„Születtem – ám nem ily világra – / 13-ban, Enyeden. / Hol volt még akkor ennyi lárma / s erdőn-mezőn is ennyi szenny?” Ezen a héten a 105 éve született Jékely Zoltán fájdalommal teli, gyönyörű versét ajánljuk.
Jékely Zoltán az 1930-as évek elején kezdett publikálni. A költői tehetséget volt kitől örökölnie, hiszen apja Jékely (Áprily) Lajos volt. Jékely Zoltán gyorsan bebizonyította, hogy a maga útját képes járni és az apjáétól eltérő, új utat tud találni.
Ágh István költő szerint „elsőként, a körülmények ismerete nélkül csak a túlérzékeny költő elégiáját vesszük észre. Csodát művelt a nyelvvel, hatalmas víziókat vagy szelíd gyertyalángok szomorú pislogását vetíti elénk. A költő életének sorsfordító pillanatait ismerve kijelenthető, hogy Jékely Zoltán már mint kisgyermek hazátlanná vált Trianon miatt”.
Jékely Zoltán 1913. április 24-én született Nagyenyeden és 69 éves korában, 1982. március 20-án (egyes források szerint március 19-én) hunyt el Budapesten.
JÉKELY ZOLTÁN: SZÜLETÉSNAPRA, II
Születtem – ám nem ily világra –
13-ban, Enyeden.
Hol volt még akkor ennyi lárma
s erdőn-mezőn is ennyi szenny?
Az Ember, ősi szerződését
a Természettel megszegőn,
bünétől iszonyodva néz szét
megrontott erdőn és mezőn.
Lármához, szennyhez idomulni
nem bíró, borzadó beteg,
készülök e létből kimulni,
mint üldözött vademberek.
Az új kor szürke kulimásza
bemocskol tengert, temetőt.
Illő eltűnni, mielőtt
a Régi Föld kérgét bemássza.
(1975. április 24.)
