„Márpedig ha az ember félrevonul könyveket olvasgatni, kevesebb ideje marad vásárolni.” Aldous Huxley negyvenhárom kötetet publikált: verset, novellát, drámát, útirajzot, mindenekelőtt regényt és esszét. A Szép új világ szerzője 50 éve halt meg.
Aldous Leonard Huxley angol író 50 éve, 1963. november 22-én halt meg. 1894. július 26-án született az angliai Surrey grófság Godalming nevű településén. Apai nagyapja, Thomas Huxley, akit Darwinnal együtt a modern biológia megalapítójának tartanak, apja, Leonard Huxley életrajzíró és irodalmár, anyja pedig Matthew Arnoldnak, a 19. század egyik neves költőjének unokahúga volt.
Út a Szép új világ felé
Az ifjú Aldous a Huxleyk tudását és természettudományos érdeklődését, illetve az Arnoldok lelki emelkedettségét örökölhette, mindehhez párosult remek memóriája és nyelvérzéke is. Már az etoni középiskolás évek alatt kitűnt kortársai közül tökéletes formaérzékről tanúskodó verseivel. Tizenhat éves volt, mikor egy szaruhártya-gyulladás következtében látása súlyosan megromlott, és évről évre egyre gyengült.
1916-ban lediplomázott az oxfordi Balliol College-ben, ekkor jelent meg első verseskötete is. 1919 és 1921 között az Athenaeum című folyóirat munkatársa volt, elsősorban irodalmi és zenekritikákat írt, de a lakberendezésről is cikkezett.
„Tizennyolc tökéletesen egyforma, Gamma-zöld egyenruhás, göndör, gesztenyebarna hajú lány vizsgálta meg az összeszerelt gépeket, melyeket aztán harmincnégy kurta lábú, balkezes, Delta-mínusz férfi ládákba pakolt, és végül hatvanhárom kék szemű, lenszőke és szeplős félidióta Epszilon az odakint várakozó teherautókra és kamionokra rakott.
– Ó, szép új világ… – a Vadember azon kapta magát, hogy Miranda szavait ismétli újra meg újra, mintha csak az emlékezete akarna gonosz tréfát űzni vele.
– Ó, szép új világ, melyet ily emberek laknak.” (Aldous Huxley: Szép új világ)
1921-ben jelent meg első regénye, a Nyár a kastélyban, mely nemcsak szakmai, hanem jelentős anyagi sikert is hozott számára, és lehetővé tette, hogy feleségével, Maria Nysszel hosszabb ideig Olaszországban, majd Franciaországban éljenek. Hazatérve Angliába az írásnak szentelte magát. 1928-ban jelent meg a Pont és ellenpont című regénye, mely szellemes és kissé kaján tükörképet mutat a korabeli polgári értelmiségnek.
A harmincas évek elején egyre kritikusabbá vált a nyugati civilizációval szemben, bizalmatlanságát az 1932-ben írt Szép új világ című regényében fogalmazta meg. A mű mulatságos és ugyanakkor keserű, negatív utópia. Egy képzelt jövőbeni társadalomban játszódik, melyet elembertelenített a technika mindenhatósága, a genetikai manipuláció és az agymosás. Pesszimizmusa, amely már a regény végkicsengésében is megmutatkozott, egyre inkább a miszticizmus és a buddhizmus felé fordította, ezt tükrözi másik híres regénye, A vak Sámson (1936) is.
Az Európát fenyegető fasizmus elől 1937-ben az Egyesült Államokba, Los Angelesbe költözött át, Hollywood villanegyedében élt. Választott új hazájában érdeklődése is megváltozott, egyre inkább belemerült a meszkalin- és LSD-kísérletekbe, a vegyi úton történő kábítás lélektani következményeit tanulmányozta. A változás írásművészetére is kihatott, ettől kezdve főként esszéket publikált a legváltozatosabb témákban. Történetfilozófiai tanulmányaiban leszámolt a század totalitárius eszméivel és államalakzataival, elutasította a marxi szocializmus és az angolszász eredetű polgári demokrácia összes változatát, a belőlük következő ideológiát, valamint a gyakorlatias közgazdaságtant. Úgy vélte, az erkölcsi öntökéletesítés, a végső valósággal való misztikus egyesülés az egyén szabadulásához vezető egyetlen út.
Forgatókönyvet is írt, Jane Austen Büszkeség és balítélet, majd Charlotte Bronte A lowoodi árva című regényéből, saját művei közül A Mona Lisa mosolyt és Az ifjú Arkhimédészt filmesítették meg.
„– Nekem semmi szükségem a kényelemre. Nekem Isten kell, nekem a költészet kell. Igazi veszélyekre vágyom, szabadságra és jóságra vágyom. Vétkezni akarok!
– Úgy látom – vette át a szót Mustapha Mond –, maga valójában a boldogtalansághoz való jogot követeli.
– Hát jó – felelte a Vadember kihívóan –, akkor a boldogtalansághoz való jogot követelem.” (Aldous Huxley: Szép új világ)
1956-ban meghalt a felesége, újra megnősült, Laura Archera hegedűművészt, pszichoterapeutát vette el, aki maga is írt. Egészsége megromlott, életének utolsó éveiben sokat betegeskedett. Újabb szerencsétlenség érte: otthona, messze földön híres könyvtára porig égett. Az anyagi veszteségnél fájdalmasabban érintette, hogy jegyzetei, kedves olvasmányai is odavesztek. Beköltözött Los Angelesbe, és megírta utolsó regényét, a minden betegség, fájdalom és veszteség ellenére is a tétlen jóságot és életörömöt hirdető Szigetet (1962). Nem sokkal műve megjelenése után, 1963. november 22-én rákban meghalt.
Negyvenhárom kötetet publikált: verset, novellát, drámát, útirajzot, mindenekelőtt regényt és esszét. Java részüket magyar nyelvre is lefordították, elsőként a Nyugat második nemzedéke figyelt fel szerzőjükre, hazánkban is a két világháború közötti időszak egyik legdivatosabb írója lett. Népszerűsége máig töretlen, a münsteri székhelyű Nemzetközi Aldous Huxley Társaság évente rendez konferenciát a „szép új világról”, a modern társadalom kihívásairól.
