„találkoznak, a sötétben lelkük érintkezik. / A létezésnek ugyanis van egy magasabb / szintje. Mert testben élni maga a halál.” Ezen a héten mindenszentek és elhunyt hozzátartozóink emlékére is az 59 évvel ezelőtt született Borbély Szilárd gyönyörű versét ajánljuk.
Szép, mert az életről szól. Rideg, mert szembesít a valósággal. Szomorú, mert felsejlik előttünk a vég. Borbély Szilárd a szomorúság, komorság költője volt, nem kímélte az olvasót – a magányról és vágyakozásról árulkodnak sorai. A szomorúság, komorság jellemezte Borbély Szilárd világát, erről árulkodnak versei és regényei egyaránt.
Borbély Szilárd 2014. február 19. óta nincs közöttünk eldurvult, mindenből kiábrándult emberi lények mélyvilági passiójaként” jellemzett. A szerző erkölcsi kötelességének tartotta megírni fikciós líráját és prózáját, a személyes emlékekre támaszkodó írásait, taláná azért, mert neki sikerült otthagynia ezt a világot. Talán tudta, hogy teste és lelke is a szabaddá válást választja majd: „A létezésnek ugyanis van egy magasabb / szintje. Mert testben élni maga a halál.”
Borbély Szilárd a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton született 1963. november 1-jén és életének 51. évében, 2014. február 19-én hunyt el. Ma még csak 59 éves lenne.
BORBÉLY SZILÁRD: TESTBEN ÉLNI
Az emberi viselkedés evolúciója során
a nyelv az elszigetelődés eszközévé
vált. Ugyanis a tárgyi világgal párhuzamosan
a tudat képes megjeleníteni a dolgokat
mentális reprezentációk által. Amikor fel-
idéződik a tudatban. A nyelv a reprezentáció
harmadik síkja. Segítségével egy másik
tudatban is jelenlévővé tehető a tárgy
képe. A reprezentációnak ezen a szintjén
a metaforák tapasztalata a beszélgetés által
közvetíthetővé lesz. És ha a szeretők éjjel
találkoznak, a sötétben lelkük érintkezik.
A létezésnek ugyanis van egy magasabb
szintje. Mert testben élni maga a halál.
