„Lelkemen a dal zenélő bilincs. / Bűvöl és megköt és vérezve tép.” Ezen a héten a 139 éve született Erdős Renée gyönyörű versét ajánljuk.
„Az emberek összecsapták a kezüket, a nők nyíltan felháborodtak és titokban irigyelték” – írja Schöpflin Aladár kora egyik legmerészebb szerzőjéről, Erdős Renée-ről. – „A különbség mindössze az, hogy a régebbi költőnők társaságbeli hölgyek voltak, osztoztak a társaságuk előítéleteiben, vigyáztak jó hírnevükre, nem merték igazán teljesen költők lenni, dilettánsok maradtak. Erdős Renée az írók külön szabad köztársaságában élt, nem függött előítéletektől, merhetett igazgat mondani. Még az igaznál igazabbat is.”
1879. május 7-én született Erdős Renée, aki erotikus költészetével és szókimondó, a nők vágyait nyíltan hangoztató írásaival botránkoztatta meg kortársait.
ERDŐS RENÉE: LELKEMEN A DAL…
Lelkemen a dal zenélő bilincs.
Bűvöl és megköt és vérezve tép.
Óh jaj, sokat nem lehet elmondani,
Ami szép!
Az életem, mint drága serleget
Már-már rejteném, zárva tartanám!
Óh jaj, sokat nem lehet elmondani,
Ami fáj!
Egyre súlyosabb, ünnepibb a szó,
Amit a mély percek csöndje sugall!
Mindég úgy száll meg, mint titkos imádság:
Ami dal!
S már sokszor érint fojtott szégyene
A szónak, amely boldog vakmerőn
Kidobta a világba álmom, bűnöm
És erőm.
S már egyre több, mi hozzám visszatér
Elmondhatatlan szűz rejtelmeivel,
S amit a lelkem féltékeny örömmel
Átölel!
