Nem vagyunk egyedül. Kemény István lírája magával ragad és beszippant. Versét olvasva szerepeket cserélünk, miközben kérdések sorakoznak fel egymás mellett és mögött, miközben válaszokat találunk önmagunkban önmagunkról. Nem vagyunk egyedül.
Rocksztárokéhoz fogható, komoly rajongótábora van, noha eszébe sem jut rocksztárként viselkedni. Szimplán csak a kortárs irodalom, azon belül is a költészet egyik legkiválóbb képviselőjeként demonstrálja: a modern világban is van helye a költészetnek, igény van a versekre és lehet jó verset írni. Kemény István Nem vagyunk egyedül című verse elgondolkodtat és felébreszt.
Kemény István: Nem vagyunk egyedül
Ha kezedet belenyújtod az éjszakába
Nedves, puha szálak tekerednek rá
Nedves, puha szálak érnek hozzá
Kezedet sóhajtozva húzzák.
Oda se figyelnél nappal, megmosakodnál
Hihetetlen, hogy az este milyen más
Hihetetlenül bonyolult lények
Találkahelye lesz a lélek.
Esténként kavarognak a holdak, a spermák
A modern és ősi bádogűrhajók
Ütött-kopott tornyukban csonthűvös
Szelek borzolják az őr haját…
Nem vagyunk egyedül meggörbült tereinkben
Nedves, puha szálak tekerednek ránk
Nedves, puha szálak, élőlények
Lelkünk gömbjét becsavarogják.
(1982. aug. 30.)
Kemény István: Állástalan táncosnő, Magvető, 2011
