„Mert nincs meg a kincs, mire vágytam, / A kincs, amiért porig égtem.” Miért boldog, szomorú a dal? Összegzés vagy leltár? Ezen a héten Kosztolányi gyönyörű versét és gyönyörű gondolatát ajánljuk.
A belső függetlenség, az alkotás és az alkotó személyiség szuverenitásának gondolata Kosztolányi egész életét végigvezette. Értelmetlennek és terméketlennek látta a természet rendjébe való beavatkozást, még ha az jó szándékú is, mert jó és rossz harcából nézete szerint szükségképpen az utóbbi kerül ki győztesen. Hová menekülhet az egyéniség ebből a megromlott világból – veti fel a kérdést egy cikkében, s meg is válaszolja: „…önmagában fut vissza, a rejtély elől a rejtélybe.”
Kosztolányi Dezső Boldog, szomorú dal című verse több mint egy felsorolás: elért és vágyott javak, érzelmek és tudás birtoklása, ellentételezése. A költő sokkal inkább saját magával szembesül: fiatalságát hátrahagyva a felnőtt férfi, férj és apa világát érintve eljut álmainak megvalósulhatatlanságáig.
Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal
Van már kenyerem, borom is van,
Van gyermekem és feleségem.
Szivem minek is szomorítsam
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
Suttogva hajolnak utamra,
És benn a dió, mogyoró, mák
Terhétöl öregbül a kamra.
Van egyszerü, jó takaróm is,
Telefonom, úti böröndöm,
Van jó-szívü jót-akaróm is
S nem kell kegyekért könyörögnöm,
Nem többet az egykori köd-kép,
Részegje a ködnek, a könnynek,
Ha néha magam köszönök még,
Már sokszor előre köszönnek.
Van villanyom, izzik a villany,
Tárcám van igaz szinezüstből,
Tollam, ceruzám vigan illan,
Szájamban öreg pipa füstöl.
Fürdő van, üdíteni testem,
Langy téa, beteg idegemnek.
Ha járok a bús Budapesten,
Nem tudnak egész idegennek.
Mit eldalolok, az a bánat
Könnyekbe borít nem egy orcát,
És énekes, ifju fiának
Vall engem a vén Magyarország.
De néha megállok az éjen,
Gyötrödve, halálba hanyatlón,
Úgy ásom a kincset a mélyen,
A kincset, a régit, a padlón,
Mint lázbeteg, aki feleszmél,
Álmát hüvelyezve, zavartan,
Kezem kotorászva keresgél,
Hogy jaj! valaha mit akartam,
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
A kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban
S már nem vagyok otthon az égben.
