„Az idő illúzió, lefolyása okban-okozatban csupán érzékszerveink bizonyos berendezésének eredménye, s a dolgok valójában egy álló most-ban léteznek.” Thomas Mann Nobel-díjas német író, a 20. századi német nyelvű irodalom kiemelkedő alakja 60 éve halt meg.
Thomas Mann (Paul Thomas Mann) német író, a 20. századi német nyelvű irodalom egyik legjelentősebb alakja 1955. augusztus 12-én halt meg. 1875. június 6-án született az ősi Hanza-városban, Lübeckben, régi patríciuscsaládban. Kereskedő és szenátor apja halála után Münchenben telepedett le, és ott élt 1933-ig. Rövid ideig egy biztosító társaságnál gyakornokoskodott, előadásokat hallgatott a Műszaki Főiskolán, később egy szatirikus hetilap munkatársa lett. 1895-től bátyjával, Heinrich Mann-nal két évet Olaszországban töltöttek. Hazatérésük után mindketten arra az elhatározásra jutottak, hogy életüket az írásnak szentelik.
Korai alkotói korszakának első érett terméke a Friedemann úr, a törpe (1898) című novelláskötet, amely Schopenhauer és Nietzsche hatását mutatja. Az 1901-ben megjelent A Buddenbrook ház családja történetén alapul. A regényben három polgári nemzedék sorsát követhetjük nyomon a virágzástól a hanyatlásig. Tonio Kröger (1903) című novellájában a művész-polgár ellentét feloldását kísérelte meg.
1905-ben feleségül vette Katja Pringsheimet, házasságukból hat gyermek született. Közülük négyen – Klaus, Erika, Monika és Golo – az atyai mesterséget választották, elismert írók, újságírók, történészek lettek.
1912-ben készült el egyik leghíresebb elbeszélése, a Halál Velencében, amelyben ismét a művész-problematikát járta körül. A műből 1971-ben Luchino Visconti rendezett emlékezetes filmet Dirk Bogarde főszereplésével. (Több művéből is készült film, dráma, sőt a Mario és varázslóból Vajda János zenéjére opera.) Thomas Mann 1915-ben megjelentette Gedanken im Kriege című könyvét, emiatt testvére, Heinrich megszakította vele a kapcsolatot.
Az első világháború kitörése fellobbantotta hazafiságát, bátyja, Heinrich azonban – vele ellentétben – megkérdőjelezte a háború értelmét. 1918-ban megjelent, Egy apolitikus személy szemlélődései című esszékötetében védelmébe vette a tekintélyuralmat a demokráciával, a belső kultúrát a moralizáló civilizációval szemben. Utóbb elhatárolódott ettől a „forradalmi konzervativizmusnak” nevezett irányzattól.
1919 után keletkezett tanulmányai azt mutatják, hogy az író lépésről lépésre a magáévá tette a demokrácia alapelveit. Művészileg ez a változás az 1924-ben megjelent A varázshegy című regényében érhető tetten. A mű egy tüdőszanatóriumban játszódik, amelynek beteg, halálra ítélt, a helyhez kötött növényekre emlékeztető, vegetáló világa a század eleji Európa polgári társadalmát jeleníti meg. A világháború azonban – amelynek hadszínterén a főhős, Hans Castorp eltűnik – elsodorja a pusztulásra érett, beteg világot, s egy új világ ígéretét villantja fel.
1929-ben A Buddenbrook-házért elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. Írói pályáján ezután a nagy regények sorát csak ritkán szakította meg egy-egy elbeszélés vagy kisregény, mint például a Mario és a varázsló (1930), amely áttételesen azt sugallja, hogy a fasizmussal szemben eredménytelen a passzív ellenállás. Ebben az időszakban az író a polgári humanizmus megteremtésének alapját a népek és társadalmi rétegek fasizmusellenes összefogásában látta.
1933-ban, amikor Hitler hatalomra került, éppen külföldi előadókörúton tartózkodott, gyermekei és barátai tanácsára úgy döntött, hogy nem tér haza. Néhány évig Svájcban élt, 1936-ban megfosztották német állampolgárságától.
Még 1933-ban kezdett hozzá a József és testvérei című tetralógia megírásához, amelynek utolsó kötete 1943-ban készült el. Hiteles történetek, feledhetetlen alakok, történetfilozófia, mélységes emberség és fenyegető embertelenség kavarog ebben az óriásepikában. A bibliai történet feldolgozásában a mítoszból kialakuló történelem kezdetét, a humánus Isten születését ábrázolta. A tetralógia írása közben fejezte be a Lotte Weimarban című regényét, amely Goethe naplójának egy rövid epizódját idézi fel.
1938-ban Amerikában telepedett le, előbb Princetonban, majd Dél-Karolinában élt, 1944-ben amerikai állampolgár lett. 1943-ban kezdte írni a Doktor Faustust, a regény zeneszerző főhősének zenéjével „beszéli el” korának tapasztalatait, a 20. század német kultúrájának csődjét, a klasszikus humanizmus vereségét. Utolsó epikai művei, A kiválasztott című regény, A megtévesztett című elbeszélés és az életművet lezáró, befejezetlenül maradt regény, az Egy szélhámos vallomásai.
Az ötvenes évek elején visszatért Európába, Svájcba, s ugyanolyan rendszerességgel, alapossággal dolgozott, mint addig mindig. Nyolcvanéves korában, 1955. augusztus 12-én hunyt el Zürichben.
Thomas Mann hatszor látogatott Magyarországra, szoros kapcsolatot ápolt több magyar íróval, gondolkodóval. Az első világháború előtt ismerkedett meg Kosztolányi Dezsővel, a Néró, a véres költő német nyelvű kiadása az ő előszavával jelent meg. Nagyra becsülte Lukács Györgyöt, a húszas évek elején betegágyánál látogatta meg Móricz Zsigmondot, közeli kapcsolat fűzte Hatvany Lajoshoz, Balázs Bélához. Irodalomtörténeti érdekesség, hogy A varázshegy előbb jelent meg magyarul, mint németül. (A fordító, Turóczi-Trostler József a német nyelvű korrektúrából dolgozott.)
A József és testvérei írásakor gyakran váltott levelet Kerényi Károly klasszika-filológussal. 1937-ben a magyar rendőrség nem engedélyezte, hogy budapesti előadásán József Attila felolvassa Thomas Mann üdvözlése című versét.
