„Az én hazám a színpad, a könyveim…” 110 éve, 1914. május 24-én született Budapesten Tábori György (George Tabori) író, újságíró, forgatókönyvíró, rendező.
Tábori György (George Tabori) 1914. május 24-én született Budapesten, apja Tábori Kornél író, újságíró, a Pesti Napló szerkesztője, a bűnügyi riport magyarországi meghonosítója volt (Auschwitzban halt meg), bátyja Tábori Pál író 1908-74 között élt.
„Száműzött vagyok, idegen mindenütt, és büszke vagyok rá, hogy az vagyok. Ez az identitásbőség segíti az alkotást. Jó ideje már annak, hogy elvetettem a haza fogalmát. Az én hazám a színpad, a könyveim…” – írja magáról.
Tábori György Berlinben vendéglátást tanult, majd pincérként, később egy kávéház vezetőjeként dolgozott. A hitleri hatalomátvétel után hazajött, s a Ritz-szálló tisztviselője, majd egy londoni utazási iroda alkalmazottja lett. A zsidóellenes politikai környezet miatt 1936-ban Londonba emigrált, 1939-től a Magyar Nemzet bulgáriai és törökországi tudósítója volt. A második világháború alatt az angol hadsereg mellett Jeruzsálemben, majd Kairóban a BBC-t tudósította.
1947-ig a BBC-nél dolgozott, ezután kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol Hollywoodban írt forgatókönyveket, elsősorban Alfred Hitchcock számára. McCarthy idején feketelistára került, később New Yorkban avantgárd színházi együttesekkel dolgozott. Amerikában ismerkedett meg Bertolt Brechttel, Leon Feuchtwa:ngerrel és Thomas Mann-nal. 1966-ban feleségével öttagú társulatot vezetett The Strolling Players címmel, New Orleansban is dolgozott.
1970-ben, Brecht felesége, Helene Weigel hívására tért vissza Európába, Londonban élt, de Berlin, Bréma, München és Hamburg színházaiban is rendezett, 1975-ben ő alapította a Bremer Theater Labort. 1987-90 között a bécsi Der Kreis színház igazgatója volt, 1989-től Ausztriában él. Vendégrendező volt a bécsi Burgtheaterben, a lipcsei operában és több berlini színházban.
Első regényét még Egyiptomban kezdte írni, 1945-ben jelent meg angolul, majd 1947-ben magyarul A köd mögött címmel. Hiába lett két további könyve: A bal kéz bajtársai és az Eredeti bűn is igen sikeres Londonban, apja és családja nagyrészének kiirtása miatt megkeseredve hagyta el Európát. Amerikában drámákat kezdett írni, első, ironikus darabja Menekülés Egyiptomba címmel egy osztrák emigránscsaládról szól, a művet 1952-ben mutatták be New Yorkban Elia Kazan rendezésében. A császár ruhái (1953) egy pesti értelmiségi története, aki letartóztatásakor először megtagadja elveit, s a kínzások nyomán ismeri fel saját emberi méltóságát.
Későbbi művei egyre keserűbbek, a világot reménytelennek látja, a tisztesség számra nincs lehetőség, de kétségbeesését gúnnyal és iróniával kompenzálja. 1968-as darabjában, A kannibálokban Swift javaslatát idézi: a koncentrációs tábor lakói racionális megfontolásból fogyasztják el öngyilkos társuk tetemét. Pinkville című drámája azt a folyamatot érzékelteti, hogyan válik egy jámbor és igazságszerető amerikai fiatalember az állami hadigépezet részévé.
1981-ben a Titanic elsüllyedése című produkciót rendezte Bécsben. 1987-ben nagy botrányt kavart Salzburgban Franz Schmidt Könyv hét pecséttel című oratóriumának színrevitelével, ugyanebben az évben mutatta be Bécsben Mein Kampf című darabját, a festőnövendék Hitlerről. A német-zsidó tragédiát ábrázoló mű megmutatja hősének nevetséges groteszkségét, amely ma nem tenné lehetővé hatalomra jutását. Tábori azonban figyelmeztet: a veszély mindig, mindenütt jelen van.
A Goldberg-variációkban és a Ballada a bécsiszeletről című művében is az antiszemitizmus kérdését járja körül. 1996-ban A mama kurázsija című filmforgatókönyvét Michael Verhoeven német rendező vitte filmre brit-német koprodukcióban. A mű a budapesti zsidók deportálásáról szól a II. világháború idején, főhőse az író édesanyja, Tábori Elza, aki – a történet szerint – egyedül menekül meg az auschwitzi foglyok közül. 1996-ban a Madách Színházban mutatták be az Utazás című rockoperát, mely Tábori írásából készült az 1956-os magyar forradalom 40-ik évfordulójára.
Rendezőként különösen Shakespeare, Brecht és Kafka darabjainak színrevitelével tűnt ki. Szerinte a színház lehet obszcén, lehet profán, lehet provokatív, feladata az általános közönnyel, felejtéssel és durvasággal való szembenézés.
1976-ban a Német Kritikusok Szövetségének díját kapta meg, 1981-ben a Berlini Művészeti Nagydíjat, és a Mannheimi Filmfesztivál Nagydíját, 1984-ben a Mülheimi Drámaíró díjat, 1988-ban a Berliner Teatherpreist, 1991-ben a Peter Weiss-díjat nyerte el. 1992-ben – első idegen nyelvű szerzőként – megkapta a legnagyobb német irodalmi kitüntetést, a Büchner-díjat, 1999-ben a bécsi Concordia Sajtóklub díját, amelyet életművéért adományoztak: húsz év alatt húsz darabot írt. 2000-ben Konrád Györggyel együtt Goethe-emlékérmet kapott. 2003-ban Berlinben átvette a Bruno Kreisky-díjat. Archívumát a Berlin-Brandenburgi Művészeti Akadémiára hagyományozta.
