„Mit fogsz felelni — mert felelni kell! — / Az életedet hol hibáztad el?” Ezen a héten a 62 éve elhunyt Heltai Jenő elgondolkodtató versét ajánljuk.
Heltai Jenő, a bonviván, a pesti „nagy arc”, aki híressé vált különcködéséről, az aktuális trendek, irányoktól való eltávolodásáról és saját útjának kitaposásáról az élet „nehezebb” kérdéseitől – a döntések, a kérdésfeltevések súlya és azok következményei – sem ijedt meg. „Versei annyi mélységet, finoman árnyalt humanizmust, mosolygós-könnyes életszeretetet sugároznak, hogy méltán soroljuk őket nagy élményeink közé” – írták válogatott verseinek kötetében. Költészetének lényegét Schöpflin Aladár 1911-ben így foglalta össze a Nyugatban:
„De mindennap meghal az ember egy kicsit. Ezt megérzi a költő is, és egyszerre csak megszólal benne egy új húr: a melankólia, a fiatalság elmúlásának merengő bánata. Ebből fakadnak Heltai legmélyebb, legszebb és leghatásosabb versei. Okos, vidám szemére néha felhőt von ez a bánat, elmúlt érzések száraz leveleit csörgeti meg lelkében az elmúlás hűvös szele, s ő megborzongva húzza összébb a vállát, lecsüggeszti elgondolkozó fejét. Olyan ez a melankólia, mint egy nyárvégi délután, amikor még megvan a nyár melege és a nap is fenn van még az égen, de már halk, alig észrevehető hűvösségek jönnek és finom, bánatos szürke színek elegyednek a nyár gazdag pompájába. Heltai is meg tudja még találni a régi friss hangot, a régi vidám ritmusokat, de a hangja már tompábbá és mélyebbé válik. És amire eddig nem ért rá: magába száll és búsan néz mindannak utána, amit elmúlt, ami tegnap még volt, ma már nincs. Heltai lírai tenorjába ezek a hangulatok olvasztják bele a legtöbb és legnemesebb ércet.”
Heltai Jenő 1871. augusztus 11-én született Budapesten és 1957. szeptember 3-án hunyt el Budapesten.
HELTAI JENŐ: KÉRDŐÍV
Mikor elnémul megkínzott szived,
Eléd teszik a nagy kérdőivet.
Mit mozdulatlan ajkad elsóhajt,
A láthatatlan jegyző jegyzi majd.
Mit fogsz felelni — mert felelni kell! —
Az életedet hol hibáztad el?
Hol kanyarodtál balra jobb helyett?
Felelj! Tudod az átkozott helyet?
Ha menned adná isteni csoda,
Mondd: visszamennél még egyszer oda?
Veszett fejszének hajszolva nyelét,
Az út robotját újra kezdenéd?
Míg űz a vágy és sarkantyúz a gond,
Megfutni mernél még egy Maratont?
Mindaz mi hitvány, hazug, és hamis,
Végigcsinálnád, mondd, másodszor is?
Miért? Miért? Új célokért? Avagy
Azért, hogy eljuss oda, hol ma vagy?
Hogy elfelejtve minden régi kínt,
Rimánkodhass és harcolhass megint?
Ezért a díjul zsugorin kimért
Keserves, édes, pici életért?
