lezárult, ekkori fő témái a táj és a magányosság voltak.
A második világháború évei alatt az ellenállási mozgalom szellemi kisugárzásában élt, ezen időszak közösségi etikája döntő élmény volt számára. 1947-es Nap nap után című kötetétől művészetét a társadalmi megközelítés hatja át. Későbbi költészetét egyre egyszerűsödő nyelvezet és könnyen érthető képek jellemzik (Páratlan föld, Tartozik és követel).
Utolsó korszakában az atomhalál víziói kínozták, s az első szputnyik fellövését mint korszakhatárt jelző eseményt ünnepelte. Értekezés a költészetről című esszéjében és más tanulmányaiban a versírás és az élet egységét, a költő elkötelezettségét hirdette.
SALVATORE QUASIMODO: NAP NAP UTÁN
Nap nap után: elátkozott szavak és a vér
és az arany. Felismerlek benneteket, hozzám hasonlók,
ó, föld szörnyei. Harapásotoktól elesett a kegyesség,
és a jóságos kereszt elhagyott bennünket.
És már nem térhetek vissza áldott szigetemre.
Emeljünk sírokat a tenger partján, a szétmarcangolt mezőkön,
de ne díszes kőkoporsókat, amik jelzik a hősöket.
Velünk több ízben játszott a halál:
levelek egyhangú suhogása töltötte be a levegőt,
mint mikor a köves pusztán a sirokkó sóhajára
szárcsa repül fel a fellegekig.
(Fordító: Képes Géza)
Műfordítóként főként az angol és a klasszikus irodalom avatott tolmácsolója volt. Lefordította János evangéliumát, Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész, Shakespeare és Moliere néhány drámáját, Catullus, Ovidius, Vergilius, az amerikai E. E. Cummings és a chilei Pablo Neruda költeményeit. Színikritikái Írások a színházról című 1961-es kötetében jelentek meg.
Az 1959-es irodalmi Nobel-díjat lírájáért kapta, „amely klasszikus tisztasággal és tragikus életérzéssel fejezi ki korunkat”.
Leghíresebb költeményeit magyarul is olvashatjuk Képes Géza, Rónai Mihály András, Végh György, Keszthelyi Zoltán, Rába György és mások fordításában. Többször járt Magyarországon, 1961-ben Balatonfüreden gyógykezeltette magát, s több versében is megörökítette a balatoni tájat és Füredhez kötődő érzelmeit, fát is ültetett a Balaton-parti sétányon.
Salvatore Quasimodo 1968. június 14-én halt meg Nápolyban.
Emlékére hozta létre Balatonfüred önkormányzata a budapesti Olasz Kultúrintézet támogatásával a Quasimodo Alapítványt, amely 1992 óta Salavatore Quasimodo költőversenyt rendez a városban és a győztesnek Quasimodo-emlékdíjat ad át. Az idei költőversenyt szeptember 10-én tartják Balatonfüreden.
