„Sok ilyen ostoba teremt itt zűrzavart: / a kispolgár kastélyt építtet, mint a herceg” Ezen a héten Radnóti Miklós fordításában a 396 éve született Jean de La Fontaine állatmeséjét ajánljuk.
Mindenki ismeri, olvasta már fabuláit, ha másért nem, mert Jean de La Fontaine ironikus humora, csavaros észjárása üdítő és elgondolkodtató. La Fontaine egyik meséinek fordítója, Radnóti Miklós 1943-ban így ír a francia költőről: „Gátlástalanul és minden rokonszenvtől vagy ellenszenvtől mentesen látta a világot is, olyannak látta, – amilyen. Persze, igaza van Rousseau-nak és Lamartine-nak, nem gyerek kezébe való, ha úgy olvassuk, vagy úgy olvastatjuk vele, mint moralistát. De La Fontaine költő volt, nem moralista. S a franciák ma már az iskolában is költőként olvastatják s úgy is magyarázzák.”
„Könnyed és természetes, szigorú és ravasz művész. Költő, aki ért az állatok nyelvén, rejtelmes kapcsolatban él a zajokkal és illatokkal, fákkal, hüllőkkel és hegyekkel. Maître des eaux et forêts, mint minden igazi költő, ha elhanyagolta is, «mint hivatalt». És formát teremt magának, mint minden igazi költő. Megbontja az alexandrint, nem tiszteli a szent sormetszetet, a forma és a mondanivaló tökéletesen összefonódik. Figyeljük meg akármelyik mesében, hogy a látszólag szabadon elhelyezett rímek milyen pompás összhangban vannak a történés egyes mozzanataival, milyen szigorú művészi elgondolás szerint kapcsolják össze a versszakokat, vagy tagolják a történetet. Ez a szabadon kezelt, századában szinte forradalmi forma tele van megkötöttségekkel, a váltakozó hosszúságú sorok nemcsak a mondanivalóval hangzanak össze, hanem önmagukban is zenei, mondhatnánk képi konstrukciók.”
Ezen a héten az egyik leghíresebb francia íróra, az 1621. július 8-án született Jean de La Fontaine-re emlékezünk.
JEAN DE LA FONTAINE: A FELFUVALKODOTT BÉKA
Egy ökröt lát a béka s szép,
nagy testét írigyen csodálja.
És ő, ki csak kicsi, egy tyúktojásnyi ép,
jól felfuvalkodik, dagad, feszül a hája,
hogy oly ökörnyi nagy legyen. «Tudom, –
szól, – most se kell sok, nézd hugom,
elég-e mondd? no még! s most nézd, elég-e kérlek?
– Még nem. – Hát most talán? – Most sem. – Hát nincs szemed?
– Meg sem közelited.» S a pöttömtestü féreg
addig dagad, míg szétreped.
Sok ilyen ostoba teremt itt zűrzavart:
a kispolgár kastélyt építtet, mint a herceg,
kis herceg nagykövettel henceg
s a márki apródot szalajt.
(Fordító: Radnóti Miklós)
