„Nyomon kisér az éjszakában / Valami halk, sejtelmes ének.” Ezen a héten gyönyörű versével a 61 éve elhunyt Heltai Jenőre emlékezünk.
„Heltai Jenő (1871–1957) a századfordulón indult költők közül talán a legerősebb szálakkal kötődött a nagyvároshoz és a városi életformához – írja Hegedüs Géza A magyar irodalom arcképcsarnokában. – Gazdag életanyagának csak töredékeit használta föl műveiben. Költészetére a dalszerűség a legjellemzőbb, ő teremtette meg az igényes kabarédalokat, melyekben nem törekedett magasrendű eszmék kifejezésére, sokkal inkább egyfajta bensőséges, idilli nyugalom, polgári életbölcsesség csattanós, áttetsző megfogalmazására.”
„Budapest költője lettem olyankor, amikor a versírás inkább a felnőttek számára való, szent időtöltés volt még” – vallja be visszaemlékezésében Heltai, aki a versírást egész életében „szent időtöltésként” kezelte: számára a költészet nemcsak a gondolatok, érzelmek összefoglalása, hanem sokkal inkább egyfajta belső vallomás volt.
Ezen a héten a 147 éve, 1871. augusztus 11-én született és 61 éve, 1957. szeptember 3-án elhunyt Heltai Jenőre emlékezünk.
HELTAI JENŐ: ŐSZ
Nyomon kisér az éjszakában
Valami halk, sejtelmes ének.
A csöndességben az öreg fák
Egymásnak titkokat mesélnek.
Szelíden egymáshoz simúlnak
A mesemondó, karcsú ágak
És mintha mindnek lelke volna,
Suttognak, sírnak, muzsikálnak.
Majd elhallgatnak. Bántja őket
Az őszi éjjel szörnyű csendje
S reszketve, félve összebújnak,
Mintha a lelkük dideregne.
A szél suhogva vág közéjük,
A sok levél sóhajtva rezdül –
A hervadás fehér tündére
Most megy az éjszakán keresztül.
