„Benned születtem, édesbús, szeszélyes / Tavaszi hónap, felleges derűs, / Mikor a rétek lelke már fölérez / S brekeg a vízben száz bús hegedűs.” Ezen a héten a 133 éve született Juhász Gyula megindítóan szép vallomását ajánljuk.
Ismerjük Juhász Gyula barátságát Gulácsival, mentori segítségnyújtását József Attila felé és végtelenül reménytelen szerelmét Anna iránt. De ismerjük-e a költészetét? Juhász Gyula „álom-életet teremtett magának, vágyakból, sejtelmekből, látomásokból. Tipikus formája a rövid néhányszakos vers és a szonett” – írja a kritikus, Schöpflin Aladár. A külvilággal nem tudott mit kezdeni, így inkább – néhány barátot megtartva – a magányt választotta a melankóliára hajlamos Juhász Gyula.
Gyönyörű szonettje, az 1920-ban megírt Április bolondja, egyszerre szól önmagáról, aki április elején (1883. április 4-én) született, a reménytelen szerelemről, melyet a tavasz szeszélyessé tesz és a haza szeretetéről – mint minden sóvárgása, ezek is tele vannak az elérhetetlenség fájdalmával: ” S a szőke fényben az éjet betöltőn / A vizek népe mind nászdalt dalolt.”
JUHÁSZ GYULA: ÁPRILIS BOLONDJA
Benned születtem, édesbús, szeszélyes
Tavaszi hónap, felleges derűs,
Mikor a rétek lelke már fölérez
S brekeg a vízben száz bús hegedűs.
A Tisza partján ringatott a bölcsőm,
Holdtölte volt – tavaszi anda hold –
S a szőke fényben az éjet betöltőn
A vizek népe mind nászdalt dalolt.
Én hallgattam e furcsán bánatos dalt,
Mely egyhangún szép és gyönyörbe olvad
És sírvavigad, mint a honi ének.
Mások világgá zengő zongoráját
Én nem irígylem. A magad cigányát
Lásd bennem, ó magyar, ki neked élek!
