„Talán utolsó, súlya szerint, olyan erős vágy nyom: / te ne ritkulj meg bennem, ébressz, örökös álom!” Ezen a héten az 50. születésnapját ünneplő Jónás Tamás gyönyörű versét ajánljuk.
„Nem szeretek cigány lenni, mert olyan, mint egy gyógyíthatatlan betegség. Amikor verset írok vagy költészetet csinálok, ideg-óráig sikerül erről a géntényről megfeledkeznem. Úgy érzem, műveletlen és izgága vagyok. Mindkettő hasznos dolog. Amikor az emberek magukról írnak, általában a sikereiket emlegetik. Én nem érzem magam azonosnak a sikereimmel. Van viszont két kudarcom, azokra büszke vagyok, mindkettő fiú. Irigylem is őket, mert ők úgy tudnak szeretni, ahogy én szerettem volna egész életemben. Úgy érzem, a világ a szeretet története” – vallja Jónás Tamás.
Jónás Tamás életművében a visszatekintés, számvetés, a kételkedő énkép, a múlt terheit hordozó lírai én jelentkezik: „hogy visszaidézhesse zaklatott figyelmemet az álom. / Fordul, de zökken a tökéletlen lendkerék.”
Jónás Tamás költő, író 1973. március 14-én született Ózdon.
JÓNÁS TAMÁS: ÁLMOS VALÓSÁG
Havonta egy-egy éjjel. Nem mondom, hogy elég,
de megélek belőle. Vagy rajta. Alig várom,
hogy visszaidézhesse zaklatott figyelmemet az álom.
Fordul, de zökken a tökéletlen lendkerék.
Miként a sikerekben vagy a szerelmekben.
Ez a kettő, nem kedélyborzolásból mondom, nem illik össze.
(Nem tudtam feléd lépni, kérdezni nem merem, hogy jössz-e.)
Egyre gyakrabban sikerül a dolgokba belefeledkeznem.
Ez a szertelenségek szabálytalansága.
A körvonalak izgató sejtetése.
Ilyen maradt az ébrenlét. Miként a nyárból az aranysárga,
kikopott, maradt a hiányok ritmusa: ne, mégse.
Talán utolsó, súlya szerint, olyan erős vágy nyom:
te ne ritkulj meg bennem, ébressz, örökös álom!
