„Míg messze, a külkerületekbe’ / elmúlt az idő egyszer s mindörökre,” Ezen a héten Borbély Szilárd gyönyörű versét ajánljuk.
A 18-19. századi irodalom kutatója, Borbély Szilárd a kortárs irodalom legsikeresebb debreceni szerzője volt, a Nincstelenek szinte minden irodalmi toplistán az élen végzett.
Borbély Szilárd az örök háttérben maradni akaró csend és fájdalom költője. Olyan kérdéseket vet fel, mint minden költő, azonban ő hozzáteszi: kitárhatja-e lényegét? Megmutathatja-e önmagát? Borbély Szilárdot állandóan körülölelte a nincstelenség némasága, amelyből nem látott kiutat. Talán, bízom benne, hinnem kell benne, hogy békére lelt, s útja befejezett lett ott fenn.
Borbély Szilárd 1963. november 1-jén született Fehérgyarmaton és 2014. február 19-én Debrecenben hunyt el.
BORBÉLY SZILÁRD: VÉGSŐ DOLGOK. AZ ÖRÖKKÉ-VALÓSÁG.
A pára csap fel így a téli tájban,
a könnyű füst a gázkazános házban.
A hegyoldalban ortodox temető
vakít a napsütésben, mint a kő,
mely izzott, ahogy a tűzben
az olvadt érc forrong az üstben.
A délután így kezdett esni,
mint némely angyal a resti
előtt a pocsolyába dőlve
várt potya piára, könnyű nőre.
Míg messze, a külkerületekbe’
elmúlt az idő egyszer s mindörökre,
mert ott volt az Utolsó Ítélet,
egymást taposták a sok keresztények.
A pogányok pedig csak itták a kólát
egy kocsmában, úgy hívják: Örökkévalóság.
